Elhatározás
Minden, amit
ígérsz, úgy lesz.
Amit állítasz,
hozzáidomul
a megértéshez.
Saját igazam leszel,
ha majd ott állok
előtted, és fogom
italodat. Vigyázni
akarok a mondandómra,
de mindent ki szeretnék adni
magamból. Az ital majd segít.
Ma indulok.
Ma változok át.
Lépésenként
hajlítok utat hozzád.
Meghívás
Szívesen látlak
a kiskertben,
begyújtjuk majd
a tüzet,
ha eljössz
a rokonokkal,
sok mindent süthetek.
Szeress a kertemben
lenni, imádd a fogásokat,
jól laksz, ha nálam élsz,
de ne hívj másokat.
Csak a szűk család,
te és a fiúk, a szép anyák,
a szerteágazó rokonság
inkább ne. A fű tönkremenne.
Ti elfértek, persze, mostanság
bővült a kert, lettek új fák,
több kisszék, feles poharak.
Rengeteg a gyümölcs idén,
befőztem sokat, és csináltam párlatokat,
megisszuk mindet. Gyertek!
Szívesen hallgatlak benneteket,
boritta részeim, ti telt gyomrú részegek,
a tűz köré teszek ki kényelmes székeket.
Áldozat
Összehoz minket a seb,
visszafog minket a kéz.
Én vagyok testvére
mindnek,
holtak pengése,
én leszek léke tömör tüdőknek,
settenek lüktető pórusok felett.
Kérlek, gyertek,
érintsetek, hajoljatok,
mérjetek!
Legyünk szorosan, annál is
jóval szorítóbban.
Jöjjön fel reggel a rend,
kezdődjön velünk a fent,
fogjatok frissítő szelekbe,
fujjátok fel piros arcomat.
Minden, mint a vadlovak,
vágtasson szerteszét,
minden, ami nyílt és friss,
tartsa erejét
karomnak, lábamnak,
essen mélyre mindkét szememben,
dúskáljon hajamban,
jusson eszembe.
Kötés
Az én kezemről
a te véred indul.
A vágást én most
megkötöm.
Géz a mi
kötelékünk,
vér a mi
itókánk,
összeránt minket,
görcsünket oldja.
A te karod
az én kötőlékem.
Ujjam
meghajlásod.
Kezedet lazítsd a kezemben,
fejemet hagyjam válladra venni.
Összevarr minket a szív,
visszatart minket a szó.
Ömlés
Lebegsz
az edény felett,
szakadni kész,
gőzös felhő.
Felvizesedtél,
be vagy borulva.
Forogsz magasabban,
örvénylik, nem hagyja abba
az izzadós harag,
tested az egyhangú égre tapad.
Szemed az edényen.
A beesési szög változik,
nézed le őket,
olyan ártalmatlannak tűnnek,
de te egyre feszesebb,
egyre zordabb. El se hinnék,
hogy az lettél, ott fent, ami.
Ők ott az atyai tálban,
és most záporoznál rájuk
egyfolytában, úgy kell magad
visszatartani.
Aztán nincs tovább,
meggyűlsz végképp, te felhő,
ömleni kezd belőled
a tarthatatlan.
Oltári vízoszlopként
zúdulsz rájuk,
edényükből kiöntve mindet.
Észre sem veszed,
hogy helyet cseréltek,
saját sötétségedig
vissza-, felérnek.
