Csak egy percre hagyj gyermekké gyámoltalanodnom,
kórteremablak,
szelíden fodrozó kútja meséknek –
kopogtatnak békésen a vasorrú bábák,
dióhéjban hüvelykmatyit herélnek...
Hagyjatok percre kisdeddé gömbölyödnöm,
csurranjon szám szélén gyöngyöző nyál,
szabadjon az éjbe gyanútlan belebőgnöm,
mint ki nem is sejti, miért rúgkapál.
És ne ringassanak, és ölbe se vegyen,
csupán Asszonyanyám,
tejfoggal harapjak szódamart kezébe,
érezze ő, mi nekem fáj!
Bömbölő, csecsemő-eretnek
fiát mért szánta fegyelmezettnek,
s verette vassá –:
férfivá!?
