„A seb-orvos különösen arra vigyázzon, hogy sebes kézzel valamely rothadt, vagy ragadvány sebhez ne nyúljon; máskor is mind maga megmosdjon, mind borbély eszközeit megtisztíttsa. Sértve lévő testünkbe egyenesen szívattatik be a méreg.

A seb-orvos mind maga, mind eszközei által elragaszthatja a nyavalyát, ha ki nem tisztítja mind magát, mind eszközeit...

A bába magát tisztán tartsa, sebes kézzel szülőhöz ne nyúljon. Minden szülés után etzettel, azután szappannal kezeit lemossa, ha pedig ragadvány nyavalyájú a szülő, friss olajjal, vajjal vagy zsírral kenje meg kezeit a szülés előtt, a szülés után pedig hamús, lúgos, végre szappanos vízzel mossa le kezeit, és úgy menjen másik tiszta szülőhöz, ott is lágy meleg korpás vízbe elébb kezeit megöblítvén...” – írja Zsoldos János doktor (1767–1832) Diaetetika – vagy az egésséget fenntartó, és a’ betegségtől tartóztató rendszabások című könyvében, amelynek 1814 és 1818 között különböző kiadásai, átdolgozott, illetve bővített változatai jelentek meg.

A Diaetetika Lehoczky Győző professzornak ajándékozott eredeti példánya (Kissné Lehoczky Gyöngyi archívumából)

 

Az eredeti kötetet egy hálás betegétől kapta ajándékba dr. Lehoczky Győző (1904–2003) neves nőgyógyász-onkológus. A 2003-ban elhunyt tudós professzor hagyatékában bukkant a könyvre lánya, Kissné Lehoczky Gyöngyi, aki a reprint kiadás megjelentetésével kívánt tisztelegni a szerző, valamint édesapja előtt. A könyvet 2018. november 9-én mutatták be a pápai Jókai Mór Városi Könyvtárban. 

„...az Életre nézve is, nem könnyű megítélni, hogy

valyon az egészségnek az Élet rendszabása által való megtartása légyen-é nagyobb mesterség, vagy pedig megbomlásának szerek által való orvoslása.”

„Ezért, aki élni és egészséges lenni akar, annak fő kötelessége, hogy megtanulja és megtartsa az egész életre kiterjedő szükséges mesterséget: a magatartást, az egészség védelmét, a betegségek orvosi szerekkel való elhárítását” – olvashatjuk a Diaetetika előbeszédében.

A borról a szerző azt írja: a szőlő levéből készülő a legjobb, mérsékelten fogyasztva orvosság az erőtleneknek, öregeknek és a hidegvérűeknek, mértéktelenül az agyvelőt tompítja, az emlékezet halála. Olvashatunk a pálinkafogyasztásról, a sörivásról, a tea és a kávé hatásáról. Sorra kerülnek az utazók is. Egyedül utazni büntetés, jó társaságban orvosság, szögezi le. Kocsiban olvasni káros és veszedelmes. Egyrészt elmulasztja a látnivalókat, másrészt a szemnek sem tesz jót. Rebarbarát, keserű teát, bodzavirágot, fahéjat, szerecsendiót, sáfrányt, sebre flastromot, de szappant és némi ecetet is javasol az úticsomagba betenni.

Érdekes A’ choleráról című, 1831-ben ugyancsak Győrött kiadott kötete is, amelyben leírja a tüneteket, és a járvány elleni javaslatait. Megállapítja, hogy „a cholera is az idegekre hatva öl, mint a veszett kutya mérge. Ezt az is bizonyítja, hogy a boncolt cholerás testében semmi nyoma szervi elváltozásnak”. Úgy tartja, a betegség fészke ,,az érző inak hasbéli fő szövetében vagyon". (Plexus solaris)

„A’ cholera ragadását siettető okok a legyengült szervezet, a betegségtől való félelem, rossz levegő

(terjesztője és vezetője a ragadványméregnek), mértéktelen élet, éhség, szegénység kedveznek leginkább a betegségnek.”

Óvási javallatok: Az elkülönítés, a félelem leküzdése a legfontosabb. Nagyon lényeges a fertőtlenítés! Ennek módja a gyakori szellőztetés, a szoba többszöri felmosása borecettel, és borecetes víz párologtatása. „Ezenkívül: egy icce vízbe fél lat klórmeszet tenni. Ennek levével fecskendezni a padlót, s a házi és más eszközöket vele megmosni! A bezárt szobában is klórmeszes vizet kell párologtatni.”

Legfontosabb a megelőzés: egészséges életmód, fokozott testedzés, romlott étel kerülése.

Ha beteghez megy valaki, „pálinkás kenyeret egyen, utána száját öblítse ki, kezét mossa meg kámforos ecetes vízzel...” – olvashatjuk az 1976-os Orvostörténeti közleményekben.

Debreceni diákok (képek a Wikipédiáról)

 

Zsoldos János Sopronban, aztán a debreceni kollégiumban tanult, majd 1792-ben a Jénai Egyetem orvosi fakultásán készült a gyógyításra. Bécsben avatták orvosdoktorrá 1795 decemberében. 1796-tól kezdve Pápán működött gyakorló orvosként, egészen 1832. május 12-én bekövetkezett haláláig. Már 1798-ban felhívta magára a pápai városi közgyűlés figyelmét

azzal a buzgalommal és hivatástudattal, amellyel a nemesi felkelés sérült és beteg résztvevőit ápolta,

illetőleg megóvta őket − és a lakosságot is − a francia seregek által terjesztett „forró nyavalyától” (hidegleléssel járó magas láztól). Ekkor a megye tiszteletbeli orvosi címét adományozták neki.

Bár református volt, 1801-ben a pápai irgalmasok kórházának lett vezető orvosa. Miután Napóleon császár seregei megverik az osztrák és a magyar nemesi fölkelők seregét, 1809. június 12-én megszállják Pápát. Az utcai harcok elképesztően sok sebesültet eredményeznek. A városi kórházak megbízott vezetőjeként

Zsoldos több ezer osztrák, francia és magyar sebesült ellátásáról gondoskodik. A francia hadvezetés a háláját kifejező oklevelet adományozott neki,

1810-ben pedig „a köteles közhaszonra tett orvosi fáradozásaiért” királyi kitüntetésben részesítették. 

A Napóleon elleni győri csata (Janet Lange fametszete)

 

Érdemei alapján Veszprém vármegye közgyűlése 1813-ban őt választja meg megyei első főorvossá. Pápáról irányítja a megyei egészségügyet. Országos segítséggel Veszprémben és Pápán tébolydát építtet. 1816-ban Pápán − Vizeky Tallián Rozália nemesasszony e célra létesített alapítványára támaszkodva − megalapította az Aszszony Ispotályi Intézetet. 

Szívén viseli a nőbetegek sorsát, a terhesgondozást,

küzd a prostitúció elhatalmasodásának megakadályozásáért, a „feslettségből” származó „nyavalyák” orvoslásáért, és nem utolsósorban a fertőtlenítés fontosságáért. Utóbbinak legmélyebb fölismerésére gyakorlati úton, megfigyeléseire támaszkodva – a napóleoni háborúban szerzett tapasztalatokkal – jut el.

1823-ban a vármegye első „rendes” orvosává nevezték ki. Ugyanebben az esztendőben elnyerte a bécsi Amtsblatt gyógynövényes terápia témakörben meghirdetett pályázatának száz arany jutalmát. 1830-ban a pesti egyetem választotta tagjává. Nemzetközi elismertségének bizonyítékaként még 1798-ban a jénai Mineralógiai Társaság a levelező tagjai sorába választotta.

A Jénai Egyetem főépülete

 

Zsoldos János első, nagyobb lélegzetű munkája 1802-ben Győrött látott napvilágot Aszszony’orvos… címmel. Az összeállítás a női nem betegségeivel, kisebb-nagyobb egészségügyi problémáival foglalkozik, az előszó szerint a legszélesebb olvasói körre számítva. 

Szintén az előszóban elmélkedik

az orvosi nyelv aktuális helyzetéről, problémáiról és a lehetséges megoldásról.

A könyv szövegének könnyebb megértése érdekében magyar−latin szótárt állított össze, amelyet függelékként csatolt a kötethez. A mű bevezetőjében így fogalmaz: „Tökéletes magyar orvosi könyv addig nem is készíttethetik, még közönséges magyar szótár, s magyar természet história nem készíttetik, és közönségesen bé nem vezettetik. 

Függelékként magyar−latin szótárt csatolt a kötethez (Kissné Lehoczky Gyöngyi archívumából)

 

Általánosan elfogadott, törvényesített szaknyelvet kíván! Mert addig, amíg minden szakíró a maga újította nyelven ír, semmit sem ér a törekvés. Addig más nem lehet, én sem akartam új szóknak csinálásában diktátor lenni: azértis amellyel csak valahol élnek, azt akármelly szó légyen is az,

meghagytam, ha mindjárt a dolgot sokkal jobban kifejező szót tudtam volna is helyette beavatni.

De bátorkodtam mindazonáltal azokban, amellyek nem annyira a közbeszédet, mint a tudományt illetik, némelly meghatározásokat tenni, de nem költött, hanem magyar és szokásban volt szókkal."

Diaetetikájában következetes álláspontjához: új szavakat nem alkot, csak olyan kifejezéseket használ, melyeket már más írók is ,,bevettek". Megtartja az idegen, de megmagyarosodott szavakat. Óvja a nyelvet az önkényeskedőktől. Gyakorta közölte írásait az 1817 és 1841 között havi rendszerességgel megjelenő Tudományos Gyűjtemény számaiban, amely a nyelvújítás, nyelvművelés fontos fóruma volt. A magyar orvoslás története Zsoldos Jánost

egy egészségügyi jogszabálygyűjtemény összeállítójaként is számontartja.

Vidovics Ágoston (1794−1858) plébános mérsékelt, „udvarias” nyelvújítóként bírálja Kazinczy Ferenc (1759−1831) és köre nyelvújító túlzásait A Magyar Neologia Rostálgottatása című művében. Ehhez a kötethez Zsoldos János írja a bevezetőt, amelyben új gondolatokat vet fel: „A' közönséges grammatikai rostálgatások után már következne az eláradt sok Mesterszók vizsgálása, ha tudniillik Pap, Törvényes, Orvos, Természetvizsgáló, Földmérő, Gazda, Mesterember, Boltos, és mindenféle áruló 's kereskedő összevetett vállal kiki a' magáét, maga félével egyetértőleg megrostálná, a' melly úton az összehordott igazságokból leghamarébb lehetne osztán az egész igazi megállapíthatását reményleni.”

 

Nyitókép: A pápai Szent István-templom és az Esterházy-kastély