A stigmáidat szeretem
A stigmáidat szeretem
Amiket belül hordasz
Mint a befejezetlen mondataimat.
Nem ellenkezel.
Nem tudlak megérinteni.
Rejtelmek
Hatszögű, kopott gömb vagy tenyeremben,
a legszebb folyami kavics. Nem a sok
könnytelen sírás, nem a véget nem érő
őrlődések. Nem is ez a mostani örömtelen
aszály, a végső idők júdáscsók lehelete.
Nem is a hiány, annyi feltámadás után.
Nem a gerincsérv, a napszálkás őrületek
utózöngéi. Valami, ami nem tud eltörni,
mert szilánktalan, mint a tintahal húsa
Nagyböjt idején. Valami huncut misztérium.
Kereszt tövében a picinyke ék.
Razglednicák
(56)
Ahogy a szavak összerendeznek minket.
Ahogy a mulasztásainkon keresztül felnövünk.
Legközelebb.
(57)
Veszélyes lenne?
Talán. Mert felnőttek vagyunk.
Talán nem. Mert felnőttek vagyunk.
És a lékek.
(58)
Ma egy hete közel voltál.
Tapintat, báj, szemérem, nem tolakodás.
Ezek mind. Beavatás.
Ingyen kegyelem.
(59)
Mostanra már csak parázs és csend,
mit harapni lehet.
(60)
Ki fog nyílni.
Ki fogod nyírni.
(61)
A fény és a drámák.
A botlatókövek.
(62)
Mint a sebet, mint a fáklyát.
(63)
Ha megnyitod, gennyes lesz.
Ha nem nyitod meg, elgennyesedik.
(64)
Út, kiút, beút, zsákutca.
De nem aljasság.
A szeretés mindig kifelé néz.
(65)
Végül is ketten maradnak.
Poetical. Correctness.
(66)
Azt, hogy mit ábrázol a kép,
azt te döntöd el, mama!
Figyelj az egyensúlyra, nézd
a színharmóniát, az átmeneteket.
(67)
A kagylót.
A Harris tweed kabátot.
(68)
Sok fény, sok km, sok vers.
Itt még nem fagy, csak fagyos.
