Nem más, amikor nap viharzik vagy hóvirág pörög,
eső elpihen vagy zúzmarás zabszálakon a szél,
nem más, amikor sző szül, amikor őszül,
nem más … Madarak maszturbáló
dala kíséri reggeli önkielégítő
terhes hullámverését.
Télen-nyáron: szépek az égitestek.
Hozzájuk érnek szemcsapok,
bevezetésen gondolkodom,
de még a konklúziók várromain ontom vérem.
Pengeélek szabják idegpályáinkat,
mondta ő, költő, péniszirigy
pénztelenségből önálló nőként és dögösen:
az ördög vigye el azt a férfit, aki erre vár.
Építem két kiskezemmel a nagyapja
vagyonából megmaradt disznóólat.
Disznót veszek bele. Legyen kettő:
jó ötlet-e vajon, disznószaron
reggeliidőben, szeretkezni?
Délután két óra. Kitisztul az agy.
Rájövök, mégsem toszkánai gyomirtós
anorákban leszek sáfránytermelő,
s nem izzadt milánói séfek töktagliatelléibe
szolgáltatom majd a sárga virágbibét.
Gyere velem, tűnj el. Rettentő
barom lehet az, aki önként
csökkenti túlélési esélyeit.
De nincs ránk kompromisszum.
Talján sertéstarjás álmain még elmélázom és
tudom, nemsokára a sárgaláz viszi el mellőlem.
Az apám már nem érdekel, nem veszem be
a dísz-marcipánnyulat a kurvapecér
hangján kimondott én vagyok az apád
lelket zsebkéselő ritmusára.
Közömbös vagyok.
A civilizáció elbukhatja a töréstesztet, bérelhetek
autót, hogy a horizonton gyorsabb léptékben
tűnjön el előled leáldozó sorsom.
Korhadt halfajok között
békát kötözöl asztallábhoz.
Belevésem kezdőbetűinket a padba,
mert tudom, sosem térek vissza hozzád.
A folyó kavarog, de tisztaságát
viszi előre, hiába vesz kanyarulatokat.
Varangyot szívesebben ölelnék kebelemre,
disznót is szívesebben neveltem volna.
A szarban nincsenek fokozatok és
kikötések. Elvárásaim feléd:
nemlétező nullák dundi tánca.
Pénztárcámban már nem régről kapott
félrevágott fényképeket keresgélek.
A Margitszigetre képzelem magam,
egyedül, ahol vele egy láncon lógva űztem a
majmokat az agyban. Nincs és sosem volt.
Nincs és sosem voltak érzelmeim.
Érezni éppoly veszélyes, mint
gorillákat idomítani egy King Kong film
forgatása alatt. A sokadik tűnik el a ködben.
A körút izzadt sportorvosok egyesületének
kimért konferenciás körforgása. Baj van.
Veled. Aztán azt is hozzácsatoljuk:
velem is, következményként,
annyi baj van, ami még sosem volt.
A semmiből se felépített haszon, se egzisztencia,
se öröklésből húzott extra zsé, a semmiben
a semmi a legizgatóbb. Megigazítom
a kantáros nadrágom vállpántját.
Nem pántlikával összefont kócos copfomba
tömik az ezreseket. A nosztalgia: vályú.
Csókot már küldeni se küldök.
A csekket fizettem.
Most pedig mindenki hagyjon békén.
Dauerolt hajjal sem látom másként azt a félté-
keny, féltevékeny barmot, aki napról-napra
kötelező iramban a saját vagyonnyilatkozatát
vési életlenné vált Gilette pengével karomba.
Hülye barom. Még igát sem tud húzni.
Koronám fényes, a napszél elfúj,
részecskéim oldódnak a téli
mátra aljai napsütötte napon.
Anyám ezer meg ezer jelentéktelen kérdéssel
űzi belőlem bárkinek és bárminek is
a fontosságát. Királylánynak otthon,
nincs helye. A Honey Beast-et
hallgatom. Itt még a csap sem csöpög.
Az élet melegházában egy elfáradt krókusz ásít.
Ásóval a kézben Karthagó sómezején…
semmi sem terem. A teremtő
boldogan fújja selyemkesztyűben az orrát.
Jól csináltad, Adri. Olyan Szent Ferencesen.
Tudtad, a gubbiói farkasnak csodáját
nem nehéz reprodukálni. Anyám Skype-ján
második világháborús repeszek
rombolják a McAffe-s tűzfalat.
Ne keress. A hívott szám nem elérhető.

/Indulókép: Szentgróti Dávid: Vágott2. 60x49cm pigment akril vászon 2019/