Fejbelőtt pingvinektől körülzárt olaszországi piac. Szombaton,
reggeli tizenkettő exponenciális napnyúlványán szendergő
szolipszista jegesmedve-lét. Jegesmedvelevet
árul a néni a bazárok egyik ponyvátlan
asztalkája mögül. A jég-
korszak kezdetéről származó lelet
a Közel-Keletről importált csirkelábak közül került
a svájci határőrök kezébe. A híradások szerint
mázsás, pántlikával átkötött
jégtömböt rejtett
a 24 t nyergesvontató platója.
A néni rézszínű ötcenteseket szárít a napon.
A posta a piaccal szemben lankadt üzemben
öt költöztető dobozt különít el jogos tulajdonosától. Három-
napos szállítási idő és tracking. Ennyit biztosítanak.
Mindeközben, hónapok óta a szekrény mélyén alvó
hótaposóban sétálok a poros parkoló
forró aszfaltján, mint
valami célpontját tévesztett asztronauta. Istenem,
felsóhajtok, a medveléárus nénit figyelem,
a dobozokat öltöztetem postai
csomagolópapírba a grundon.
Háromnapos postázási időt és trackinget ígérnek.
Szájmaszkban lábatlankodom a piac mellett leparkolt
Piaggiók
és Fiat Pandák
és mobilvécék
és szemeteskonténerek között.
Te is ott vagy már: a talpam vizsgálod, hol
a hol
don,
hol a holdas halálban,
hol a róbertgidás pagodában voltál, ord
ítod, már
csak azért is, hogy mint mindig, mindenki rám figyeljen.
Jégszőke hajamban szélcsengőre emlékeztető sátánista hajketrec.
Körbelengi: közvilágítás és denevérek. Duzzogok,
mint Dínó Denverben.
Reggel óta nem tudom kiverni a fejemből az indexen látott cikket:
Family Frost, egy jégkockába hasadt, szomorú családtörténet.
A hipósflakonok címkefelhőjében már nevet is adtam nekik,
az összes családtagnak, egytől egyig.
Arcvonásaim lövészárkaiban
az összes fejbelőtt pingvin bólogatva közli,
hogy kér a medveléből,
mert csak 65 cent — nehogy a néni
megkönnyítse száműzött és számkivetett könyvelését —
s maguk között sustorognak, hogy várnak a padon,
anyátlanul és gyerektelenül. Úgy ahogy vagyok.
Szemeimből ömlik a jég, mint a jégkocka-automatából,
ha jéglapáttal incselegnek alsó kidobónyílásába
(out of service), no work, no jobs,
ordítják a kapupántok,
éttermeken, bárokon, pékségeken, boltokon és étkezdéken,
még a fogadóirodákon is, aztán álmos ütemben
vasárnap reggel újra észak felé veszem az irányt,
vasmadárra szállok pingvinek helyett,
és George Floyd csodás esete
hagy álmatlanul,
a kihalt római repülőtéren,
vagy inkább a vasmadarak kihalt hiánya,
a kifutók csendje,
a pingvinszerű turbékolás,
ami egy olyan múltba repít vissza,
ami már a Family Frost
észak-magyarországi
hegyeket betöltő
szignáljára
se épül fel, se épülhet fel,
s mintha az Angyalvár összeszakadt kupolája
körül
raktam volna tüzet
egy réges-rég halott
névrokonhoz
fohászkodva,
miközben két kézzel próbáltam tárcsázni a 113-at
és a Római Magyar Nagykövetség
sürgős esetekre üzemelő számát, szimultán,
pedig már meguntam menteni
az életet,
a jégtömbbe zárt lelket,
s mint katlan fölött melegedő (anyátlan és gyerektelen),
visszaloptam valaki más szívébe a szerelmet,
miközben az izzó pirkadat
a fejem fölül leszakította
az összes cirrusfelhőt,
s a Family Frost
szignálja
jelezte a 14 napos karantén kezdetét,
az élet egy választóvonalát, a jégtömbön képződött,
folyton visszafagyó olvadékvíz miatt áthatolhatatlan résben.