A Magyar Corvin-lánc kitüntetést a bethleni konszolidáció kiteljesedése idején Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára 1930-ban Horthy Miklós alapította a tudományos és a művészeti alkotómunka elismerésére. A szocialista rendszer alatt megszűnt, majd 2001-ben, illetve 2011-ben újjáalakult, 2016-ban pedig elnyerte mai kereteit. A többi állami elismeréssel szemben a kitüntetettek köztestületet alkotnak, véleményezik az új tagjelölteket, illetve állást foglalnak a tudományos és művelődési élet kérdéseiben. A testület kérte fel Martonyi János tagot, hogy mutassa be Wlassics Gyulát, a Corvin-lánc Testület első elnökét. Az előadást a korábbi külügyminiszter és egyetemi tanár november 15-én tartotta Vizi E. Szilveszter elnök bevezetője után a testület székhelyén, abban a Hermina úti, nemrégiben felújított Róheim-villában, ahol Róheim Géza etnológus alkotott, és ahol Tisza Istvánt meggyilkolták.

Vizi E. Szilveszter testületi elnök bevezeti Martonyi János előadását

 

Egyszerre volt Wlassics Gyula „tudós, tanár, politikus, törvények alkotója és legmagasabb szintű alkalmazója, törvényhozó és bíró és mindezek eredményeként a magyar történelem meghatározó és kiemelkedő személyisége” – kezdte előadását Martonyi János, aki a tudós-politikus elődnek főként a műveire összpontosított előadásában. Kifejtette, Wlassics a gondolataival mindig a valóságra válaszolt, elméleteinek alapjául mindig e valóság által felvetett, megoldandó kérdések, kihívások szolgáltak. A fiatal jogász a bírói gyakorlatban észlelt bűnrészesség-problémát dolgozta fel elméletileg A tettesség és részesség tana című 1882-es könyvében, amely a mai napig a büntetőjogi dogmatika alapművének számít. Utána mindjárt részt vett a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény kodifikációs munkáiban. 1892-től több cikluson át szabadelvű képviselő volt, és 1895-ben miniszteri meghívást kapott, ám talán meglepő módon nem az igazságügyi, hanem a kulturális és oktatási tárcát kapta. Martonyi János hangsúlyozta, a magyar közoktatást három géniusz tette világviszonylatban is kiemelkedővé: Eötvös József, Wlassics Gyula és Klebelsberg Kunó, mert jogászokként jogszabályokban és tartós intézményekben gondolkodtak, tudták, hogy azok nem alapulhatnak tűnő politikai divateszméken, ha nem vonhatják is ki magukat a hatásuk alól. Ennek egyik kormányzati alapvetéseként idézte a tudós politikus az egykori oktatási minisztert: „Annak vizsgálatába bocsátkozni, hogy a philosophiai rendszerek mindenben a közfelfogással egyeznek-e, ezek felett inquisitiót tartani, nem egyeztethetők össze a tanszabadsággal.” Majd ecsetelte, hogy miként teljesedett ki Wlassics több mint nyolc éven át tartó minisztersége alatt a közoktatás rendszere ezernél több népiskolával, új tantervekkel, az egyetemek nőhallgatókkal és az ehhez szükséges lánygimnáziumokkal. Mint Eötvös és Klebelsberg, ő is tudta, a nemzet jövője az erős, színvonalas közoktatáson múlik, és gondoskodott is róla.

Beleszólt jogtudósként a közjogi vitákba is. Az 1867: XII. t.-cz. jogi természete (1911) című tanulmányában, mint Martonyi János mondta, a mai napig a legalaposabb és legnagyobb hatású elemzését adta a kiegyezési törvény által létrehozott közjogi rendszernek. Wlassics szerint  Magyarország szuverenitását alkotmányjogilag nem korlátozta, csak nemzetközileg, az, ahogy egy nemzetközi szerződés teszi. A magyar jogi gondolkodás pedig, ha kiforrja magát, képes az érvek erejével hatni a másik, az osztrák félre.

A kiegyezés nemzetközi vonatkozása külpolitikai-geopolitikai és nemzetközi jogi kérdések vizsgálatára ösztönözte. Külön tanulmányt írt az általa kiemelkedő államférfinak tartott Andrássy Gyuláról, aki a berlini kongresszuson kifejtett, az orosz expanziót fékező tevékenységével egy világháború elhárításához járult hozzá. Andrássy ugyanakkor – mint Martonyi idézi Wlassicsot –: „a parlamentarizmusban a sokszor felfüggesztett és sokszor újra kivívott magyar alkotmánynak éltető lelkét, a magyar nemzeti állam nélkülözhetetlen szerves biztosítékát látta, és ezért azt teljes épségében sértetlenül kívánta fenntartani”.

A berlini kongresszus utáni évtizedek Magyarország történetének egyik legsikeresebb korszakát jelentették, de 1913-ban Wlassics már érzékelte, hogy a háborút talán csak időlegesen sikerült megakadályozni. A világégés kitörése után, 1915-ben a német világpolitikáról, illetve a nyilvánvaló szükség miatt A hadifogoly és a nemzetközi jog címmel írt tanulmányt. Utána a háborút követő nemzetközi rendezés kérdései foglalkoztatták. Maga is üdvözölte és mindvégig szorgalmazta a népek szövetségének wilsoni gondolatát, egyfelől azért, mert régi eszme, Kanton és Jeremy Benthamon át egészen Dantéig nyúlik vissza, de azért is, mert csak ez biztosíthatja, hogy az államok a viszályaikat a nemzetközi jog által meghatározott eljárás szerint rendezzék. Ugyanakkor figyelmeztetett is, hogy az új világrendet kidolgozó béketárgyalások „ne engedjék, a legyőzöttekre a vérüket, nemzeti önérzetüket fellázító igazságtalanság súlya nehezedjék”.

 A hozzászóló Jeszenszky Géza és a hallgatóság egy része
 

 

Magyarország és a béke kérdését több tanulmányban is vizsgálta, a legfontosabb idevágó, A kisebbségi védelem anyagi és alaki joga című tanulmányában megfogalmazza mindazt, amit a nemzetközi jog azóta nagyobbrészt elfogadott, de azt is, amit nem, és amit a magyar kisebbségvédelem mindig is hangoztat: a nemzeti kisebbségeket kollektív jogok illetik meg.

Martonyi János szerint Wlassics Gyula munkássága a magyar történelem első világháború előtti és utáni korszakát összekapcsolja, a Corvin-lánc Testületnek pedig „kiemelt feladata és felelőssége, hogy Wlassics Gyula életművének üzenete továbbra is velünk maradjon”. Az előadás szövegét várhatóan a Magyar Szemle közli.

 

A fotókat a  Corvin-lánc Testület bocsátotta rendelkezésünkre.