Több kísérlet bizonyítja, hogy a hasonló testszagú emberek nagyobb valószínűséggel „kattannak” egymásra. A majdani barátság ilyetén módon már akár az első pillanatban, pontosabban első szimatra eldől.

Biztosan ismerős az érzés, hogy amikor először találkozunk valakivel, néha „azonnali erős kattanást tapasztalunk, mintha már évek óta jó barátok lennénk” – mondja Inbal Ravreby, az izraeli Weizmann Tudományos Intézet munkatársa.

Azon töprengett, hogy lehet-e ennek a jelenségnek köze a testszaghoz, mert korábbi kutatások azt találták, hogy tudat alatt megszagoljuk egymást találkozáskor. Például úgy, hogy kézfogás után ösztönből is orrunkhoz kapjuk a kezünket.

Ravrebyék húsz pár azonos nemű, nem romantikus értelemben vett barátot teszteltek, nőket és férfiakat egyenlő arányban. Ők úgy nyilatkoztak, hogy az első pillanatban azonnal bekövetkezett az a bizonyos „kattanás”. Ezután elektronikus orral – egy olyan eszközzel, amely érzékeli a szagok kémiai összetételét – „megszagoltatták” az egyes résztvevők által viselt pólókat. A kísérletből az derült ki, hogy a testszag több egyezést mutat a barátok közt, mint a véletlenszerűen kiválasztott párok között, melyeket a résztvevők megkeverésével alakítottak ki. Egy huszonöt felnőttet számláló csoport, akik megszagolták a résztvevők pólóit, szintén úgy találták, hogy a barát párok szaga jobban hasonlít egymásra, mint a random pároké.

Később Ravreby professzor és csapata tizenhét olyan embert toborzott, akik korábban sosem találkoztak, és az elektronikus orr segítségével elemezték a testszagukat, majd mindegyik alany felváltva játszott egy nonverbális játékot az azonos nemű résztvevőkkel. Az eredmény összhangban volt a korábbi kísérletekkel: az egymásra jobban hasonlító párok nagyobb eséllyel számoltak be arról, hogy érezték a „kattanást” a játék során.

Az eredmények nem tűnnek logikusnak, mert a kutatások azt mutatják, hogy hajlamosak vagyunk olyan emberekkel barátkozni, akik hozzánk hasonlóak. Olyanokkal, akik hasonló életkorúak, ugyanabba az etnikumba tartoznak, végzettségben, személyiségben, értékrendben is hozzánk közelítenek – mondja Ravreby. – Más emlősök is szaglásukat használják annak eldöntésére, ki a barát és ki az ellenség. A kutyák például, akik egymás hátsó felét szaglásszák, amikor egy parkban találkoznak.

Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a heteroszexuális emberek vonzódnak az olyan ellenkező nembéliekhez, akiktől nagyban eltér a szaguk. Egy tanulmány azt találta, hogy a nők jobban vonzódnak a különböző immungénekkel rendelkező férfiak szagához, mert párosításuk erősebb immunrendszerű utódokat hozna létre.


Alice Klein, Science Advances