gyerekkoromban két postás is lakott a házunkban
egyik Ny. Józsi bácsi csendes szavú volt
mellettünk laktak a földszinten
nem tudom ő volt-e névlegesen a házfelügyelő
vagy Jolika a felesége
és már nyugdíjba készült
mondta is mindig hogy akkor majd akkor sokat sakkozunk
mert ő is szeret
de aztán a sakkmeccsekre valahogy mégsem került sor
egy szép napon fogta és meghalta magát
az első bocskai postássapkát
amellyel gyűjteményemet megalapoztam
nem tőle kaptam
hanem a második emeleten lakó
másik postástól B. János bácsitól
nekik már a hatvanas évek közepén
volt egy fekete-fehér tavasz televíziójuk
és hozzájuk jártunk fel tévét nézni
ő fontos járaton teljesített szolgálatot
a Münnich Ferenc (később újra Nádor) utca
és egyik mellékutcája volt a kézbesítési területe
egyszer nagyanyámmal arra jártunk
és találkozunk vele teljes harci díszben
nagyon odáig voltam a gyönyörűségtől
tőle kaptam gyűjteményem első darabját
a már emlegetett bocskai postássapkát
vele időnként sakkoztunk is
váltakozó eredménnyel
de közben jó szövegekkel szórakoztatott
szerettem feljárni hozzájuk
később a fiától örököltem egy szép zöld
pénzügyőr tányérsapkát
s így már bővült a gyűjtemény
a fia később tűzoltónak állt
így idő múltán egy szép szürke tűzoltósapka
is gyarapította féltve őrzött gyűjteményemet
volt egy húga is nálam pár évvel idősebb
és gyönyörű
valahogy barátok lettünk
szerettem feljárni beszélgetni hozzá
aztán elkerültem dolgozni vidékre
kaptam a hírt hogy eltűnt
s tavasszal találták meg valahol a budai hegyekben
mellette egy szétázott búcsúlevéllel
tányérsapka-gyűjteményem utolsó darabja
már nem a házunkhoz kötődik
hanem a Váci úthoz a Ferdinánd hídhoz
a mellette lévő házban lakott a nagynéném
akinek a férje vasúti mérnök volt egykor
sötétkék tányérsapkáját én örököltem
vörös csillag az nem volt rajta
csak a szárnyas kerék
boldogan repültem vele hazafelé
az I jelzésű csak vasárnaponként közlekedő
villamoson amelyik a Déli pályaudvarról indult
és végigment a körúton s a Váci úton
így még átszállnom sem kellett
friss zsákmányommal hazafelé
a sapkákat időnként felpróbáltam
anyám s nagyanyám rosszallása közepette
jaj csak nehogy baj legyen belőle
de nem lett baj nem jelentett fel senki
igaz mi se jelentgettünk senkit
aztán valahogy feledésbe merült a sapkagyűjtemény
a spájz volt a tárolóhelye
s mikor egyszer kamaszkoromban eszembe jutott
és keresni kezdtem
sehol nem találtam
eltűntek a sapkák
aztán eltűntek a régi emberek
meghaltak elköltöztek
remélem legalább a mennyben
viselnek tányérsapkát
az én tányérsapkáimat
