Sándor Zoltán Apátlanok című kötetének borítója egyszerű, sőt, túlontúl egyszerű. Azonban, ha mégis felvesszük, hogy belelapozzunk, akkor…

Már az első novella meglepett. Sajnos az írót nem ismerem, de máris megyek és veszek kalapot, hogy megemeljem. Tökéletes kezdősorok! „Titokban mindig fa szerettem volna lenni. Ezeregy szállal kapaszkodva az alattam levő rögökbe, méltóságteljesen állni egyhelyben, és kinyújtott karral magasodni az ég felé. A földhöz kötöttség biztonságos állapotából figyelni a világot magam körül.”

Innentől már Sándor Zoltánra figyeltem, aki mondataival és mondanivalójával magával ragadott, sőt sodort, akár valamiféle szellemi áradás. De nem szédített, nem is ringatott, sőt még csak meg sem forgatott, hanem nagyon pontosan, tudatosan vitt magával. Az ő útján, amely már az én utam is lett.

Szemem előtt terebélyesedett világgá az író fája, az ő gondolatai. Amelyek a mély magyar sorsban gyökereznek.

Ugyanis az első novellából, az Otthon címűből kiderült, hogy kisebbségbe szakadt magyar a téma, amely manapság annyira „trendi”, s pályázatokat lehet vele nyerni. Ez viszont más, itt az olvasó szívét, lelkét és tudatát akarja az író elnyerni. Ráadásnak az első novellában lányként mesélőn. A szereplőbe belehelyezkedés írónak-olvasónak nehéz feladat, s csak nagy írók tudják azt megoldani, hogy fejfelkapás-zökkenés nélkül minden olvasót magával tud a történet az egyéni mondanivalójával ragadni.

A sokszínű – mivel soknemzetiségű és sokfelekezetű – világ a maga sokféle nyelvével, érzetével és babonáival jelenik meg a lapokon. Mellette ott van az ember legkeserűbb csalódása, az önmagában csalódás traumája. Hagyjuk hát a sztereotípiát, hogy az egyszerű kötet milyen egyszerűséget takar!
Miközben nagyon is maiasan egy következő novella doktornője azt tanácsolja a koszorúérműtétre várónak, hogy szedje szorgosan a drága gyógyszereket, de kerülje a stresszhelyzeteket, a Művészetek Klubjában a hős egy szál dzsointot csavar, amelyben valószínű nem udvari fű lapul.

Ezért, talán ezért is sikerül példamondatot mondania: „Az embernek fel kell támadnia élete folyamán, mert halála után már erre nem lesz lehetősége…” Majd így folytatja: „Valaki gépet szerkeszt, valaki könyvet ír, valaki gyermeket nemz, valaki barlangba vonul, valaki pedig több mindent összekombinál, mert bolond az, akit csak egyvalami foglalkoztat, és csak a balgák tartanak összeegyeztethetetlennek bizonyos dolgokat, a bölcs mindenből leszűri a lényeget és a saját hasznára fordítja.”

Bár tényleg nem tudom, ki hogyan gondolja, de a szerző a szívemből szólt. Ahogyan más novelláiban ugyancsak: egyszerűen, röviden, novellás lényegre törőséggel. Sándor Zoltánosan? Ezt nem tudom. Ez volt az első könyv, amit a délvidéki írótól olvastam. De fogadom, nem az utolsó!

Sándor Zoltán: Apátlanok. ZEtna Kiadó, Zenta, 2023. 141 oldal

A szerző író, forgatókönyvíró