Amikor Jókai életében először eljut a Balatonhoz – 1857-et írunk –, már népszerűségének első korszakát éli. Nagy és sikeres művei jelentek meg: az Erdély aranykorától az Egy magyar nábobon át Kárpáthy Zoltánig. Ám legalább ilyen jelentős számára, hogy az írásaihoz fontos élményeit az olvasmányain kívül az országjárása során is kezdi megszerezni. Komárom, Pozsony, Pest, az Alföld képe, a Bükk rengetege mellett 1853-ban eljut álmai földjére, Erdélybe is.

Ezután kerül sor a Balatonnal való találkozásra, amelynek első s mint kiderült, végleges állomása Balatonfüred lett. „Amint Balatonfüreden a kocsiról leszálltál, egyszerre otthon vagy” – lenyűgözi őt a táj, a tó vizének csodálatos hangulata, egyenesen az antik múzsák honát véli felfedezni itt.

Magával ragadja a páratlan látvány, amely akkor persze sokkal ősibb, természetesebb hangulatú volt.

Füred környékén végig hatalmas szőlők terültek el, a kis falucska házai a dombokra felhúzódva, a fürdőtelep csak épp formálódni kezd, Tihanyt pedig a nagy templom uralja. „A Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentől tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog!”

Balatonfüred úgy jelenik meg a Jókai-topográfiában, hogy egyszerre lett híres Jókai révén, s egyszerre kapott szerepet a Jókai-életműben is. Ha ez utóbbira gondolunk, akkor természetesen Az arany embert idézzük fel magunkban, amely megírásának ez a helyszíne, s a Balaton a regényben is fontos szerepet kap. Ez a műve minden szempontból, elsősorban a népszerűsége révén kiemelkedik az életműből, sőt, az idő haladtával egyre izgalmasabbá, jelen idejűvé válik. (Amellett persze számos regényében vagy rövid prózájában is fel-felcsillan a tó világa.) Mindenesetre

az a pár oldal, amelyet a nyári Füredről, a halászatról, a téli Balatonról, a rianásról ír, az minden idők legérdekesebb
Balaton-vallomásai közé tartozik,

közöttük ilyen sorokkal: „Csodálatos kettős ereje van e tónak: a testet megedzi, s a lelket elkomorítja. A mell felszabadul, az étvágy kegyetlenül követelő lesz: hanem amellett valami méla, bánatos érzés lepi meg a kedélyt, mely a regevilágra andalít vissza.”

És a jó érzése csak fokozódik, amikor első ízben hajóra száll, s a nevezetes Kisfaludy gőzössel kirándul egészen Keszthelyig, és szeme előtt megelevenedik az a históriai táj, amelyről addig csak hallott vagy olvasott. Kisfaludy Sándor regéinek helyszíneit látja a vízről: Badacsonyt, Szigligetet, Csobáncot, Szentgyörgy-hegyet. Visszafelé inkább kocsira száll, hogy közelről lássa vagy megérintse a számára misztikus helyszíneket. Elmegy Sümegre a nagy regeköltő és felesége sírjához, és le is rajzolja azokat. Később eljut majd a környék természeti és történeti nevezetességeihez, a zirci apátságba vagy éppen Herendre, a már akkor nagy hírű porcelánmanufaktúrába.

Maga Füred is a teljes élményt nyújtja számára. Jó pár évig csak albérlő a városban, mígnem megengedhette magának, hogy villát építsen, s a nyár állandó vendége legyen. Nemcsak állandó, hanem nagyon is várt vendég a feleségével együtt.

Jókai nem a víz miatt jött ide, hiszen úszni sem tudott, s a fürdést sem kedvelte nagyon.

S azt sem mondhatjuk, hogy a bor miatt, hiszen a Svábhegyre remekül termő kis szőlőbirtokot telepített, s felettébb büszke volt saját boraira. Néha persze szívesen ellátogatott az arácsi pincékbe baráti borozgatásokra. Hiszen kedvelték őt a helyiek és a vendégek egyaránt. A meglévő színházban a vándortársulatok gyakran játsszák a darabjait, néha sikerül rábeszélni Laborfalvi Rózát, hogy akár egy versmondás erejéig maga is lépjen színpadra. Az Anna-bálba pedig fogadott gyermekét, a kis Rózát kíséri el.

Jókai mindenütt ott van a fürdőn. Tagja lesz a Balaton fejlesztését szolgáló egyesületnek, javaslatai majd beépülnek az érzékelhető változásokba. S nem mond le kedvenc szórakozásairól sem, hiszen a füredi vendéglők teraszán ott látható ő is, amint tarokkpartijait vívja nemes ellenfeleivel, mint hajdani tanárával, Tarczy Lajossal vagy a tudós jogásszal, Csemegi Károllyal s a helyi kiválóságokkal.

Kikapcsolódás volt számára Füred, de egy percig sem változtatott életrendjén. Úgy élt és dolgozott, mint Pesten, csak sokkal nyugodtabb és csendesebb körülmények között. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, milyen sokan nyitják rá a villa kapuját. A honi és külföldi vendégek kötelességüknek érzik, hogy meglátogassák, ha másért nem, legalább azért, hogy kezet szoríthassanak vele. Miként ő maga is szívesen adott dedikált fényképeket az őt megállító rajongóinak a sétányon. Jön-megy a posta az ekkor születő regényei folytatásos részeivel, ez a közlési mód eleve nem engedte meg az elvonulást.

Jeles látogatója, majdnem barátja volt a Füreden ekkor még csak vendég Vaszary Kolos, akiből bíboros korában közvetlen telekszomszédja lett. Együtt ünnepli majd itt vele is 1873-ban ezüstlakodalmát, amely valóban országos eseménnyé nemesült.

Általában július–augusztusban töltött itt heteket, de tudunk korábbi és későbbi látogatásairól, ami mindig szenzáció volt,

a fővárosi lapok nem unták meg közölni: Jókai Mór Balatonfüreden pihen.

Egyszerre lett híres a fürdő és lakója, sikk volt Jókait megnézni kertjében a rózsák között. Ő maga pedig szívesen húzódott vissza a nagy villa mögötti kis épületbe, ahol nem zavarták Róza asszony vehemens főzési előkészületei, s gyönyörködhetett a kis Róza egyre szebben alakuló festői tehetségében. Ha csak kis időre tudott elszakadni igen jelentős elfoglaltságaitól, akkor is eljött Füredre szombaton, s hétfőn utazott vissza a most már gyors és kényelmes vonattal Siófokon át a fővárosba. Számára elsősorban az egészsége javulását jelentette ez a különleges klimatikus gyógyhely, és valóban sokat javult az állapota. Boldog volt itt. Ha lehetett, vadászni járt sógorával, Huray főorvossal Tihanyba, ha úgy adódott, céllövő versenyre ment a kis céllövöldébe, olykor fogadta az ideérkező színtársulatok hódolatát, ünnepi esteken felolvasta valamelyik új karcolatát, amelyet éppen a füredi jelenségek ihlettek: az éjszakai hangoskodások, a zajos szerenádok vagy éppen a csúnya visszásságok a Kisfaludy-szobor körül.

Jó volt számára Füreden minden. Felesége kedvenc ételeit főzette s tette az asztalra. Nem lévén gyermeke, a rokon kisgyerekek (bátyja és nővére gyermekei, unokái) jelentették a vidám zsivajt számára.

Minden boldogságnak vége szakad egyszer. A nagy tragikai szerepek megjelenítője,

a fenséges Laborfalvi Róza rohamosan öregedett

(azért csak meglátszott a nyolcévnyi korkülönbség közöttük), s egyre kijjebb szorult a fényből, míg a dicsőség most rá, a nemzet legnagyobb élő írójára áramlott. Rózának lassan már csak a hozzá öregedett régi pályatársnők maradtak, s persze öröm a családban, a rokonságban. Mindig példamutatóan gondoskodott az ő Móricáról, mígnem 1886 hideg, esős novemberében tüdőgyulladás vitte el.

Jókai végtelenül gyászolta, hiszen annyi sok mindent köszönhetett neki, a szerelmi boldogságon kívül az alkotáshoz szükséges biztonságos és megtartó otthon nyugalmát. (Bármi rosszat is mondtak a pletykarovatok újságírói.) És Füred is elveszítette a vonzerejét, már nem jött le többet a villába, mondta is: „A Balaton keserűbb nekem, mint a tenger vize.”

Pár év és el is adja a házat, s ha majd mégis megjön, akkor már a szállodában lakik. Méghozzá az új feleségével, hiszen 1899-ben nőül vette – éppen Füreden kérte meg a kezét – a húszesztendős Grósz Bella színésznőt.

A családi dráma hangjai a mai napig elhallatszanak,

s kedvelt témát adnak unatkozó íróknak. A korkülönbség (ötvennégy év), a feleség családjának helyzete, vallása (zsidó família), az olvasók rokonszenvének elvesztése, s így a bevételek csökkenése együtt és külön-külön is nagy bajt okoztak. Pedig csak öt esztendőt élnek együtt, de ez az utolsó pár év talán több szomorúságot hozott, mint örömet.

Pedig Balatonfüred – ma is úgy látszik, ha ránézünk a szép villára, nagy ablakaira, tágas verandájára – végső soron a felhőtlen boldogság helyszíne volt.

Szinte minden ház a fürdőtelepen valahogy kapcsolódik Jókai életéhez.

Szemben az öreg prímás villája, pár lépésre Blaha Lujza háza (a művésznő már csak Pesten rajonghatott az íróért, itt nem találkozhattak), ott a kedvelt kávéház, a Gyönyörde, a kiserdő: sétáinak kedvenc helye, a színház új épülete, ahol még a színdarabok szövegét is átalakították a kedvéért, ha megjelent egy-egy előadáson. S persze a Tó vize, a szép parti sétány, a tihanyi panoráma, az egyre szaporodó és szépen lebegő vitorlások – az öreg Jókai ott ülvén a füredi parton, kedvenc padján, érezhette, hogy térben és időben előtte a végtelenség, műveiben ott a halhatatlanság számára.