Persze nem Zsuzsa volt a világ legszebb nője. Ő csak éppen arra utazott, véletlenségből, mert ment az unokákra vigyázni. Még az általánosban jártak egy osztályba. Akkoriban Zsuzsa gyönyörű kislány volt, és ő lett Gábor első igazi szerelme. Mert az ikreket az oviból nem lehetett igazi szerelemnek venni. Zsuzsa akkor, hatvanhét szeptemberében, visszamosolygott Gáborra, és még a matekleckéjét is megmutatta – szóval Gábor akkor már tudta, hogy ő az első igazi.

A férfi cekkerében himbálódzott a csirkefarhát. Szél kapott a hajába. A SZÉPSÉG középső S betűje mögött kókadozó Zsuzsáról eszébe jutottak régi szerelmei. Elmosolyodott. Hatvannégy éves volt, a feleségét két éve vitte el a Covid. Nem volt olyan irtózatosan sok nője, de azért akadt egy pár. Főleg az egyetem alatt, meg akkor, amikor elvált az első feleségétől. Mind szép volt a maga módján. Szemek, fülcimpák, szemöldökívek jutottak eszébe. Homlokba hulló hajtincsek, kacér anyajegyek, fogsorok. Ajkak, amelyeket csókolt, és mára már valószínűleg éppen úgy lefittyedtek, mint Zsuzsáé.

Hogy megöregedett, gondolta Gábor. Pedig még a harmincéves osztálytalálkozón is jól tartotta magát. Ha Gábor nem éppen akkor jött volna össze a második nejével, talán még be is próbálkozott volna nála. Most csak egy pillanatra látta, de ez a pillanat elég volt arra, hogy a szépség mulandóságán kezdjen merengeni. Hogy a nők mennyire gyorsan öregszenek. Elbánik velük az idő. És hiába hirdeti bármelyik kozmetikum, hogy „a SZÉPSÉG a tiéd lehet”, valójában mind elveszítik.

Elmélázva mászott fel az emeletre. Lassan kereste elő a kulcsát a lépcsőházban. A csirkefarhátat ledobta a konyhaasztalra, és bekapcsolta a laptopját. Rákeresett egykori szerelmeire. Pár kattintással mind előtte termettek. Gábor fél életét a klaviatúra mellett töltötte, így az sem volt számára kihívás, hogy fiatalkori képeket is találjon róluk. Egykori randevúk jutottak eszébe, nyáresték, összeizzadt pólók. A Balaton hűvöse a napégette bőrön, tétova kézfogások, türelmetlen ölelések. Hogy mennyire szemtelenül fiatalok voltak. És szépek. Kétségkívül mind gyönyörűek. A nosztalgia úgy ragadta magával, hogy közben a torkát is szorongatta – hol van ez már?!

Tekintetek, ajkak, homlokok – mind a múlté…

És Gábornak akkor támadt egy ötlete. Hogyan nézne ki Zsuzsa, ha Hajni szájával mosolyogna? Ki is próbálta rögtön, egymásba szerkesztve kettőjük fotóját. Aztán első feleségének szőke hajzuhatagát illesztette a képre, majd Salma Hayek arcának gödröcskéjét. Innen már nem volt megállás.
A gép szebbnél szebb nők fotóját kínálta, és Gábor értő műgonddal válogatott a szempillák, orrnyergek és frizurák között. Csak a tökéletessel elégedett meg, a legszebbel. Fotók ezreit nézte végig. Közben ráesteledett, a csirkefarhát véres levet eresztett a konyhaasztalon. De Gábor még sörért sem állt fel, csak kutatott, szerkesztett. Ha sikerült egy új elemet szépen beillesztenie az általa alkotott arcba, kissé hátradőlt, és hunyorítva nézte a monitort.

Már a meccs is elkezdődött, hallotta, ahogyan a szomszéd ordítja, góóóól, de Gábor még mindig a gép előtt kuporgott. Egykori és mai szépségektől, színésznőktől, modellektől, ismerősöktől és ismeretlenektől kölcsönzött testrészeket.

Ott, a gép előtt nyomta el az álom.

Hajnalban felébredt, mert megfájdult a dereka. Le akarta tenni az öléből a laptopot. A mozdítástól az addigra már képernyőkímélő üzemmódba kapcsolt gép életre kelt.

A világ legszebb nője nézett Gáborra.

A sötét szobában a laptop fényének glóriája ölelte körül.

Szép volt, fiatal és tökéletes – és éppen rá mosolygott.

Gábort cseppet sem zavarta, hogy valójában nem is létezik.

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Copilot)