Ameddig a szívem ellát,
Erzsikék, Katák és Ellák
súgták meg, hogy melyik a jó,
melyik idő-legyőzőnek való.
Más a múzsáé és a szerelmi csók,
még akkor is, hogyha tűzbe-lázitók.
Én is összetévesztettem,
s néha csak egyiket lestem.
Olykor semmi csak a percnyi vágy,
s máris kicsattan a képzelt nárciszág.
„Vers vagy te is”, írta egy költő,
én sose hittem, hogy a vers egy nő.
A költemény csoda vagy csak pilleszárny,
mintha semmi köze se volna hozzám.
Áll a könyvbe zárva, állatövi láng,
elhervadhat a költő, s szórja illatát.
