Újjászületik a dalai láma

Tendzin Gyaco, a tizennegyedik dalai láma, a reformált tibeti rend, a gelugpa és a tibeti buddhizmus vezetője 2025. július 6-án ünnepelte kilencvenedik születésnapját. A jeles nap azonban nemcsak az ünneplésé, hiszen ennek kapcsán óhatatlanul felmerül a cím utódlásának kérdése is. Bár Gyaco maga 2024 decemberében még azzal élcelődött, hogy száztíz évig fog élni, nem véletlen, hogy a mostani ünnepre vallási kérdésekkel foglalkozó tanácskozást is összehívott. Ezen a korábbiaknál jóval határozottabb kijelentéseket tett saját újjászületéséről és a tisztség jövőjéről. Közölte, hogy Kínán kívül, „egy szabad országban” fog újjászületni.

A dalai láma cím

Nem létezett a tibeti buddhizmus főlámájának címe a XVI. század előtt. Tibetben a vallás két hullámban terjedt el, ahogy később jórészt tibeti közvetítéssel tette ezt Belső-Ázsiában, igaz, néhány évszázaddal a tibetiek buddhistává válása után.

A mongolok második megtérése a XVI. században kezdődött, amikor az általuk benépesített belső-ázsiai területeken három hatalmi központ versengett egymással azért, hogy újraszervezze az egykori Nagy Mongol Birodalmat.

1578-ban Altan kán és a gelugpa akkori vezetője, a rendjének világi támogatót kereső Szönam Gyaco (1543–1588) szövetséget kötött egymással. Ekkor adományozta a mongol kán a dalai láma címet a tibeti buddhista vezetőnek, aki e reinkarnációs sor harmadik képviselője lett – a korábbi Gedun Drub (1391–1474), a rendalapító Congkhapa (1357–1419) tanítványa és az őt követő Gedun Gyaco (1475–1541) posztumusz kapták meg a titulust. A pozíció ekkor még vallási tisztség volt, de 1642-ben a hosut-mongol Güsri (Güüsh, 1582–1655) az ötödik dalai lámát Tibet világi trónjára ültette, így alapozva meg a rend tibeti vezető pozícióját és máig ható politikai szerepét.

Tibet uralkodói a dalai lámák

A vallás intézményesülése mindig együtt járt politikai szerepének növekedésével. Ezt a buddhizmus sem kerülhette el, hiszen már tibeti elterjedésekor kapcsolódtak hozzá politikai jellegű törekvések, elég ha Altan kán országegyesítő céljaira vagy a gelugpa azon ambíciójára gondolunk, hogy a rend befolyását világi támogató segítségével növelje. A teokratikus állam létrejöttével ez a politikai szerep még egyértelműbbé vált. A dalai lámák világi hatalma formálisan egészen a XXI. századig fennmaradt, hiszen a tizennegyedik csak 2011-ben mondott le államfői mandátumáról.

A dalai lámák hatását jól mutatja az ötödik és a tizenharmadik tevékenysége. Loszang Gyaco (1617–1682), a „nagy ötödik” a mongolok segítségével lett Tibet első teokrata uralkodója, de szerepe az ország határain túl is meghatározóvá vált a XVII. századi turbulens belső-ázsiai viszonyok ellenére. A valláson keresztül még szorosabbra fűzte Tibet és Mongólia kapcsolatait. 1650-ben ő iktatta be az első mongol buddhista főlámát, a bogd gegént tisztségébe, akinek örökösei hasonló szerepet töltenek be saját hazájukban, mint a dalai lámák Tibetben. Továbbá ő hozta létre a pancsen lámák intézményét is 1645-ben, akik később a dalai lámák újjászületéseinek tanításában és beavatásában is fontos szerepet játszottak.

Thübten Gyaco (1876–1933), a tizenharmadik dalai láma élete tele volt kihívásokkal. Fiatalon túlélt egy merényletet, 1904-ben Mongóliába kellett menekülnie a britek támadása elől, de 1913-ban, két évvel a kínai császárság összeomlása után már függetlennek kiáltotta ki országát. Ő vezette ki Tibetet az elzárkózásból, mert felismerte, hogy az ország túlélésének egyetlen esélye, ha képes integrálódni a nemzetközi környezetbe. Művelt, tájékozott és felvilágosult vezetője volt országának. Erényeit híven követte 1935-ben született utóda is.

A tizennegyedik dalai láma, Tendzin Gyaco ötévesen, 1940-ben foglalta el a trónját, de beiktatására csak hosszú képzés után kerülhetett sor. Ennek adott sajátos hátteret, hogy a Kínai Népköztársaság csapatai 1951-ben bevonultak Tibetbe, és teljes kínai fennhatóság alá vonták az országot. A fiatal főláma igyekezett tárgyalásos úton rendezni a viszonyt a népköztársaság kormányával, 1954-ben a tizedik pancsen lámával együtt Pekingbe is ellátogatott, de ekkor az is világossá vált, hogy Tibet és Kína nagyon másként gondolkozik a két ország kapcsolatáról. A konfliktus végül az 1959-es tibeti felkelésben csúcsosodott ki. A megtorlás elől Tendzin Gyaco Indiába menekült. Dharamsalában hozta létre emigráns tibeti kormányát.

Tibet békés felszabadulásának (értsd: katonai megszállásának) emlékműve Lhászában, a Potala tér déli részén, forrás: Pavel Špindler, CC BY 3.0 / Wikimedia 

Mind a levert felkelés, mind a dalai láma azóta tartó folyamatos nemzetközi jelenléte komoly figyelmet váltott ki, amiben az is fontos szerepet játszott, hogy a buddhizmus a XX. század közepétől Nyugaton is egyre több követőt szerzett. A nehézségek ellenére az Indiában élő tibeti diaszpóra tevékenysége bizonyos értelemben sikeresnek bizonyult, hiszen tagjai fenn tudták tartani új, választott hazájukban is hagyományukat és kultúrájukat. Ennek az erőfeszítésnek is köszönhető, hogy a dalai láma intézménye az egész tibeti kultúrát és államiságot jelképezi. Nem csoda, hogy újjászületésének szakrális, kultúrtörténeti és politikai jelentősége is van.

Újjászületés

A hagyomány szerint a dalai lámák újjászületéseit tudós lámákból álló bizottság kutatja fel az előd halála utáni években. Azokat a gyermekeket, akiknek születését csodálatos jelenségek kísérték, különböző vizsgáknak vetik alá, míg meg nem bizonyosodnak arról, hogy melyikük a következő megtestesülés. Ezt a procedúrát követik a cím létrejötte óta, ahogyan a tibeti (eredetű) buddhizmus más fontos újjászületéseinél, így a pancsen lámáknál vagy a mongol főlámáknál is. Ma azonban olyan történeti korszakban élünk, amikor e hagyomány újra kihívások előtt áll. A tizenharmadik dalai láma is szembesült politikai kockázatokkal, de utódlásának kérdése az 1930-as években nem volt olyan bizonytalan, mint most.

Ma az egykori tibeti királyság területe a Kínai Népköztársasághoz tartozik. Kína a világ vezető nagyhatalma, de a tibeti buddhizmus meghatározó reinkarnációinak felismerésekor korábban sem habozott saját elképzeléseit szorgalmazni. A XVIII. század végén a mandzsu Csing-kormányzat úgy próbálta befolyásolni a tibeti főláma utódlását, hogy a hagyományos kiválasztási rendszert arany urnával való sorsolással helyettesítse. Bár ezt a kísérletet a tibetiek visszaverték, nem múlt el nyomtalanul, hiszen a dalai láma kilencvenedik születésnapján tett kijelentésére Kína épp erre az eseményre való hivatkozással válaszolt, mondván, a Csing-dinasztia idején is „bekapcsolódott” a kiválasztásba, így erre a következő alkalommal már a történeti hagyomány is feljogosítja.

A mongolok vallási vezetőjével hasonlóan járt el. 1757-ben a mandzsu kormányzat megtiltotta, hogy a bogdgegén újjászületését mongol földön keressék. Ezért lett a harmadiktól a kilencedikig valamennyi mongol főláma tibeti származású. Érdekes, hogy épp az elmúlt években „tért haza” ez az újjászületés Mongóliába, hiszen 2016 őszén a tizennegyedik dalai láma jelentette be, hogy a tizedik megtestesülést egy mongol kisgyermekben fedezték fel.

Tanulságos a tizenegyedik pancsen láma esete is. 1995-ben a dalai láma megnevezett egy tibeti kisfiút mint a pancsen tizenegyedik megtestesülését, aki viszont néhány nap múlva a családjával együtt eltűnt. A kínai kormányzat létrehozta saját keresőbizottságát, amely egy másik gyermeket nevezett meg, ő azonban semmilyen hagyományos tibeti legitimációval nem rendelkezik.

Kína számára a dalai láma ennél persze jóval fontosabb. Tendzin Gyaco fél évszázados nemzetközi tevékenységével a tibeti függetlenséget testesíti meg. Ma, amikor az egyre határozottabb világpolitikai szerepre törekvő kínai kormányzat az országban élő kisebbségek összeolvasztásával igyekszik kialakítani az egységes kínai nemzetet, a kérdés még húsbavágóbb. Nem véletlen tehát, hogy feszült várakozás övezi az utódlás kérdését.

A dalai láma ebben a témában tett korábbi nyilatkozatai nemcsak a híveknek szóltak, sokszor politikai üzenetet hordoztak, és a Kínával való megbékélést is szolgálták. Erőfeszítéseit eddig nem koronázta siker, talán ennek is köszönhető, hogy most sokkal határozottabban foglalt állást.

Hol lehet az újjászületés?

Egyértelmű tehát, hogy a tibeti főláma újjászületésének kérdése túlmutat a vallási hagyományokon. A tibeti buddhizmus számára meghatározó, de a mai helyzetben már a kínai kormányzat sem hagyhatja figyelmen kívül. Mi várható tehát? Olyan huzavonára kell felkészülnünk, mint a pancsen lámákkal kapcsolatban? Két dalai láma lesz, mint a hatodik kiválasztásával kapcsolatos anomáliák idején? Milyen történeti tapasztalataink vannak ezzel kapcsolatban?

A kérdés megválaszolásához elsősorban a buddhista hagyományra támaszkodhatunk. Amit biztosan tudunk, az az, hogy a korábbi korszakok dalai lámái egy kivételével valamennyien tibetiek voltak, Tibetben reinkarnálódtak. Legitimitásukat ebből, illetve a hagyományos kiválasztási procedúrából eredeztették. Az egyetlen kivétel a negyedik dalai láma, Jönten Gyaco (1589–1617), aki a címet létrehozó Altan kán dédunokája volt. A cím mongol eredetű, és a vele járó világi hatalmat is a mongoloknak köszönhetik. A független, demokratikus Mongóliában a tibeti közvetítéssel elterjedt buddhizmus ma államvallásként, szabadon, kormányzati befolyás nélkül működhet. A mongol buddhisták kifejezetten szoros kapcsolatokat ápolnak az Indiában élő tibeti emigrációval, sok fiatal mongol szerzetes tanult az ottani kolostoriskolákban. Így a tibetiek fontos szerepet játszanak a mongol kolostori rendszer újjászervezésében a szocializmus hetvenéves vallásüldözése után.

Letartóztatott tibeti szerzetesek 2008-ban, forrás SFT HQ (Students for a Free Tibet, Diákok a Szabad Tibetért), CC BY 2.0 / Wikimedia 

 

Ha tehát valahol Tibeten kívül, a kínai kormányzattól független területen születhetne újjá a gelugpa vezetője, az talán Mongólia lehet. Ugyanakkor épp a tizedik mongol főláma megnevezésekor tapasztalhattuk, hogy ez olyan válaszokat válthat ki a kínai kormányzatból, amelyeket a mongolok nem biztos, hogy képesek vállalni. 2016 novemberében a tizennegyedik dalai láma Ulánbátorban jelentette be, hogy megtalálták a mongol buddhista főláma tizedik megtestesülését. Az esemény heves reakciókat váltott ki a kínai kormányzatból, gazdasági erőfölényüket kihasználva csaknem államcsődbe vitték Mongóliát. Ennek következményeként a mongol kormányzat kénytelen volt megkérni a tizennegyedik dalai lámát, hogy többé ne látogasson az országba, ami Mongólia népességének több mint a felét kitevő buddhista közösségben komoly ellenérzést váltott ki.

Ugyanakkor a dalai láma ma Indiában székel, az „egy szabad országban” való újjászületés Indiára is utalhat, ami a feszült kínai–indiai viszonyt is kiélezheti. Kiren Ridzsidzsu indiai kisebbségügyi miniszter kijelentette, a dalai láma központi szerepet visz a világbuddhizmusban, és az utódlásába külső tényező nem szólhat bele, csakis maga a dalai láma. Ha azonban Kína mégis befolyásolná a kiválasztást, annak komoly következményei lehetnek Indiára nézve, hiszen a területén működik a dalai láma vezette emigráns tibeti kormány.

A szerző orientalista, ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja

Nyitókép: A dalai láma, a pancsen láma és Mao Ce-tung Pekingben 1954-ben forrás: 侯波 / Wikimedia