„Család és kitelepítés a második világháború utáni Közép-Kelet-Európában” címmel az ELTE BTK Néprajzi Intézete és a Kopp Mária Intézet konferenciát rendez 2021. június 9–11. között. Az esemény főszervezőjével, Deáky Zita néprajzkutatóval, az ELTE docensével beszélgetünk.

A kitelepítések politikatörténetéről ma már gyakrabban hallunk, de családtörténeti vonatkozásaikról ritkán…
Hiába döbbent rá Európa a második világháború rémtetteire, a katonák és a civil lakosság, főként a zsidóság tömeges pusztítására, Kelet-Közép-Európában a totális diktatúra eszköztára 1945 után is fennmaradt. A lakosság meghatározott csoportjait – ha nem a megsemmisítés céljából is – ismét összegyűjtötték, táborokba zárták, más országba vagy országrészekbe telepítették, külföldi vagy hazai munkatáborokba hurcolták, tömeges menekülésre kényszerítették vagy késztették. A második világháború után kezdődő és a délszláv háborúig tartó időszakot fogjuk át, és a családok oldaláról mutatjuk be a diktatúra e jellegzetességét. Fontos felhívni erre a figyelmet, mert a diktatúrák e módszerei gyakran feledésbe merülnek, és a mai huszonévesek alig tudják, hogy a nagyszüleik miket éltek meg, miken mentek keresztül. Sokan azért sem tudnak minderről, mert ha a diktatúra utóbb enyhült is, ezekről a szenvedésekről beszélni nem volt szabad vagy ajánlatos, és a nem beszélés szokássá rögzült. A fiatalok nem tudják, mi a malenkij robot, mi az, hogy félni kell, hogy valaki nem meri megkereszteltetni a gyerekét a helyi templomban, hogy valaki visszajön az orosz fogságból vagy a malenkij robotból, de nem találja a családját, mert kitelepítették, vagy utána ok nélkül börtönbe zárják. Nem tudják, mit jelent az, hogy a sváb gazda házába beköltöztetik a bukovinai székely menekülteket, hogy kikényszerítik a szlovák–magyar lakosságcserét, a hortobágyi Lenin-tanyán disznóólakba költöztetnek családokat. Konferenciánk egyediségét az adja, hogy a kitelepítéseket, táborba hurcolásokat és meneküléseket nem köz- vagy politikatörténeti szempontból vizsgálja, hanem abból, hogy azok hogyan hatottak a családokra, hogy azok miként kapaszkodtak össze, milyen túlélési technikákat használtak, hogyan vészelték át a hontalanságot, az elszakítottságot. E család- és közösségellenes intézkedések sokakat megtörtek, de a családi összetartozás túlnyomórészt segítette vagy segíthette a túlélést az újrakezdést. Ezek feltérképezése nélkül aligha érthetjük meg a mai magyar társadalom működését, milyen tapasztalatok, emlékek, traumafeldolgozási módszerek, milyen gondolati minták határozzák meg a családok életstratégiáit, párválasztási, családalapítási szokásait, mai értékrendjét és döntéseit.

Kiket, milyen kutatókat hívtak meg a konferenciára?
Azokat a kutatókat kértük fel, akikről tudtuk, kifejezetten ezzel a kérdéssel foglalkoznak. Minden kutató, történész, etnográfus kutatási anyaga a történeti, levéltári forrásokon kívül személyes iratokból, naplókból, levelezésekből, valamint szóbeli beszámolókból, interjúkból, egyszóval a mikrotörténelem anyagaiból is áll. Fontos szempont volt az előadók kiválasztásánál, hogy az összes érintett csoport kutatói szóhoz jussanak,  és a fiatalok is szerepeljenek előadásukkal – noha a mai fiatalság keveset tud erről a korról, mégis számos fiatal történész, etnográfus foglalkozik a kérdéskörrel. A harminchat előadó közül hadd említsek néhányat, hogy jelezzem a kérdéskör sokféle megközelítésmódját. Három lelkipásztor előadónk, Marosi István a kárpátaljai görögkatolikus papcsaládok üldöztetéséről, Zalatnay István a Ceaușescu-rendszer elől menekülő erdélyiekről, Bereczky Ildikó pedig a délszláv háborús menekültekről szól. A kiváló történész Bank Barbara az internáló táborokból kiszabadult családok történetét mutatja be. Balogh Balázs néprajzkutató az amerikai kivándorlók családviszonyairól beszél. Bognár Zalán történész a szovjet fogság családra gyakorolt hatását és annak feldolgozási stratégiáit vizsgálja. A történész-néprajzkutató Földváryné Kiss Réka a kitelepített református családok sorsát követi nyomon. Murádin János Kristóf erdélyi történész az Erdélyből malenkij robotra hurcoltak és otthon maradt családjuk helyzetét mutatja be. A Freiburgban dolgozó Schell Csilla pedig kitelepített svábok és itthon maradt rokonaik levelezését, Lábadi Károly pedig a drávaszögi magyarok délszláv háborús kálváriáját foglalja össze. A témát hosszú ideje kutató, számos kiváló előadónk közül külön fel kell sorolni mások mellett Tóth Ágnest, Göncz Lászlót, Popély Árpádot, Benkő Leventét, Gajdos-Frank Katalint, D. Molnár Erzsébetet, Mohay Tamást és Papp Árpádot.

A nagyszámú előadó – a tervezett konferenciakötet végül majd negyven szerzővel jelenik meg – önmagában is a nagy érdeklődést mutatja, de számos levelet kapunk több más kutatótól, akik ugyanezen a területen folytattak és folytatnak a jövőben is vizsgálódásokat. Azért is nagy az érdeklődés, mert konferenciánk e társadalmi megrázkódtatások olyan családi következményeiről szól, amelyek gyakran kibeszéletlenül, feldolgozatlanul maradtak, ugyanakkor a közgondolkodást máig meghatározzák. Módszeres vizsgálatukkal még adósak vagyunk. Reméljük, hogy konferenciánk lendületet ad a további tudományos feldolgozásokhoz, segíti múltunk és jelenünk megértését is.  

Konferencia részletes programja és elérhetősége itt található.

Nyitókép: Svábok kitelepítése Békásmegyeren 1946 januárjában. Fortepan: Bauer Sándor.