Ha tömören kéne kifejeznünk a gála üzenetének lényegét, bátran idézhetünk a májusban nyolcvanadik születésnapját ünneplő Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, író, műfordító Reményik-parafrázis című verséből:

„Szólít Isten, és mégis maradok,
érzem, hogy itthon vagyok,
körül mindenütt baj, gond, fájdalom,
mégis reménnyel ébreszt hajnalom”

A három Kossuth-díjas színművész, Lukács Sándor, Oberfrank Pál és Szarvas József, valamint a Jászai Mari-díjas Újhelyi Kinga, az MMA-ösztöndíjas Kisfaludy Zsófia színművészek és az Utassy József-díjas Szabó András előadóművész előadásában elhangzó költemények és szövegrészletek lényegében alkotói hitvallások voltak a remény jegyében.

Újhelyi Kinga, Szabó András, Oberfrank Pál, Kisfaludy Zsófia, Szarvas József színművészek közvetítették átéléssel a verseket és prózarészleteket.  Fotó: MMA/Walter Péter

  

Az irodalmi tagozat vezetője, Vári Fábián László Kossuth-díjas író, költő és Wiegmann Alfréd úgy szerkesztette, rendezte meg az estet, hogy a közönség kedvet kapjon megismerkedni olyan alkotókkal is, mint a legközelebbi barátai által „indiánnak” becézett Páskándi Géza (1933–1995) vagy mint a kortárs magyar prózát megújító Grendel Lajos (1948–2018), akiket sajnos már csupán néhai tagként tarthat számon a köztestület. A méltó tisztelgésnek külön fényt adott, hogy elhangzottak versek a rendszerváltáskor közéleti szerepet is vállaló Csengey Dénestől (1953–1991), aki tragikusan korán, az MMA megalakulása előtti évben hunyt el.

A szerzőket röviden méltató műsorvezetők, Bényei Ildikó és Takács Bence frappáns beszélgetéseket rögtönzött Mezey Katalinnal és Ágh István Kossuth-díjas költővel, a nemzet művészével, aki márciusban volt nyolcvanöt éves.

Az MMA Irodalmi Tagozatát tíz évig vezető Mezey Katalinnak, „a Kilencek tagjának” az Elérhetetlen föld (1969) című antológiával indult költői pályája. A kilenc fiatal költő: Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Péntek Imre, Rózsa Endre és Utassy József maga válogatta, szerkesztette bemutatkozó versgyűjteményét, kikerülve a pártállami kultúrpolitika hangadóit. Ez a törekvésük akkora botrányt keltett, mint verseik szabadságvágya.

Mezey Katalin a pályakezdésére vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy egész gyermekkora ösztönözte útkeresését a költészet és a prózaírás felé. Kezdetben azért fogott hozzá az íráshoz, hogy megőrizze azt a romlatlan szeretetet, amely a mindennapos megélhetési gondok ellenére is jelen volt családja életében. Napjainkban többek között az is foglalkoztatja, hogyan tehetné jobbá azokat az írásait, amelyek nem úgy sikerültek, ahogyan azt a kezdetben eltervezte.

Mezey Katalinnal beszélget Bényi Ildikó és Takács Bence  Fotó: MMA/Walter Péter

  

Ágh István a teóriákkal szemben mindig a megírt művet tartotta elsődlegesnek és alkalmasnak a koronként változó költői szándék közvetítésére. Ám ugyanakkor megvolt benne a kellő alázat is a költészet iránt, a verset sohasem tartotta cifra szolgának, akinek az úr halálával ugyancsak múlnia kell. Az első versek megírását felidéző költőt már kezdetben is az Iszkázon tapasztalt élmények, a falun élők társadalomban elfoglalt helyének, küzdelmeinek ábrázolása érdekelte.

Ágh István a Hetek költői csoportba tartozott, amelyet Bella Istvánnal, Buda Ferenccel, Kalász Lászlóval, Raffai Saroltával, Ratkó Józseffel és Serfőző Simonnal együtt alakított meg. A pályakezdő költőknek azt javasolta, jól teszik, ha közösen, csoportban egymást segítve, támogatva indulnak el. Sokféle gondra, problémára könnyebb együtt gyógyírt keresni és találni, mint egyedül.

Néhány költeményén kívül részlet hangzott el Kidöntött fáink suttogása című prózájából, amelyben egy Szentkút nevű forrás kapcsán az élethelyzetek tragikus megváltozását is szemlélteti: „Ha a 19. század elejéről Szentkúti dűlőt olvashatok, akkor már jóval előbb odaszökhetett a Szentkút. Őseim földjét áldotta meg, később kertaljunkat, fűzfa borult fölé, ma is zöldell a fűzfautód a kiszárast forrás gödrén. Mintha úgy távolodott volna, ahogy fogyott a hit az emberekben. Gyertek csak utánam! Kibuggyant a Rétdombon, s most már a rét legalján. A vízkereszti vízért nem megy utána a pap, a ministráns, a sekrestyés, a kántor, senki. A kaszások, szénagyűjtők szomjoltója, szent nekik szenteletlenül, történettelen tündérsejtelmek susognak át a sásán, elnyelte a lúdvércet ingoványa, hogy tüzes kerékként ne guruljon a szalmakazlak közé az éjjeliőr rémületére.”

Ágh István nem tartja a verset csupán cifra szolgának.  Fotó: MMA/Walter Péter

  

A már említett szerzőkön kívül versválogatást hallhattunk két Kossuth-díjas lírikus: az önmagát következetesen alföldi költőnek tartó, de egy másik tájba, a Balaton-felvidékbe is beleszerelmesedett Kiss Benedek (1943) és a prózaíróként is önálló hangú Oravecz Imre (1943) munkásságából. Elhangzott a horvátországi Drávaszögben született, júniusban hatvanöt éves Kontra Ferenc József Attila-díjas író Dzsemila című prózájának részlete is. A nézőtéren ott volt Oravecz Imre és Kontra Ferenc is, Kiss Benedek helyett, távollétében felesége vette át az ünnepelteknek járó virágcsokrot.
A Kossuth-díjas költő, író és drámaíró Páskándi Géza bemutatásakor külön kiemelték: 1992 és 1995 között elnökségi tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának, amelynek az alapítói közé tartozik. Az irodalmi életbe szinte gyerekfejjel bekerülő író további sorsát megpecsételte, hogy 1953-ban beiratkozott Kolozsvárott az egyetemre, de felsőfokú tanulmányait nem fejezhette be, mert az 1956-os forradalom melletti kiállásáért 1957-ben letartóztatták. A vád állam- és közrendellenes izgatás volt és csak 1963-ban, súlyos betegen, amnesztiával szabadulhatott. A rákövetkező évek mégis meghozták számára a beérést. Versben, drámában és esszében egyaránt öntörvényű világot teremtett.

Az időnként lírai, máskor drámai hangulatot a kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes (nyitóképünkön) zenei közreműködése még emlékezetesebbé tette. Az estet mások mellett megtekintette Richly Gábor, az MMA főtitkára is.