A Fides et ratio vallásbölcseleti kiskönyvtár tizedik köteteként jelent meg Katolicizmus és politika címmel a nagy hatású és nagy vitákat kiváltó német közjogász Carl Schmitt két tanulmánya, a Politikai teológia (1922) és A római katolicizmus és politikai forma (1923), mindkettő a Kereszténység és Politika Kutatócsoport munkatársai fordításában. Az előbbi első magyar fordítása több mint három évtizede jelent meg, az utóbbinak ez az első. Mindkét írás összefüggésbe hozható Max Weberrel. Schmitt 1919-ben részt vett Weber docensi szemináriumán, és a Politikai teológiát, az utolsó fejezet kivételével egy Weber-emlékkötetben tette közzé. Sőt! Egy időskori levelében úgy fogalmazott, hogy Weber egész életműve valójában politikai teológia. De mi is ez a politikai teológia, mely fogalom szemantikai karrierjét Schmitt indította el? Ő indította el, de a későbbiekben nem mindenki úgy értette, ahogyan ő. A német közjogász a politika, a jog és a vallás világát kapcsolta össze, és központi gondolata: „A modern államelmélet minden pregnáns fogalma szekularizált teológiai fogalom.” Azaz a szekuláris világ fogalmisága és a vallási gondolkodás között párhuzamot látott. Másféle, ennél elterjedtebb megközelítésben (Ernst Kantorowicz) a politikai teológia fogalma egyszerűen a vallás politikai funkciójára utal. A könyv másik nagy témaköre a szuverenitás kérdése. E tekintetben is Schmitt kiinduló megállapítását érdemes idézni:

„Szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt.”

Schmitt a személyességet és a döntést emelte ki, és úgy látta, hogy a szuverén legfőbb ellenfele a jogállam, amely személytelen normaalkalmazásként működik.

Felmerülhet Weber neve A római katolicizmus és politikai forma kapcsán is, akinek legismertebb munkája a protestáns etika és a kapitalizmus viszonyát vizsgálta. Schmitt írására pedig úgy tekinthetünk, mint a weberi mű ellenpontjára. Nem egyéni ethoszt vizsgál, hanem intézményt, nem emel ki egyetlen alapvető jellemzőt (a racionalitást), hanem éppen a különböző, sőt egymással ellentétes jellemzők együttesét látja, nem a gazdaságra, hanem a politikára koncentrál, és persze nem a protestantizmust, hanem a római katolicizmust vizsgálja.
A könyv nyitómondata, miként Schmitt-től megszokott, provokatív. Így szól: „Van egyfajta Róma-ellenes indulat.” A könyv minduntalan visszatér erre a megállapításra, és azt taglalja, miért létezik ez az érzés. Ez a katolicizmusellenesség részben félelemből táplálkozik. Az elutasítás, a félelem oka sokakban az, hogy a katolicizmus politikai hatalmát felfoghatatlannak tartják – a szó mindkét értelmében: racionálisan nem ragadható meg és óriási. Részben pedig a katolicizmus határozatlansága miatt fogalmazódnak meg a szemrehányások, a katolikus politikát határtalan opportunizmusként ítélik meg. E két ellentétes irányú kritika Schmitt számára éppen a katolikus politika rugalmasságára világít rá. Történelmére a rendkívüli alkalmazkodás és a hajlíthatatlanság együtt jellemző.

S ezért nevezi Schmitt a katolikus egyházat complexio oppositoriumnak, ellentétek együttesének.

A katolicizmus a végtelen többértelműséget a legfegyelmezettebb dogmatizmussal összekapcsolva képes volt a mindenkori társadalmi valóságot úgy megformálni, hogy benne az élet és a racionalizmus egyaránt helyet kapott. Mindezt a reprezentáció elvének szigorú megvalósítása tette lehetővé, és a félelmek, az elutasítások mélyén e reprezentáció elutasítása rejlik. Az egyház magát Krisztust reprezentálja. A transzcendens eszmét képviselve „felülről” kapja az autoritását. Szemben például a parlamenttel, melynek autoritása „alulról” (a népből) ered. Hogy miért támadják az egyházat mint reprezentálót? Az egyház intézményként jeleníti meg, nem pedig magánügyként fogja fel Krisztust. Amikor Schmitt a katolicizmus politikai jellegéről ír, akkor ezen azt érti, hogy eszméje politikai autoritással bír, melyet a reprezentációból merít. A katolicizmus mindenféle társadalmi rendhez tud alkalmazkodni, ám az alkalmazkodás előfeltétele, hogy az uralmat aktuálisan birtoklók politikai jelleget öltsenek, azaz – legyen szó kapitalistákról vagy éppen munkástanácsokról – vállalják az állami reprezentációt és az azzal járó felelősséget. Reprezentáns csak (másféle) reprezentánssal tud együttműködni.

A szerző ELTE ÁJK tanára

Carl Schmitt: Katolicizmus és politika. Szerkesztette Gájer László és Mezei Balázs, Szent István Társulat, Fides et Ratio, Budapest, 2023, 172 lap