Csinód alig százéves székelyföldi, Hargita megyei, Csíkszentgyörgy községhez tartozó falucska, melyet a Gyimesekből származó telepesek alapítottak. Idővel csángó jellege még erősödött azzal, hogy a férfiak moldvai magyar nőket vettek feleségül.

Vajon kicsoda az az Argané, akinek három ága van?

Szerencsére nem kell családfakutatásba kezdenem, csak át kell hangolnom magamat az általam ismert Bákó környéki csángó falvak kiejtésére. Mind a déli, mind az északi csángóknál megtalálható az a-zás, amely értelmében a bort barnak, a fogot vagy fogat fagnak, a rosszat rassznak, a boszorkányt baszarkánynak mondják. Hogy közelebbről is hozzak példát, a kézdiszéki székely falvakban engem „a nagyarru” becenévvel illetnek a hátam megett, imponáló orrom folytán. (Ha visszakérdeznek, hogy melyik nagyarru – merthogy kettő van, a másik Salamon Feri, a tanár –, akkor elmondják, hogy a bíró, mivel olyan foglalkozás, hogy író, nincsen.) Szóval Argané eiszen Orgoné akar lenni, akiről még mindig nem tudjuk, ki lehet.

Na de hányszor érdeklődtek a moldvai Klézsén a cinkëcskáim (értsd: a cinkacskáim, azaz kicsi leányaim) egészsége iránt! Itt egy újabb hangtani jelenséget látunk, az a hangból ë lesz: házëcska, ë zámbër (székelyesen a zámbër, értsd az embër), fëlu (falu – erre a szótárak szabófalvi példát adnak, de használják máshol is). Alakulgat már: kiderül, az Argané alias Orgoné igazából orgona akar lenni, annak van három ága.

Hogy az orgona jelen esetben a növény vagy a hangszer, még titok.

Kézenfekvőbb lenne a növény, annak vannak ágai – ám az etimológiai szótárak teljesen elbizonytalanítanak. Hangszer neveként már 1372-ben előfordul a szó, növénynévként csupán 1788-ban. A magyar nyelv történeti–etimológiai szótára szerint az orgonafa valamilyen hasonlóság folytán kaphatta a hangszerről a nevet, a görögben is a pánsíppal függ össze.

Eszerint mégis a hangszerről van szó? Most képzeljünk el egy háromágú orgonát. Sikerül-e? Nekem nem, merthogy annak sok-sok sípja van, ha csak három síp árválkodik, az az orgonaságot vonja kétségbe.

Vagy a növény lenne mégis? Ezt a megoldást is el kell vetnünk, mert ennek a neve széles Székelyföldön és Moldvában boroszlán, és az elején senki sem tudta, mit akar mondani Tamás Gábor a Dónát úti nyíló orgonákkal.

Szerencsére már többen gyűjtötték a magyar népi vallásosság e darabjának változatait, ezekben teljes a szórás, szó van orgonáról, ingováról, unguvánról, ongonáról, agaláról: „Orgonának három ága, / Magos mennynek hangossága”, „ingovának három ága, / magasz menek hangosszága”, „magas hegynek unguványa, / unguvánnak három ága”, „Ongonának három ága, / magass mennybe hangosság van, / nyucs kezet, Márja, / nyiccs kaput, angyal”, „Agalának három ága, / Magos mennynek magassága”.

Az értelmezők úgy magyarázzák az ongola, agala szavakat, hogy azok háromágú fát jelentenek,

és a keresztet jelképezik. Jómagam nem tudtam rájönni, minek a korrumpálódása lehet az orgona, unguván, ongola vagy agala. (De mivel olvasóim okosabbak, mint másokéi, még reménykedem.) Az tény, hogy e versekben az üdvözülésről van szó, így a szó is az ennek kapcsán előjövő pápai hármaskereszthez kapcsolódhat, amely a Szentháromság, az idézett szövegekben előforduló „magas menny” jelképe.

Ezek után meg tudjuk fejteni a magas mennyben levő „angas házat” is, amely több változatban – a fentiek után bizonyossággal mondom – félreértelmezve, értelmesítve „hangos házként” jelenik meg több helyen. Egy palócföldi gyűjtésben viszont ez szerepel: „Angos Húsvét napján / Duna megáradott.” Máshol a húsvét állandó jelzője az áldott, Pázmány Péter így szól: „Az áldott Húsvét napján pedig örvendeztek az egek és szép fényes öltözetű Angyal által az asszonyokat vígasztalták.” Jézus Krisztust az Isten bárányának (Agnus Dei) is nevezik, mert áldozati bárányként halt meg az emberiség megmeneküléséért – az „angas, angos háza” tehát szövegünkben az Agnus, azaz a Báránynak, Jézusnak a háza. Halleluja! Istent dicsérjétek!