Rezgőre állítva
Nyárfalevél, rezgő nyárfalevél
kérek tőled valamit: idén ne legyen tél
vagy legyen, de maradjon csöndben, észrevétlen
fölötte örök ősz ragyogjon
ahogy változnak, pörögnek, szűnnek meg évszakok
talán ezt is lehet, rezgő nyárfalevél
jobban varázsolhatsz bárkinél
bal zsebemben ősbuta telefonom rezgőre állítva
okosnak adták el, de semmit nem tud a fontos dolgokról
ostobaságokról tájékoztat, amit magamtól is tudok
olykor azt hiszem, a patás ördög költözött bele
dörmög, mormog, dörmög: figyeljetek kiscicáim
lesz itt olyan rezgés hamarosan, hogy beleszédül
és táncra perdül a Postapalota
szédülök, megállok, segítség, mondanám
nem figyel senki, mennek balgatagon a telefonjukba bújva
engem rezgőre állított valaki
de hiába rezgek, hiába
nem rezgek eléggé senkinek a szívébe
nagy a csönd körülöttem, hordom magammal
elfelejtett és feledhetetlen éveimet
elhagyott utcáimat, városaimat, folyóimat viszem
szirénák zajában, autózúgásban
csöndkunyhómat semmi nem bántja
hatalmas hószakadások tudták így elnémítani a várost
ahogy lenémítottam magam
mikor még voltak havak… akkor még nem féltem a téltől
érdekes, télen jobban szeretem az embereket
érintem, érzem hideg arcukat
játszom a gondolattal, ujjaim alatt lágyan felolvadnak
te vigasztalsz, kicsi nyárfalevél a jobb zsebemben
nyugodtan diskurálhatunk
tudod-e, hogy Illyés Gyula költeményéből fújt ide a szél?
„ebfülként föláll
a nyárfa csúcsán egy levél
a hírrel: ősz! tél! végveszély!”
intézd el nekem, idén ne legyen tél
cserébe a nyár tíz-tizenöt fokkal hűvösebb lesz!
én kevés vagyok, rengeteg tudomány mérgezett meg
te olyasmit tudsz, amiről nekünk
emberformájúaknak huzatunk sincs
segíts nekem, el ne felejtselek kivenni a zsebemből
ha majd nadrágom a mosógépbe teszem
