A főként íróként, irodalom- és kultúrtörténészként ismert Várkonyi Nándor és az egyik legismertebb magyar költő, műfordító Weöres Sándor levelezése nemcsak kettejük személyes kapcsolatának dokumentuma, hanem az 1933–1973 közötti időszak terveinek, céljainak, vagyis – legalábbis kettejük szemszögéből – a korszak irodalmi-kulturális életének lenyomata.

Várkonyi Nándor unokája, Kende Katalin állította össze és látta el jegyzetekkel és névmutatóval is a gyűjteményt, a kiadói előszót követően a Bevezetőben pedig rövid, életrajzi vonatkozásokkal ellátott áttekintést ad a levelezés körülményeiről, annak elő- és utótörténetéről, így az életművekben kevésbé tájékozott olvasó is bátran kezébe veheti a kötetet.

Az alapvetően kronológiai felépítést követő levelezésanyag 1933-tól, első találkozásuktól kezdve egészen 1975-ig, Várkonyi Nándor haláláig mutatja be kettejük jól dokumentált viszonyát. Az időrendi felépítést csak az nehezíti, hogy az olvasó nem láthatja egymás mellett a leveleket, nem követheti lépésről lépésre a levélváltást, ugyanis Várkonyi leveleiből csak az 1940 után keletkezett huszonhat levél maradt fenn a Weöres-hagyatékban. Az eltűnt levelek a Várkonyi-hagyaték szempontjából is, a Bevezető kifejezésével élve, „háborús veszteségként” könyvelhetők el, tehát onnan sem kerülhettek elő az egyes Weöres-levelek párdarabjai. Ezt a hiányt azonban pótolja, hogy a kötet Várkonyi önéletírására, a Pergő évekre és az életmű egyéb dokumentumaira alapozva (képeslapok, beszélgetőcédulák, kéziratmegjegyzések stb.) gondosan kommentálja Weöres egyes leveleit. Azt is lehetne mondani, hogy a Várkonyi–Weöres baráti viszonyt a teljesség igényével megismerni igyekvő filológusnak érdemes két kötetet olvasnia (ezt és a Pergő éveket), az érdeklődő olvasót azonban a Kedves Bátyuskám! jegyzetei is megfelelően orientálják. Másfelől azonban az is biztos, hogy a kötet megjelenése, ha nem változtatja is meg radikálisan a korábbi, kettejük kapcsolatát tárgyaló munkák alapvetéseit, jelentősen módosítja e barátság rétegzettségéről kialakult képet – így például Kenyeres Zoltán Tündérsíp című könyvének vonatkozó részeit.

Közös célkitűzéseik és korabeli irodalmi-kulturális törekvéseik mellett egyetemi ügyeik, írásaik megtárgyalása, vagy akár egymásnak írott kritikai megjegyzéseik, korabeli szerzőkről és művekről való elgondolásaik, saját családjuk és környezetük helyzete is jól kirajzolódik a levélváltásból. Ahogyan a korabeli pécsi, budapesti vagy éppen csöngei időszak leírása is legalább annyira része a levelezésnek, mint olvasmányélményeik és a lapalapítással kapcsolatos elhivatottságuk.

Javarészt autográf szövegforrások kíséretében kapja kézhez az olvasó a betűhíven közölt leveleket, ami csak erősíti a kötet dokumentumjellegét, és rálátást biztosít a mai kommunikációs formáktól eltérő mediális környezetre és beszédhelyzetre.

A kötet azonban nemcsak a mester–tanítvány vagy a baráti viszony kialakulását mutatja fel, hanem a Várkonyi és Weöres között időnként kibontakozó, latens, de soha nem küzdelmes vitát, versengést is. Olyan diszkusszió alakulástörténetét tehát, amely nem a megalapozatlan vagy nemtelen kritika, hanem a lényeglátó, mert az irodalom szövegszerű és történeti működésmódját előtérbe helyező beszélgetés nyomán fogalmazódott meg. Ennek egyik legjelentősebb, másokra és a korabeli irodalmi folyóiratkultúrára is ható eredménye a pécsi Sorsunk című folyóirat megalapítása és működtetése, ami mára irodalomtörténeti jelentőségűvé vált.

Várkonyi Nándor jogutódjának, Kende Katalinnak rendszerező, archiváló, digitalizáló munkája, valamint Weöres Sándor örökösének, Czapek Ádámnak nagyvonalú hozzájárulása révén olyan kötet áll az olvasók rendelkezésére, amellyel az összesen kilencvenkét levelet, valamint beszélgetőcédulákat tartalmazó anyag a korszak körültekintőbb megközelítésére ad lehetőséget, s hozzájárul Várkonyi Nándor és Weöres Sándor kapcsolatának alaposabb dokumentációjához – ezen keresztül pedig kettejük viszonyának és az általuk rögzített negyven évnek szisztematikusabb feltárásához.

„Kedves Bátyuskám!” – Várkonyi Nándor és Weöres Sándor barátsága levelezésük tükrében, 1933–1973. Szerkesztette Mezey Katalin, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2024, 256 lap