Tegnap az öreg bor-árus, emléke legyen áldott,
mondta: bajodra gyógyír a mámor, hát igyál bort!
Mondtam: a bor elmossa hírem és jó nevem.
Mondta: fogadd el beszédem, legyen, ami legyen!
A nyereség, kár s vagyon mind múlandó dolgok.
Legyints az egészre: ne légy szomorú, se boldog!
Úgy üres lesz kezed, ha szíved a semminek adod,
úgy jársz, miként Salamon a trónnal, láthatod.
Háfiz, vedd fel végre a bölcsek köntösét,
életed legyen hosszú, fogd rövidre a mesét!
Bár a társ előtt nem illő kérkedni tudással,
a nyelv hallgat, de a száj tele arab csodákkal.
A tudós a szépséggel kokettál. Megáll az ész!
A tündér arca elfátyolozva. Szemfényvesztés!
Ne kérdezd okát, hitvány-nevelő miért lett az Ég,
szándékaira a földi magyarázat nem elég.
Rózsát tépni tövis nélkül földöntúli szenvedély,
a Kiválasztott gyertyája szikra nélkül mit sem ér.
Fél árpaszemért sem vennék kolostort, nagy szerájt,
a fogadó a palotám, korsóm sem parancsol megálljt.
A gyöngyöző bor szépsége szemünkben csillog egyre,
hogy nedves függönye alatt látásunkat edzze.
Bánatodra orvosságot e főzetből keress,
mit utadra kínai flaskóban, vagy sisában vihess.
Olyan a bor nekem, mint Háfiznak a vers: menedék,
ha az éjféli sírás, hajnali ima nem elég.
Tegnap egy nagyeszű, sokat látott ember mondta,
előtted nem lesz rejtve az Öreg borárus titka.
Azt mondta: a dolgokat vedd könnyen természet szerint,
mert a világ megbünteti mohó népségeit.
És adott egy kupát, melynek szikrájából az Égen
Vénusz hárfa-táncot lejtett: Igyál, nem szégyen!
Hallgass a tanácsra, fiú, ne bánkódj, ez a világ,
mesém tanulságát őrizd meg, jól vigyázd!
Vérző szíveddel ne gondolj, emeld ajkadhoz a kupát,
felejtsd el a hárfa szomorú hangzatát.
Amíg a titkot nem érted, a szerelem vesztes tusa;
idegen fül nem az angyali üzenet labirintusa.
Szerelem szentélyében mit sem ér beszéd, hallgatás,
szemed s füled nélkül oda az összhatás.
Bölcsek közt önfénnyel nem lesz több ázsiód,
beszélj szívből, ésszel hallgass! Kövesd a rációt!
Bort ide! megértésre lelt Háfiz öntörvényű lénye,
ez a megbocsátás lett Ászaf szerencséje.
Az engedékeny padisah idején gyorsan lett
a Korán zengő zugivó, s a mofti vedelő.
Szufi a kolostorból a kancsó mellé települt,
mióta látta, a rendőrfőnök se törvénytisztelő.
A sejk, a kádi és a rendőrfőnök annyit ittak,
mint gödény, de a borárust hiába kérdtem én.
Azt mondta: nincs miről beszélni, s nem is szabad,
tartsd a nyelved, fedezz, a nyakad fennmarad.
Még tavasz sincs, s a bor árát mind elverték rég,
gondolj ki valamit, borárus, mielőtt itt a vég.
Kérésem fogadd a tavasz és ifjúság hevével,
takard el a bűnt az irgalom ruhaszegélyével!
Ékes beszéded pillangó tánca a láng körül,
szándékodon pecsét, ó szerető, hallgass és örülj!
Ó, padisah! Külsőd és belsőd egyként csodás,
Feljebbvalóhoz méltó nemes alkotás.
Addig maradj életben, fiú, míg fiatal sorsod
toprongyos kék daróc helyett az ég kegyéből hordod.
Tudod-e, hogy a hárfa és lant mit beszélnek?
Titokban igyatok bort, mert kiközösítenek.
Mondják: a szerelem titkát ne hallgasd, ne mondd,
nehéz történet ez, az eleje szép, a vége gond.
Tiszta a törvénye, ragyogása soha nem talmi,
fiatalnak tiltják, s jobb az öregnek meghalni.
Mi száműzött lelkek mind be lettünk csapva,
míg a többi függöny mögött kedvére mulat ma?
Bomlasztja a régi rendet száz üvöltő hamis torok,
nézd, mit művelnek velünk ezek a vándorok?
Egy kacsintással száz érdem jár, akár a piacon,
ebben az ügyletben jónak lenni nem haszon.
Van, aki persze a szeretet igazáért fárad,
ha a végzetre bízza a döntést, bizony várhat.
Mindent összevetve, a kor kitartásában ne bízz,
ez egy olyan üzem, mely járhatatlan útra visz.
Adj bort, ha már a rendőrfőnök, a mofti és a sejk,
ha jól belegondolsz, mind alakoskodó selejt.
Válogatta, perzsából fordította: Jeremiás Éva (nyersfordítás magyarul)
A legelső Napkeleti Poéta
„Hafiznak Életét gyűjtögetem most, ki a tenerumban legelső Napkeleti Poéta: de nem tudom, hol kaphatnék a Revitzky Specimen Poeseos Persicaet? A mi Bibliothecánkban nem találtatik.” Csokonai így panaszkodik a Kazinczyhoz írott levelében (1803. február 28 - március 1.), hogy a debreceni könyvtárakban nem tudja megszerezni Reviczky Károly gróf és diplomata, orientalista nyelvzseni könyvét. A szerény kiállítású, de annál fontosabb munka Háfiz első 16 ghazalját tartalmazta a hozzá írott filológiai bevezetővel. A maga idejében akkora sikert aratott, hogy a könyvet angolra (1774), majd németre is lefordították (1784). Csokonai vonzalma a perzsa költészet iránt versekben is tetten érhető; keleti versmértékben, ramalban írta az Egy tulipánhoz című versét, és két anakreóni sor összekapcsolásával a Háfiz sírhalma című versét, amely az egyik legszebb verse, legalábbis szerintem.
De kicsoda ez a tudós poéta, akit a XVIII. század óta nem lanyhuló szakmai figyelem és olvasói érdeklődés kísér? Háfiz Síráz városából származott, valószínűleg 1318 körül született, és 1390 körül halt meg ugyanott. Teljes neve Khádzse Samsz al-din Mohammad Sirázi. Muszlim teológiát tanult, itt szerezte a háfiz címet is, amelynek jelentése „őrző”, az a vallástudós, aki betéve tudja a Koránt. Később feltételezhetően a misztikus tanokat hirdető szufi mesterekhez és az aszkéta életmódot folytató dervisekhez csatlakozott, majd a Korán avatott ismerőjeként a számára alapított vallási iskolákban tanított.
Az irodalomtudomány úgy tartja, hogy Háfiz talán az utolsó nagy képviselője a rövid lírai, klasszikus formának, a perzsa ghazalnak, melyet magyarul dalnak vagy ódának fordíthatunk. Vitán felül ő a legjelentősebb lírikus az egész perzsa nyelvterületen, amely hatalmas kiterjedésű szellemi világ: a mai Iránon és Afganisztánon kívül a közép-ázsiai török nyelvű régiókat és India nyugati területeit is magában foglalja. „Igazi erénye a költői invenció anyanyelvének olyan nyelvi formában való megjelenítése, melyben Háfiz páratlan, egyedi, és ebben felülmúlja sokszor joggal elismert elődei versalkotását.” Az idézet Jeremiás Éva iranista filológustól származik, aki az ELTE Orientalisztikai Intézet Iranisztika tanszékének professor emeritusa, legfőbb társam abban a munkában, amit együtt kezdtünk el, és a célja az, hogy a Parviz Nátel Khánlari vezető perzsa irodalomtudós mértékadó Háfiz-kiadásából válogatva készüljön el Magyarországon először egy reprezentatív, addig közöletlen versekből álló gyűjtemény a legnagyobb perzsa költő verseiből.
