„Milyen jó volna szállani az időtlen térben, nem az árva égben, hanem Istennek s az őskezdetnek melegében belül, ott, ahol már a fény is elhajlik, nincs reá szükség: világít magától…” – írta a sötét jelenből kiutat kereső, a XX. századi magyar történelem politikai és társadalmi földrengéseit átélő, sokáig méltatlanul mellőzött lírikusunk, Sinka István az 1950-es évek elején.

Hetvenöt éve született és tizenhét esztendeje immár, hogy a „sárból-agyagból” teremtetett s „apai-anyai álmokból” szőtt földi valóságból az égi mezőkre költözött Nagy Gáspár költő.

„Milyen jó volna szállani az időtlen térben, nem az árva égben, hanem Istennek s az őskezdetnek
melegében belül, ott, ahol már a fény is elhajlik, nincs reá szükség: világít magától…” – írta a sötét
jelenből kiutat kereső, a XX. századi magyar történelem politikai és társadalmi földrengéseit átélő,
sokáig méltatlanul mellőzött lírikusunk, Sinka István az 1950-es évek elején.

Nemrég, június 25-én volt a költő, Gyóni Géza születésének száznegyvenedik évfordulója, aki az első világháború poklában egy szibériai fogolytáborban hunyt el. Rá emlékezünk.