diófát az unokáknak ültet az ember
úgy mondják
persze ki emlékszik
mikor hol és hogyan született –
mire körbeeszméltem
már itt is más nagyapák
más unokái jártak-keltek
s ha most körbeeszmélek
a más unokák
unokái járnak-kelnek
s mire megtanultam mindet
mire megszoktam mindet
ők már le is cserélődtek
mégis mindről tudtam mindent
mégis mindről tudok mindent
mert maradtam én
aki egyedül minden unokát ismer
maradok én
akit egyedül minden unoka ismer
*
nem én választottam
mégis nekem jutott
végigélni mind
születéseket s múlásokat
szemmel követni mind
ahogy öreg pajtásaimat
eleszi az idő
ahogy diótestvéreim s kósza barackok
meggyek almák naspolyák ringlók
múlnak el
ahogy jönnek és elhullanak ifjak
megint jönnek s erőlködnek újak
sárgabarackok és fosókaszilvák és fügék
s törnek ég felé kéretlenül
akácok és haszontalan ecetfák
de ha túlélnek
akkor is én voltam az örök hírmondó
és ha túlélem
akkor is én maradok örök hírmondó
*
nem én választottam
mégis nekem jutott
végigélni mind
születéseket s múlásokat
nagyapákat s unokákat
látni ha ünneplő ruhában jöttek
szomorú emberek
s látni ha ünneplő ruhában jöttek
vidám emberek
látni amikor valaki eltűnt
s amikor valaki feltűnt
ha bárkit elevett
s ha bárkit elhozott az idő
és láttam mind
kik állandónak csak a változást látták
és maradtam egyedül
aki a változásban látta az állandót
ahogy novemberi vetkőzésekkor
ágak estéről reggelre lecsupaszodásakor
minden véget ért
s ahogy áprilisi kukacvirágzásokkor
estéről reggelre zöldbe robbanáskor
minden újrakezdődött
*
énekeltek itt feketerigók
udvaroltak burukkoló vadgerlék
szalonnáztak télen széncinegék
cserregtek károgtak lesekedtek
fényes tollú fészekrablók
megtanultam mindet
megszoktam mindet
és jöttek s jönnek évtizedek óta
generációról generációra
kérgemen kopácsolva élelmet kutató
oly egyforma tarkaharkályok
de cserélődjenek bár
mind megismerem
ahogy ágaimra röppennek
lombjaim közt megbújnak szerelmesen
csettegő nászrepüléssel átszállnak
a hatalmas fenyőszomszédig
s gallyfészkükön elcsitulnak előlem
mind megismerem
változzék bár akárhogy
mind megkülönböztetem
legyen bár akármilyen állandó
*
és jöttek s jönnek évtizedek óta
generációról generációra
kik alattam járnak-kelnek
tesznek-vesznek
élik életüket világukat napjaikat
szobáikban megbújnak szerelmesen
húznak falakat emeleteket
tárnak rám ablakszemeket
és fészkeikben elcsitulnak előlem
s mind különböző bár állandó
s mind változó de ismerős
*
alattam jártak-keltek
alattam járnak-kelnek
tesznek-vesznek
szorgoskodnak-szötyörögnek
fakókék gazdakötényekben
és magasszárú csehszlovák dorkókban
kantáros melósruhákban
és elnyűtt villanyszerelő-bakancsokban
agyonmosott melegítőalsókban
és szétrúgott edzőcsukákban
széles vállakkal és széles testekkel
ez itt ügyesebben
amaz ott esetlenebben
és zúgnak-búgnak zörögnek-csörögnek
fűrészgépek betonkeverők és hegesztők
fűnyírók spaknik smirglik ecsetek fogók
s nyikorognak szőlődarálók présgépek
míg szétterítve szárad széna s lucerna
suhogva ürül ki a galambdúc
kárál kapirgál kukorékol a baromfiudvar népe
szúnyoghálós rács mögött ugrándoznak tapsifülek
s decemberi halálhörgéssé hizlalva
röffen ki leghátul az ól mélye
és itt van még most is mind
az is amelyik már rég nincs
*
a konyha felől
huszonéve negyven éve hatvan éve
ugyanúgy illatol
a krumpligombócleves
a káposztás cvekedli
csengő hangok hívják asztalhoz az aprónépet
s míg újra és újra
elhalkulnak és pillanatnyi csend után újrakezdik
a falakon s tetőkön dobbanó
palánkokon döngő
kerítéseken zörrenő labdák
a nyikkanó hinták
csattogó lepkék
pattogó gumiasztalok
surrogva pörgő lambadaszoknyák
csobbanó gumimedencék
míg lebbennek lófarkak
míg minutumnyi hallgatások között
csivitelnek cserfes és vagány pöttömök
mindaddig féltve őrzött
békebeli legszebb blúzok lényegülnek otthonkává
miniszoknyácskák mackónadrággá
holdjáró talpak elhordott sportcipővé
tavaszok érnek nyarakká ősszé
menyasszonyok nagymamává
hogy majd az alattomban bekúszó tél
új tavasszá legyen
máskor máshogy másokban
*
széllel szállongó nejlonzacskók
repkedtek boldogan s tudatlan olykor köröttem
gúnyolódtak röhögtek
a sehova nem haladón
a földbegyökerezetten
mert velük nem mentem
nem mehettem
nem tehettem
s mire rádöbbentem
hogy soha nem is akartam
mire végre kimondtam
már itt lógtak ágbogaimba gabalyodottan
*
és mikor a botcsinálta nyúltenyésztő
krákogva és orrát törölgetve
az ellőládából megint apró tetemeket
kapart semmivé alattam
próbáltam megsejteni
hogy az újabb sikertelen szaporítás
vagy egész elvetélt tudománya
vagy a vele most is ásót ragadó
melleskötény és melósbakancs
tolult-e torkára
mit tud végről és kezdetről
önmagában minek a folytatását látja
s látható-e számára önmaga folytatása
*
próbálgatták körmeiket derekamon
siheder cirmosok
kapart tövembe megrágcsált csirkefejet
vakkangató hű barát
s láttam megpihenni őket mind
sekély gödörben körülöttem
gyerekszemek elől földdel titokban betakarva
együtt megannyi magára hagyott nyúlfiókkal
és gyógyíthatatlanná oltott mázsás hízóval
hogy végtére is egy nyárral később
kardvirág liliom veteményes sarjadjon felettük
élet a halálon
ha minden véget ért
hogy minden újrakezdődjön
*
pukkantak-pattantak-csörrentek
alattam dugók és kupakok
habzottak gyöngyöztek poharak
loccsantak stampedlik
rotyogtak bográcsok sercegtek grillhúsok
s csorgott végig törzsemen
hosszúra-hangosra nyúlt éjszakák
emberi salakanyaga
fejrázva zúgattam lombkoronám
de nem árthatott nekem semmi se
hát így kellett mindennek lennie
megtörtént ami máshogy nem történhetett
így volt mert ennél jobb nem is lehetett
*
milyen nagyapa ültetett milyen unokának
mit tudni már
de hogy hány unoka jött
hány nagyapa
s hány távozott
mind tudom
én itt voltam
itt vagyok
és még biztosan maradok
*
ágam végén új terméssel
gömbölyödik a zöld burok
– de alant a járdán most is
még a régi dió kopog
