Miközben az elmúlt években az Erdély-segítő hálózatok történetének feltárásán dolgoztam, egyre inkább meggyőződésemmé vált: ez a Kádár-rendszer egyik legjobb el nem mesélt története. A hetvenes évek közepétől az 1989-es romániai forradalomig magyar állampolgárok százezrei indultak úgy útnak barátokat, rokonokat meglátogatni vagy erdélyi tájakat felfedezni, hogy csomagjaikba tartós élelmiszert, gyógyszert, könyveket rejtettek. A Ceaușescu-diktatúra egyre katasztrofálisabb közellátási viszonyait enyhíteni szándékozó spontán szolidaritás az erdélyi magyaroknak többet jelentett az ajándékba adott kávénál vagy vérnyomáscsökkentőnél. Azt mutatta, hogy a szolidaritás patakjai a Kádár-rendszer minden hivatalos gátja ellenére igenis csörgedeznek. Tömeges, de eleinte alkalmi és szervezetlen volt ez a szolidaritás, azonban idővel e társadalmi mozgalom kitermelte a maga sajátos elitjét. A hetvenes évek közepétől-végétől egyre többen vittek rendszeresen, hálózatba szerveződve kulturális-humanitárius segítséget Erdélybe. A közvélemény számára lényegében láthatatlan közösségek jöttek létre: ezek a laza, hierarchiát nélkülöző, bizalmon, sőt konspiráción alapuló csoportok megteremtették pénzügyi hátterüket, raktárakat tartottak fenn, alkalmanként külföldi kapcsolatokat építettek ki és erdélyi fogadópontokat szerveztek. Erről az Erdély-járó mozgalomról szól a Válasz Online nyomtatott kiadványsorozatának, a Válasz Offline-nak az ötödik száma, amely a Nemzet a hátizsákban. Titkos erdélyi segítőakciók a Kádár-rendszerben címet viseli, s nemrég látott napvilágot. (A kiadvány online megrendelhető itt.)
Nemrég elhunyt témavezetőmmel, Kiss Gy. Csaba tanár úrral sokat beszélgettünk a számos irányba széttartó társadalmi mozgalom leírására, elemzésére alkalmas fogalmi keretrendszerről.
Végül a kulturális ellenállás tűnt a legmegfelelőbbnek a hetvenes-nyolcvanas évek Erdély-járó mozgalmának leírására. Miről is van szó? A kommunista társadalmak kutatásával foglalkozó szakirodalom sokáig a totalitárius paradigmával írta le állam és egyén viszonyát. Ebben az értelmezésben valaki tettes vagy áldozat. A paradigmának megvan a magyarázó ereje mondjuk az ötvenes évek magyar társadalmának elemzésekor, kevésbé képes azonban megragadni a magatartások rendkívüli sokszínűségét a későbbi időszakokban.
A kulturális ellenállás fogalma, jelzi az egyháztörténész-kulturális antropológus Nagy Károly Zsolt „A szív teljességéből szól a száj”. „Tikkek” és „kacsintások” a (kulturális) ellenállás értelmezésében című tanulmányában: alkalmazható „a szó szorosabb értelmében vett kulturális formák, keretek, tevékenységek, esetleg intézmények területén mutatkozó ellenállásra, továbbá az olyan »underground« mozgalmakra, melyek nem támogatják és nem is támadják az establishmentet, hanem kívül állnak rajta. S végül az ellenállás azon eseteire, melyekben az alanyok többnyire nem tudatosan helyezkednek szembe egy hatalommal, hanem a hatalom által illegitimnek nyilvánított kulturális gyakorlatokat, életmódokat próbálják jobbára mindennapi életfolytatásuk során fenntartani, vagyis a hatalommal oppozicionális viszonyba kerülnek.”
A Nemzet a hátizsákban. Titkos erdélyi segítőakciók a Kádár-rendszerben pontosan egy ilyen „underground mozgalomról” szól. Ennek első rétegét az emberi történetek alkotják: aktivisták, akik kockázatot vállaltak gyógyszer, könyvek, élelmiszer csempészésével, mert ezt tartották helyesnek. A második réteg a magyar politika határon túliakkal, egyáltalán, nemzeti kérdésekkel kapcsolatos színeváltozása. Miért alakult úgy, hogy a hivatalosan antinacionalista, 1956 emléke miatt a nemzeti identitással és függetlenséggel összefüggő kérdésektől rettegő rezsimben a forradalom óta az első, nem hivatalos szervek által rendezett demonstrációt éppen az erdélyi falurombolás ellen szervezték meg 1988. június 27-én a budapesti Hősök terén? E folyamatban – az MSZMP-n belüli harcok mellett – meghatározó szerepet játszott a hazai társadalomban az erdélyi magyarsággal kapcsolatos szolidaritás, s e szolidaritás egyik kifejeződése volt az Erdély-járó mozgalom. A történet harmadik szintje pedig hidegháborús kontextusban értelmezhető: az erdélyi segítőakciókba bekapcsolódtak holland, német és svájci protestánsok, az aktivisták által hozott, a tömeges emberijog-sértésekről szóló hírek az 1983 és 1989 között működő Erdélyi Magyar Hírügynökség jelentései révén elkerültek Nyugat-Európába és a tengerentúlra. Az információk felhasználásával pedig a Hámos László fémjelezte, New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) kitartóan lobbizott, hogy az Egyesült Államok vonja meg Romániától a legnagyobb vámkedvezményt – a másokkal együtt kifejtett erőfeszítéseket 1987-ben siker koronázta. Azaz a kulturális-humanitárius segítséget csempésző magyarországi társadalmi mozgalom egy adott pillanatban nemcsak a hazai, de áttételesen még a nemzetközi politikai folyamatokra is befolyással bírt – megismerése már csak emiatt is érdemes.
A szerző újságíró, történész, a Válasz Online társalapítója, a KRE Károli Interdiszciplináris Akadémia oktatója
Nyitókép: A Nemzet a hátizsákban. Titkos erdélyi segítőakciók a Kádár-rendszerben című kötet borítóképének részlete
