a boltban a legnehezebb tartani a távolságot, mostanra legalább akkora kellene mint ködben, az építőmunkások pofáznak röhögnek, mindenkinek csöndben kéne tenni a dolgát, megtanulni minden felesleges beszédet törölni, a hallgatásnál nincs jobb szájmaszk, nyitásra kéne menni, de nem bírom a nyitásra várók ácsorgását a rendelőben sem, hazafelé nem jutott eszembe a kapukód, próbáltam, mint idegen felcsöngetni, aztán kiabáltam fel a negyedikre a lányomnak, nyisd ki az ajtót, nyisd ki az ajtót, de nem hallotta egyiket sem, végül az elsőn a kutyás nő meghallott, nyomd be az ötöst mondta, és beengedett, a lakásajtó már tárva, bocs, mami nem hallottam mami, még bódult voltam, azt hittem álmomban kiabálsz, én meg kitörtem zokogásban, hogy nem jut eszembe a kapukód, és nem bírtam abbahagyni, mondd a kapukódot, mi a kapukódunk, de hiába ismételte lányom a számokat, nem tűnt a számsor ismerősnek, mostantól minden számsor kapunyitásra vár random, közben azt hajtogattam szájmaszkban, hogy nem haragszomnemharagszomnemharagszom, aztán kipakoltam a megvett dolgokat, és lefertőtlenítettem a konyhapultot.


*arám szó, annyit tesz: nyílj meg