Esterházy helye meghatározatlan a magyar próza történetében – zárvány. Érdemben nincs út hozzá, és nincs út tőle. Legfeljebb – évtizedekkel pályára lépése után – történeti értelemben katalizátori szerepet tulajdoníthatunk neki, bármilyen abszurdnak is hat ez.S bármilyen kirekesztő módon fogalmaztak annak idején az úgynevezett prózafordulatról az önjelölt megmondóemberek (a leghatékonyabban, a maga szuggesztív-kizárásos-apodiktikus „belemagyarázataival” Balassa Péter, vö. Diptychon, 1988), a magyar epika azokon a nyomokon ment tovább, amiket másfél százados előzmények után a 70-es, 80-as években kitaposott magának.