Ülünk Mankával, hallgatunk nagyon,
ülünk vasárnap reggel egy padon.
Csíkos szatyrokkal kezében halad
a szemközti zöldséges felé a Nap.
Magunkba lesünk meddő szeretettel –
Két nyomorúságos hónap telt el,
bordáink közt fészket rakott a bánat.
Átkarolom drága anyukámat.
Négy barna szemünk: négy homályos ablak.
Együtt vagyunk a legmagányosabbak.
A betontenger hullámokat vet
a platánok gyökérzete felett.
Ülünk Mankával egymásra hagyottan
vasárnap reggel. Az idő moccan.
Elszáradt hársvirágot hord a szél,
én hallgatok, ő keveset beszél.
