Gyűjtőfogalom
A keresztény filozófia meghatározásának legnagyobb nehézsége, hogy igen eltérő értelemben használható kifejezés. Történeti és kulturális nézőpontból keresztény filozófiának tekinthető minden olyan bölcseleti teljesítmény, amely magába foglalja a keresztény kinyilatkoztatásból származó gondolkodást és problémafelvetéseket. Karl Jaspers például ebben az általános értelemben használja a keresztény filozófia fogalmát. E megközelítés segítségével könnyen kimutatható a keresztény jelleg azon filozófiai teljesítményeknél is, amelyek akár nyíltan ateista és keresztényellenes álláspontot képviselnek. A kinyilatkoztatás igazságtartalmának tagadása közben ugyanis keresztény indíttatású nézőpontokat, problémákat és fogalmakat érvényesítenek. Ilyen jellegzetességek mutathatók ki többek közt Ludwig Feuerbach, Friedrich Nietzsche vagy Karl Marx „keresztény filozófiájában”. A keresztény filozófia bevett kritikái tehát számos keresztény előfeltevést tartalmaznak. Martin Heidegger például a Bevezetés a metafizikába című munkájában (1953, 1995) azt állítja, hogy a keresztény kinyilatkoztatás érvényesítése a filozófiai gondolkodásban a radikális kérdezést lehetetlenné teszi. A teremtéstörténet elfogadása ugyanis megakadályozza, hogy a „Miért van egyáltalán létező, nem pedig semmi?” kérdését firtassuk.
Mindeközben Heidegger nem reflektál arra, hogy ennek a konkrét kérdésnek
a megfogalmazása a Bibliában szereplő isteni kinyilatkoztatást előfeltételezi.
A fent szükségszerűen felszínesen említett példákból kiindulva, jogosan merülhet fel a szakirodalomban gyakran feszegetett kérdés, hogy egyáltalán létezik-e nem keresztény filozófia? Jómagam ezt a kérdésfelvetést inkább figyelmeztetésnek látom. Az így értelmezett keresztény filozófia fogalma ugyanis túl átfogó és általános ahhoz, hogy komolyan vehető ref-
lexió alapjául szolgáljon. A minden nyugati bölcseleti teljesítményre kiterjedő általános meghatározással szemben véleményem szerint inkább a keresztény filozófia szűkített fogalmát érdemes előnyben részesíteni. Ennek megfelelően a keresztény filozófia azon bölcseleti teljesítmények gyűjtőfogalma, amelyek tudatosan, közvetlenül vagy közvetetten támaszkodnak a keresztény kinyilatkoztatásra, függetlenül attól, hogy az egyház hivatalos tanításának megfelelnek vagy sem. II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű enciklikája (1999) ebben a szellemiségben határozza meg a keresztény filozófiát. Ez azt jelenti, hogy nem kizárólag az apologetikai célzatú vagy a katolikus egyház által gyakran ajánlott tomista gondolkodás minősíthető keresztény indíttatású filozófiának. Éppen ez a sajátos értelmezés teszi lehetővé, hogy eredeti keresztény filozófiai teljesítmények szülessenek. Mindazonáltal tudomásul kell venni, hogy a kiemelkedő keresztény filozófusokra csak elvétve hivatkozik a mainstream akadémiai filozófia. Ez a helyzet nem kizárólag ideológiai szempontoknak, hanem a modern filozófia tudományos önértelmezésének is köszönhető.
Filozófia kontra kereszténység
A kinyilatkozatást alapul vevő vagy az arra támaszkodó szerzők, mint például Romano Guardini (1885–1968), Bernhard Welte (1906–1983), Josef Pieper (1904–1997) vagy Robert Spaemann (1927–2018), munkáikban kivétel nélkül fontosnak tartották elemezni a modern filozófia és a kereszténység viszonyát. Ezt a viszonyt a filozófia részéről az elhatárolódás, a radikális szkepszis vagy a vallásos dimenzió integrációjának törekvése jellemzi. Nem véletlen, hiszen az újkori filozófia, az antik és középkori önértelmezést túllépve, az újkori tudományos eszmének kíván megfelelni, amely minden tudományterülettől jól körülhatárolható tárgyterületet és ahhoz igazodó egyedi módszert követel meg. A filozófia tudományos programja mindenekelőtt a teológiától és a vallástól való elkülönülésben is igazolja saját autonómiáját. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a modern filozófia nem vizsgálja többet a vallási valóságot, de azt kizárólag az észtudomány szempontjai alapján elemzi. Sőt, miként arra többek közt Josef Pieper (Verteidigungsrede für die Philosophie, 1966) vagy Robert Spacemann (Christentum und Philosophie der Neuzeit, 1995) felhívja a figyelmet arra, hogy az újkori filozófia vagy radikálisan tagadja a vallás valóságtartalmát, vagy mindent elkövet, hogy ezt a kinyilatkoztatott valóság-
értelmezést az észtudományként felfogott filozófiába integrálja. Mindebből szervesen következik, hogy perifériára szorultak azok a megközelítések, melyek a konkrét keresztény kinyilatkoztatást figyelembe vették. Ily módon a valóság egészéből a kinyilatkoztatást nem kizáró, vagyis a teljességre törekvő keresztény indíttatású gondolkodás nem érvényesíthet dogmatikus módon egy előzetesen rögzített tudományfelfogást és módszert. Nyilvánvaló, hogy a keresztény filozófiában nem maradhat figyelmen kívül az a vallási értelemben vett egzisztenciális elköteleződés sem, amely a keresztény ember valósághoz való viszonyát meghatározza. Ez áthatja a személy, a világ, a történetiség, az erkölcsiség stb. értelmezését.
Összefoglalásként megállapítható, hogy a keresztény filozófia lehetősége a filozófia sajátos önértelmezésén múlik. Ez az önértelmezés nem szűkíti le a gondolkodás lehetőségeit egy előzetes autonómiafelfogás és feladatkijelölés mentén, hanem bátran merít a filozófiai hagyomány gazdag metafizikai, világnézeti és életbölcseleti hagyományaiból. A keresztény filozófiának ugyanis bátran szembe kell néznie akár a lét értelmére irányuló kérdéssel is.
Mai lehetőségek
Robert Speamann Christentum und Philosophie der Neuzeit című tanulmányában hangsúlyozza, hogy manapság a filozófia és a kereszténység viszonyára már nem jellemző a szembenállás. A kereszténységnek a korábbi újkori filozófiába történő integrációja sikertelennek minősíthető. A két terület inkább egymás mellett halad, de mindkettő esetében jól kimutathatók a másiktól érkező hatások. A filozófiában egyértelműen megszűnt az a kényszer, hogy az egyháznak megfeleljen, hiszen – hangsúlyozza jelentőségteljesen Spaemann – a kereszténység ma már kisebbségi álláspontnak számít Európában.
A Krisztusra tekintő, de a fogalmaiban és módszertanában filozófiainak minősülő gondolkodás reális lehetőségként adott.
Ennek a lehetőségnek egyik fontos feltétele a dialógus a hit és az ész, a vallás és a filozófia között.
A keresztény filozófia tehát abban különbözik a legtöbb bevett filozófiai megközelítéstől, hogy a rendszeres gondolkodás szempontjából a keresztény kinyilatkoztatást nem irrelevánsnak vagy közömbösnek tekinti, hanem annak őszinte megértésére törekszik. Ezenközben egyetlen percre sem feledkezik meg arról, hogy célja nem egy újabb filozófiai dogmatika vagy filozófiai-politikai üdvtan megalkotása. Az ilyen célkitűzések előbb-utóbb az emberi méltóság helyreállítására irányuló törekvést lehetetlenítik el. Márpedig ez a törekvés a keresztény indíttatású filozófiában nem adható fel.
A szerző filozófus, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanára
Nyitókép: Bernard Picart: A vallás és a filozófia megfelelése, 1708, Rijksmuseum, Amszterdam. Az allegorikus ábrázolás középén Filozófia (feje fölött csillagfüzérrel) kezet fog a Vallással, aki a Bibliára mutat. Mögöttük áll a Remény és a Hit. Az előtérben a Szeretet a Törvény tábláira mutatva neveli a gyerekeket. A bal oldalon a hét szabad művészet alkot.
