Prága, Krakkó lakosai ekkor még nem tudták, milyen „szerencsések”. Ma turisták tömegei csodálják a cseh főváros szűk, zegzugos utcáit, eltévedve ódon, középkori, barokk házai között. A prágai Ördögárok, a Čertovka vidám patakként folyik át a városon, romantikus kis hidak ívelnek át rajta, régi vízimalom is áll a Károly hídhoz közel. A XIX. század hetvenes éveiben mit nem adtak volna a prágaiak, ha náluk is, ahogy például Budapesten amerikai módon nőttek volna ki a sugárutak, körutak mentén a hatalmas bérpaloták, fedték volna le a városi patakokat. Ha sikerült volna a cseh kiegyezés, amelyet történetesen mi, magyarok akadályoztunk meg, a város modern politikai központ rangot kapott volna, ahhoz méltó városszerkezettel. Enélkül ez csak egy-két helyen sikerülhetett. Micsoda lelkesedés kísérte például a császár jelenlétében átadott, a Nemzeti Színház melletti modern hídtól a Vencel térig vezető Nemzeti Sugárút megépülését vagy a prágai Józsefváros, a korábbi ódon zsidónegyed szanálását. A girbegurba középkori utcák helyén büszke modern nagyvárosi tér született. Tiszta Bécs, sőt Párizs! Az óvárosi tér felé a szecessziós Cseh hídtól vezető nyílegyenes utcát el is nevezték Párizsi sugárútnak.
Ami a prágaiaknak nem adatott meg, a zágrábiaknak sikerült. Az 1868-as kiegyezés után főváros épülhetett. Modern, szép, tiszta. Fehér. Zágráb, fehér város lett. Ez a szólás már a század közepén megszületett, amikor 1850-ben a császár a Felsőváros, a Gradec, a Káptalandomb, az Újfalu, a Vlaška utca és a környékbeli falvak egyesítésével létrehozta Zágráb városát. A város püspöksége is hamarosan érseki rangra emelkedve az önálló horvát főegyházmegye központja lett.
Az egyesített város címere a Gradec középkori címerén alapult, rajta egy zöld dombon álló háromtornyú fehér vár, kitárt aranykapukkal.
A polgármester, Janko Kamauf korábbi városbíró, aki már évekkel azelőtt megalapította a Városszépítő Bizottságot, el is tervezte a város átalakítását. De erre évtizedeket kellett várni. A magyar–horvát kiegyezés után jóval indulhatott csak meg. A húszezres város 1874-ben horvát tannyelvű egyetemet kapott, a várost átszelő károlyvárosi vasút elérte Fiumét. A nyolcvanas nagy földrengés után az Alsóváros modern tervei is elkészültek. Befedték a nagy esők idején a várost sárral elárasztó Medveščak patakot, kiépült a modern nagyváros, a főpályaudvar, a belváros felé vezető utak mentén az úgynevezett Zöld Patkó parkrendszere, az impozáns Ferenc József, ma Tomiszláv király tér, a Nemzeti Színház és a mai Építészeti Múzeum és Iparművészeti Múzeum épülete. A szép, tiszta, már mindenki által fehérnek hívott Zágráb a századfordulóra valósággá vált.
Hivatalos szlogenként a Zágráb, a fehér város kifejezést már a délszláv állam megalakulása után, a város lerobbant részeit újratervező Vjekoslav Heinzel ismert építész, polgármester kezdi használni, a modern, szellős építészeti megoldások, a Száva rakpart, a Dolac piac – a város új modern reprezentatív főtere, a milánói Piazza Doumo, a velencei Szent Márk tér, vagy éppen a párizsi Concorde tér mintájára. A Zágráb Fehér Város kifejezés rákerült a város hivatalos irataira, ezzel népszerűsítették a csatornázást, az utak aszfaltozását. Mindez rengeteg pénzbe került. Heinzel bele is bukott. A jugoszláviai Balkán útikönyvsorozatban (Balkanove putne knjižice)
1928-ban Zágráb bédekkere viszont már Fehér Zágráb címen jelent meg.
A Zágráb, a fehér város nevet ezután mindenki ismeri. A fővárosiak, a város vezetése mind a tiszta, rendezett, azaz a fehér városért dolgozik. Ekkor már magától értetődő: Zágráb a fehér város. 1949-ben a rajongott táncdalénekes, Zvonimir Krkljuš meg is írja Zágráb dalát: „Oh, Zágráb, a fehér város, mindenki benned szeretne élni.” Az ötvenes években még külön a fővárosi kemény vízhez kifejlesztett mosóport is árulnak, Bijeli Zagreb – Fehér Zágráb néven, hiszen a tisztaság városának saját mosószer jár. És 1969-ben jön Branko Lentić dokumentumfilmje: Zágráb, a fehér város. A fekete-fehér filmen viszont egy piszkos, hólatyaktól sáros, kátyús szocialista jugoszláv város…
A fehér város elnevezés azonban továbbra is mindenki képzeletében ott volt, hiszen a horvát fővárosnak tisztának, ragyogónak kell lennie. A jelző a kilencvenes években a zágrábi felújítások, az önálló Horvátország központjának modernizációja során ismét új értelmet kapott, a régi aranykort idézte. A Zágrábhoz kapcsolódó művészeti projekteknek manapság is visszatérő motívuma.
A szerző történész, az ELTE oktatója
Lásd ehhez Kiss Gy. Csaba Magyar írónő a „fehér város”-ról című írását itt.
Nyitókép: A zágrábi Mária Mennybemenetele-székesegyház
