Csehszlovákia a hetvenes években a „normalizáció” politikai folyamatában fuldoklott, miután az 1968-as prágai tavaszt a testvéri erők augusztusban leverték. Az igaz kommunisták szorosra fogták a gyeplőt. Minden addig beindított reformot leállítottak. A reformereket leváltották. Elvették annak reményét, hogy a kommunista rendszert liberalizálni lehet. Visszatértek az 1950-es évek „régi iskolájának” módszereihez. Politikai gyilkosságok ritkábbak fordultak elő, de aki a rezsim elképzelései ellen fellépett, az komoly bajba kerülhetett: az állambiztonság emberei zaklathatták vagy váratlanul megverhették a saját lakásában. Vallathatták, ha pedig gyenge volt, belehalhatott a traumába, ahogy a világhírű filozófus, a hetvenéves Jan Patočka is 1977-ben. Gyermekeiket nem vették fel az egyetemre, vagy hirtelen elveszítették az állásukat, s akár börtönbüntetésre ítélhették.

1978-ban semmi jele nem volt javulásnak. Ellenzéki csoportok igyekeztek önálló életet kialakítani, és nem hagyták magukat. Julius Tomin (a Charta 77 ellenzéki nyilatkozat egyik aláírója) nyílt levélben kérte brit egyetemek segítségét. Előzőleg fiatalokból álló csoportot hívott össze prágai lakásában, hogy filozófiai szemináriumot tartson nekik. Ez persze nem tetszett a titkosrendőrségnek, és időről időre razziát tartottak nála, a fiatalokat pedig bevitték vallatni. „Néhányunkat kirúgtak – írta levelében Tomin –, néhányunkat nem engedtek továbbtanulni főiskolán vagy egyetemen. Időről időre halljuk a fenyegetéseiket: »Tönkreteszünk titeket a Platónotokkal együtt«. Attól a pillanattól kezdve, hogy külföldi barátokat hívtunk meg programjainkra, nem kaptam meg többé a postámat. Ezért döntöttem úgy, hogy nyílt levelet írok az Önök négy egyetemének (…) Nem tűrhetjük, hogy az államhatalom döntse el, kinek írhatunk, kinek a levelét olvashatjuk, ki látogathat meg minket, ki beszélgethet velünk, ki oszthatja meg velünk a tudását.”

A brit tudományos élet nagy része nem válaszolt a felhívásra. Akadt azonban néhány kivétel. Az egyik, Kathy Wilkes oxfordi filozófus elsőként merészkedett a vasfüggöny mögé, hogy előadást tartson a földalatti egyetemen. Utóbb ő győzte meg Roger Scrutont is, hogy menjen el Prágába.

Tomin levele adhatta az első lökést a Jan Hus Oktatási Alapítvány létrehozásához. Ez a nonprofit szervezet pénzügyi és egyéb támogatást nyújtott az ellenzéki értelmiségieknek. Tiltott könyveket és neves előadókat vitt az országba. Működésének első két éve alatt tevékenysége jóval felülmúlta a kezdeti elképzeléseket. Ebben a társalapító Roger Scruton a maga személyiségvonásaival kulcsszerepet játszott.

Meggyőző erő (és intelligencia)

Scruton kezdetben vonakodott Csehszlovákiába látogatni, mint Gentle Regrets (’Szelíd bánkódások’) című emlékiratában és Mark Dooleyval készült interjúkötetében is elmondja. Kathy Wilkes hatására mégis megtette. Korántsem meglepő a brit tudósok habozása. Ha nyugati kutató bármilyen módon kapcsolatba került Csehszlovákiával, az csakis a hivatalos tudományos intézményeken keresztül történhetett. Ha pedig a földalatti, rendszerellenes kezdeményezésekkel akart érintkezni, amelyeket a titkosrendőrség megfigyelt és üldözött, azzal komolyan árthatott a hivatalos akadémiai és a diplomáciai kapcsolatoknak. Ezt kevesen kockáztatták meg. Scruton először személyes okoknál fogva nem vállalkozott az útra. Válófélben volt első feleségétől, Danielle Laffitte-től, éppen könyvet írt, és ki sem látszott az egyetemi munkájából.

1979 szeptemberében végül mégis kötélnek állt. Döntésében közrejátszhatott a kényelem is (Krakkóba tervezett látogatást), és persze a Wilkes iránti szakmai és személyes bizalma, illetve Wilkes ügybuzgalma. Scruton 1979. szeptember 16-án repült Krakkóba, majd szeptember 24-én vonattal utazott Prágába.

Lenka Payne (született Dvořáková), a Tomin-szeminárium egyik résztvevője kapta feladatul, hogy Scrutonnak megmutassa Prágát. „Rogerre mély benyomást tehetett – írta nemrégiben –, ahogy Kathy Wilkesre is, hogy a filozófiát nemcsak akadémiai diszciplínaként, hanem a szabad gondolkodás és az igazságkeresés elemi szükségleteként, a közéletet átható hazugságokkal és az üldöztetéstől való félelemmel szembeni ellenállás eszközeként is fel lehet fogni.”

Scruton három napot töltött Prágában, és miután tanúja volt az ottani ellenzéki kultúrának, látta az óváros gyönyörű építészetét, és azt, hogy ez elviselhetetlen ellentétben áll a kommunista társadalmi valósággal, rajta volt a sor, hogy másokat is meggyőzzön.

Miután egy évvel később, 1980-ban megalapították a Jan Hus Alapítványt, Scruton hosszú hónapokat töltött azzal, hogy rávegyen Európa-szerte tudósokat, hogy látogassanak el Csehszlovákiába, és adjanak elő a prágai földalatti egyetemen. „Úgy hallottam, Önnel érdemes kapcsolatba lépnem” – érkeztek Scrutonhoz a levelek, például Ernst Tugendhat német filozófustól vagy Harry Lesser manchesteri egyetemi tanártól. Ő volt a kulcsember, őt kereste az, akinek volt bátorsága részt venni a tevékenységben. Hamarosan hetente látogattak külföldi tudósok Csehszlovákiába.

Szenvedély (és kérlelhetetlenség)

Scruton kérlelhetetlen is tudott lenni, ha szenvedélye azt kívánta. Nem túlzás azt állítani, hogy beleszeretett Közép-Európába, az építészetébe, a kultúrájába és Csehszlovákia esetében egy nőbe is. Hogyan váltotta szenvedélyét napi gyakorlattá?

Először is megtanult csehül, szinte folyékonyan beszélte a nyelvet. Zdeněk Vašíček emigráns filozófustól kezdett cseh nyelvórákat venni még 1981-ben. Majd 1982 novemberétől Zina Freund fordító tanította. Mindketten a Charta 77 aláírói közé tartoztak. Freund menekülni kényszerült az országból, mert az állambiztonság emberei saját lakásában bántalmazták, megverték.

A nyelvtanulás lehetett a mentő körülmény, amiért egészen 1985-ig a hatóságok zaklatása nélkül látogathatta Scruton Csehszlovákiát. „Roger feltűnő jelenség volt (Csehszlovákiában) – írja Barbara Day Prágában élő színházi szakíró, az alapítvány munkatársa –, nem tudott elbújni. De beszélt csehül, és a csehek mindig hálásak azokkal, akik egy kicsit is beszélik a nyelvüket, ellentétben a franciákkal, akik mindig azt éreztetik veled, hogy nem beszélsz elég jól.” A filozófus birtokának, a Sundey Hill Farmnak archívumában őrzött naptáraiból kiderül, hogy hetente akár három nyelvórát is vett. Zsúfolt napi programjához képest ez rendkívüli erőfeszítés volt, és Scruton szenvedélyét tanúsítja.

Köztudottan rajongott a cseh klasszikus zenéért is. Szenvedélyét e téren is átültette a gyakorlatba. Az Alapítvány archívumában több levél is található, amelyekben a BBC munkatársainál szorgalmazza, hogy több klasszikus cseh zenét játsszanak. Mindez része volt annak az igyekezetének, hogy a cseh kultúrát minél több emberrel megismertesse nyugaton. Hogy felkeltse érdeklődésüket Csehszlovákia iránt. Tudassa velük, hogy Csehszlovákia létezik.

Adományok nélkül a Jan Hus Alapítvány nyilvánvalóan nem működhetett volna. Scruton pedig minden követ megmozgatott, hogy megfelelő finanszírozást kapjanak a szellemi ellenállók, hogy végezhessék a munkát, amire születtek: gondolkodjanak, írjanak, tanítsanak és vitatkozzanak. Soros György ebben vezető szerepet játszott, 1983-tól kezdve jelentős összegeket adományozott az alapítványnak. Ráadásul ezt nagyon rövid idő alatt tette, ami rengeteget számított. Scruton számos más alapítvánnyal és szervezettel is kapcsolatba lépett, de azok hosszú eljárásokat folytattak le a finanszírozás jóváhagyása előtt. Soros nem teketóriázott. Ebben a viharos időszakban Scruton folyamatosan gyűjtötte pénzt az alapítvány számára, hetente új kapcsolatokat teremtve.

Türelem (és bátorság)

1979-es első érkezése és 1985. júniusi letartóztatása és kiutasítása között Scruton összesen tizennégyszer járt Csehszlovákiában. Rajta kívül ebben az időszakban egyetlen más külföldi sem látogatott ilyen gyakran az országba.

Ami jelentéktelen akciónak indult, hogy félig-meddig rendszeresen támogassa a prágai földalatti egyetemet, és tiltott könyveket csempésszen be, gyorsan olyan tervvé alakult át, amely kifinomult alternatív oktatási rendszer létrehozására irányult. Scruton azzal az elképzeléssel dolgozott, hogy a rendszerváltás egyhamar aligha következik be, így a kommunista hatóságokat kijátszva kell oktani és nevelni az értelmiségiek új nemzedékét, amely képes szabadon vitatkozni és gondolkodni, és azt olvas, amit akar. Hátha végül mégis ők kerülnek az ország élére.

Nem mindenki értett ezzel egyet. Diplomáciai körökben (és az Alapítványnál is) többen irreálisnak és ostobának tartották. De Scruton kitartott mellette. 1984-ben Brnóban is megszervezték a földalatti egyetemet. Ebben a fő szerepet a helyi ellenzéki, Jiří Müller (ugyancsak a Charta 77 aláírója) és köre játszotta, köztük Petr Oslzlý rendező, színházigazgató.

Mint Barbara Day elmondta, a földalatti egyetem brnói megszervezését Scruton Jiří Müllerrel jó előre megtervezte, de az alapítványnál nem mindenki bízott a sikerében. „Ők ketten (Scruton és Müller) teljesen egy húron pendültek. A brit kurátorok azonban kételkedtek a vállalkozás Prágán kívüli sikerében.”

Kreativitás (és humor)

Scruton és Müller barátsága igen gyümölcsözőnek bizonyult, nagyszerű ötletek sorával álltak elő. Együtt dolgozták ki az információtovábbító-hírvivő rendszerüket. Biztonsági intézkedéseket találtak ki (ki kivel, mikor és hol találkozik), hogy az ellenzékiek és a külföldiek ne legyenek felesleges veszélynek kitéve. Senki sem tudott mindent, ezért senki sem tudott sok információt kiadni, ha az állambiztonság nyomása alá került. A földalatti egyetem fokozatosan bővült, nemcsak földrajzilag, hanem tematikusan is. Az 1980-as évek második felében már a filozófián kívül művészettörténetet, zene- és színházelméletet és ökológiát is tanítottak.

A vendégelőadók politikai irányultsága is egyre változatosabb lett. Scruton erősen szorgalmazta, hogy több, különböző politikai meggyőződésű tudós látogasson el Csehszlovákiába. Az ellenzéki értelmiségiek természetszerűleg a konzervativizmus felé hajlottak, hiszen kemény államszocializmus szorításában éltek. Ám az alternatív oktatási rendszer kialakításának scrutoni elképzelésével összhangban a politikai vélemények sokszínűsége érvényesült, mint az előadók korántsem teljes névsorából is kitűnik: Steven Lukes, Charles Taylor, Alan Montefiore, Anthony Kenny, Ernest Gellner, Anthony Savile, Thomas Nagel, Jacques Derrida, Jean-Pierre Vernant, Jürgen Habermas, John Keane és David Regan. Az 1980-as évek végének csehszlovákiai ellenzéki környezete a technológiai újításnak is kedvezett: a tiltott könyveket és írásokat floppylemezeken csempészték be, a hatóságoknak nem volt módjuk megfejteni vagy elolvasni azokat.

Scruton nemcsak izgalmasnak, de szórakoztatónak is találta mindezt. Mindig tréfálkozott a nagy titkolózáson, mint Barbara Day mesélte: „»Aligha van rajtunk kívül szervezet, amelyik a nyilvános anyagai elejére odaírja: SZIGORÚAN TITKOS!«”

Remény (és kedvesség)

A fenti tulajdonságok egyikével-másikával sokan rendelkeznek, de keveseknek adatik meg mindegyik. És még kevesebben tudnak rámutatni életük azon pillanataira, amikor valóra válthatták azt, amiben hittek. Roger Scruton személyisége kitörölhetetlen nyomot hagyott a modern cseh történelemre. Az általa és kollégái által nyújtott lehetőségek reményt adtak azoknak a fiataloknak, akik hallgathatták a földalatti egyetemen tartott előadásaikat. Mindez olyan politikai rendszerrel szemben történt, amely az 1980-as évek legvégéig vasmarokkal tartotta fenn uralmát.

Végre feltárhatjuk a Jan Hus Alapítvány és Roger Scruton tevékenységének jelentőségét. A levéltári anyagok és személyes vallomások révén felmérhetjük Scruton sikerét: látjuk az alapítvány támogatta földalatti egyetem hallgatóinak pályafutását.

 

A szerző a brnói Masaryk Egyetem doktorandusza, Roger Scruton csehszlovákiai tevékenységéről írja monográfiáját

Fordította az angol eredetiből Pásztor Péter

Nyitókép: Barbara Day, Sir Roger Scruton, Jessica Douglas-Home, a Jan Hus Alapítvány 1980-as évekbeli munkatársai Václav Havel díszdoktorrá avatásán az oxfordi Magdalen College-ban 1998-ban (fotó: a prágai Society for International Cooperation)