Részlet a Magyar Szemle írásából

A kulcsszót, az autonómiát a címben is megadtam. Előrevetítve konklúziómat ezért már itt leszögezem, hogy az orosz szellemiségben talán éppen az a legfélrevezetőbb, hogy bár sok szálon kötődik és rendkívül hasonlít a szűkebb értelemben vett európaihoz, ám ha ennek a hasonlóságnak engedve nem vesszük észre a mélyen szuverén távolságtartást, csalódni fogunk diskurzusainkban – azokban a politikai természetűekben is, amelyek hamarosan elkerülhetetlenné válnak.1 A következőkben egy nagy orosz gondolkodó, Nyikolaj Losszkij filozófiatörténeti megjegyzésein át igyekszem érzékeltetni ezt a „különállást az egységben”. Két tanulmányát vesszük majd szemügyre, az egyik a sztoikus metafizikáról, a másik Husserl transzcendentális fenomenológiájáról szól.

Néhány szó Losszkijról

Nyikolaj Losszkij élete cseppet sem emlékeztet a nyugati világ azon sikeres filozófusainak szokványos életútjára, amely az egyetemi évektől gyakran a halálig az akadémiai világ (legalábbis ott) gondosan és méltón körülpárnázott kutatói atmoszférájában telik. Az elszegényedett nemesi családból származó fiút 17 éves korában szabadgondolkodásért kizárták a vityebszki gimnáziumból, útlevél nélkül és kevéske pénzzel nekivágott Nyugat-Európának, majd, miután Zürichben nem tudta tovább finanszírozni egyetemi tanulmányait, Algírban próbálta azokat folytatni, ám ott is hamarosan elfogytak a forrásai. Ezért a Francia Idegenlégióba állt be, ahonnan egy év szolgálat után megszökött, majd igen nagy nehézségek árán, az út nagy részét gyalog (!) megtéve tért haza Szentpétervárra. 1891-től kémiát, majd 1894-től filozófiát tanult az ottani Birodalmi Egyetemen. Stúdiumai befejeztével ösztöndíjasként 1901-ben Windelbandot hallgathatta Strasbourgban, majd a következő évben Wundtot Lipcsében. 1906-ban jelent meg áttörő műve, Az intuitivizmus megalapozása, s innentől sorban építette ki filozófiai rendszerének egyes részeit. A Pétervári Birodalmi Egyetem tanáraként meglehetős tekintélyre tett szert, ám a bolsevik forradalmat elutasította. 1918-ban elveszítette 10 éves kislányát, aki az immár fűtetlen lakásban diftériát kapott – egyik testvére pedig öngyilkos lett. Őt magát 1921-ben a híres „filozófushajón” kiutasították a bolsevikok az országból (számos más nagy gondolkodóval együtt). Előbb Prágában, majd a város 1939-es elfoglalása után két évvel Pozsonyban folytatta az oktatást. A Vörös Hadsereg közeledtével egy időre Franciaországba ment, majd 1946-ban az USA-ba költözött át fiához, ahol New Yorkban a Szent Vlagyimir Teológiai Akadémia professzora volt 1947-től 1950-ig. 1965-ben 94 évesen halt meg, 34 könyvet és 220 tanulmányt hagyva maga után. Losszkijjal kezdődött el az orosz metafizika professzionális korszaka, s mivel jószerivel minden társát túlélte, vele is zárult le. Arról, hogy hosszú élete során milyen nyugati gondolkodókra hatott – legtöbbször anélkül, hogy ezek a tőle eredő impulzusokat becsületesen megemlítették volna –, e helyütt nem fogok szólni: megelégszem annyival, hogy a téma nagy meglepetéseket tartogat.2

A sztoikusok materializmusa és a materializmus általában3

A sztoikusok etikája manapság hallatlan népszerűségnek örvend, nemcsak a kognitív pszichológia köszönhet sokat neki, de sajnos az önjelölt lélekvezetők médiát elárasztó serege is szívesen és igen felületesen használja. Utóbbiak szívesen készítenek videókat pontokba szedett és méltóságteljesnek szánt, dörgő basszusban előadott „sztoikus” tanácsokkal, melyektől mindenesetre érdemes óvakodni. Ám még a műveltebb emberek közül is kevesen szokták tudni, hogy a fennkölt és felmérhetetlen utóéletű sztoikus etika mögött miféle valóságkép húzódott meg. Számukra (is) meglepő lehet, hogy ez a materializmus ontológiája volt. Ez rendszerint a professzionális filozófiatörténet számára is vitán felül álló tény. Johannes Hirschberger híres munkájában ezt így foglalja össze: „A materializmus akkor fogalmazódik meg, mikor a sztoikus a lét értelmét adja meg… A valóság annyi, mint testiség. A kiterjedésben persze még nem merül ki a lét egész lényege. Annak ugyanis egy másik oldala is van. A lét egyben erő is. Az erőt itt mint életteli erőt gondolják el, amelyet ott találjuk meg, ahol a lélegzetet, meleget és tüzet… A sztoa azonban az élet módján felfogott erő-fogalommal nem állít fel egy olyan határvonalat, amely az egész léten keresztülfut, ahogyan azt Arisztotelésznél látjuk. A létnek náluk nincsenek olyan rétegei, amelyek áthidalhatatlanul állnának egymás mellett, hanem az erő mindenütt megtalálható, s a lét különféle területei csak fokozatokban térnek el egymástól; az élettelen természetben az erő csak jelen van, a növényvilágban az éberség szintjét éri el, az állatvilágban lélekként lép fel, az embernél pedig észként. Lényegében azonban a pneuma mindenütt megvan s csak a testiség egy másik oldalát jelenti. Ezzel a lét monisztikus karaktert ölt. Minden anyag, még az úgynevezett életerő is.”4 Ugyanez áll Hirschberger szerint a mindenséget kormányzó Világészre is, amely világtörvényként (nomos, lex naturalis), sorsként (heimarmene, fatum) stb. nyilvánulhat meg. Ez is világon belüli és anyagi entitás, ahogyan azok a „logoszcsírák” is, amelyek a világban nem létrejönnek, hanem ott eleve meghúzódva a jövőbeli dolgok megjelenését biztosítják. „A rationes seminales a fejlődés elején állnak. Nem képeznek semmiféle ideális teloszt, hanem anyagi jellegű fizikai okok, amelyek az általános oksági soron belül foglalnak helyet.”5

Losszkij ezzel szemben már az első mondatokban kételyeit fejezi ki: „A sztoikusok metafizikai doktrínája figyelemreméltó példája egy olyan elméletnek, amely materializmusnak tűnik, valójában azonban az öntudatlan ideálrealizmus egy formája. Érdemes kifejteni ezt annak érdekében, hogy lássuk, valóban erről van szó, s hogy – emellett – megmagyarázzuk, miért lehet a materialista filozófia sok elme számára oly vonzó. Elsősorban a régi sztoikusok, azaz Zénón, Kleanthész és Khrüszipposz tanítására fogok hivatkozni, illetve Poszeidóniosz későbbi doktrínájára.”6

Losszkij a korai sztoikusok néhány alapvető állításának bemutatásával kezdi.7 Zénón minden dolgok gyökerében egy aktív és egy passzív elemet különböztetett meg: a passzív a minőségektől mentes anyag, az aktív pedig a Logosz. Ez utóbbi örökkévaló, az anyagból individuális dolgokat formál és ezeket szükségszerű összefüggésbe helyezi (I, 85, ill. I, 87). Mindezek mellett azonban e kozmikus észt testi természetűnek, közelebbről az univerzumot átjáró tűzként ragadta meg. Egy Khrüszipposznak tulajdonított okfejtés (II, 790) még logikai szükségszerűséget is fel akart mutatni abban, hogy az ész és lélek sem lehet más, mint testi. Ez így szól: „A halál a lélek különválása a testtől. De semmi testetlen nem válhat külön a testtől; és semmi testetlen nem is lehet kapcsolatban a testtel; a lélek azonban kapcsolatban is van a testtel és külön is válik tőle, ezért a lélek test” (szóma).8 Nem csoda, hogy Istent is „a legtisztább testnek” (I, 53) nevezték a régi sztoikusok.

„Az efféle állítások azt sugallják, hogy a sztoa metafizikai tanítása a materializmus legdurvább formája volt.”9 Losszkij (számunkra is tanulságosan) megjegyzi, hogy korunk materialista irodalma is állandóan ehhez hasonlókat visszhangoz: a jó természetű emberek valamilyen testi sajátosságra vezethetők vissza, a rossz jelleműek is bizonyos fizikai adottságok miatt olyanok, amilyenek, a géniusz pedig egy speciális fajta agy miatt az, aki.

Másfelől a sztoikusok nemcsak materialisták, de panteisták is voltak. Kleanthész mondata szerint: „Az egész világ isteni; de azt is mondhatjuk, hogy »Isten a világ lelke«” (I, 532).10 Ez a pneuma azonban mindjárt taszító- és vonzóerőként határozódik meg, illetve tűzként. Ennek egy része nem a dolgokban van, hanem azon kívül marad és irányítja a világot. „A világ minden sokfélesége a Kozmikus Észből származik, mert ez az Ész számos »logosz-csírát« (λόγοι σπερματικοί) tartalmazott, amikből aztán növények és állatok és másféle dolgok is kifejlődtek (Marcus Aurelius, IV, 36).”11 Khrüszipposz és Poszeidóniosz is úgy írja le a világot, mint értelmes, lelkes és gondolkodó valóságot. De még ezen túlmenő emelkedett meghatározásokat is kap az egységes, értelmes lényként, ugyanakkor azonban anyagként elgondolt világ a sztoikusoknál: gondviselő, irányító és voltaképp Zeusznak is nevezhető Ész nyilvánul meg benne mindenütt úgy, mint egy tökéletes államban. E gondviselő törvényszerűségnek pedig csak az esztelenek nem engedelmeskednek szívesen, de mivel az mindent áthat, az ő tiltakozásuk is hiábavaló, mert az ésszerű kozmikus folyamat őket is magával fogja hurcolni, amint azt Seneca ismert mondása tanítja („Ducunt volentem fata, nolentem trahunt.”).12

Losszkij megállapítja, hogy a sztoikus tanítást azóta is materializmusnak tartják, így Eduard Zeller is, aki a démokritoszi materializmussal szemben itt csak a „dinamikus” jelleg különbségét látja, vagyis azt, hogy a sztoikusoknál a kozmosz elemei között taszítás és vonzás, szimpátia és értelem is szerepet játszanak.

A kérdés tehát marad: vajon a máig is méltán csodált sztoikus etika mögött egy materialista világkép húzódott meg?

A teljes írás a Magyar Szemle 2024/11-12. számában olvasható. 

1 E ponton nemcsak az orosz-ukrán háborúra, de a világrend újrarendezésére és abban Oroszország helyére is gondolok. Már 2016-ban, egy más témájú könyvemben leírtam: „Nem szabad továbbá figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a gazdaság (illetve az ahhoz idomított ’politika’ és ’média’) által ’globalizált’ világban egyben nagyhatalmi versengés is folyik a források és piac fölötti dominancia érdekében. Ez a versengés voltaképpen már a nagy földrajzi felfedezéseket követő időktől megindult, a múlt században pedig két pusztító világháborút is okozott. Ha az elmúlt évtizedekben – az Egyesült Államok mára már tűnőben lévő hegemóniája miatt – meg is feledkezhettünk erről a körülményről, immár új és minden eddiginél veszélyesebb alakban ismét előttünk áll. A nagyhatalmak újra kibontakozó sokfélesége többé-kevésbé rejtetten már most is háborúban áll egymással, s nem lehet megmondani, hogy az erőszakos vetélkedés megáll-e néhány helyinek álcázott háborúnál.” (Szombath Attila: Ki ítél most? A filozófia méltóságvesztése és a civilizáció pusztulása. Budapest, 2016, Kairosz, 17–18.)

2 Losszkij néhány, az orosz gondolkodás- és életmódra vonatkozó megfigyelését a Magyar Szemle 2024. május– júniusi számában említettem Az orosz gondolkodásmód és az orosz metafizika fénykora című tanulmányomban (45–67. o.).

3 Az orosz metafizika nagy műveinek összegyűjtése és kiadása mindmáig nem befejezett. Ebből fakad, hogy egyes műveket az ember igen nehezen talál meg eredetiben. Így e szövegben is kénytelen vagyok két angol nyelvű fordításra támaszkodni. A sztoikus lételméletről szóló munka címe így: The Metaphysics of the Stoics, lelőhelye: Journal of Philosophical Studies, Vol. 4, No. 16 (Oct., 1929), 481–489. A fordító Natalie Duddington.

4 Johannes Hirschberger: Geschichte der Philosophie. I. Basel, 1991, Herder, 253–254.

5 Uo. 255.

6 Nyikolaj Losszkij: I.m. 481.

7 Ehhez a Stoicorum veterum fragmenta (A korai sztoikusok fragmentumai) I. és II. kötetét használta. Ezt követve, az itteni főszövegben megjelenő latin számok a kötetre, az arab számok pedig a töredék számára vonatkozik majd.

8 Nyikolaj Losszkij Khrüszipposz-idézetét ld.: i.m. 482.

9 Uo.

10 Uo.

11 Uo. 483.

12 Uo. 485.