Irgalom
Nem mindig világos,
miért hazudnak a szemedbe.
Nem is biztos, hogy hazudnak,
lehet, csak rosszul emlékeznek.
Vagy egyáltalán nem emlékeznek.
Talán nem is a szemedbe,
csak úgy, az orruk elé, megszokásból,
szórakozottan, oda sem figyelve.
Fel lehet ezt róni nekik?
Árad
Árvíz a konyhában a mosogatógép miatt,
egybefolyik a kövön a ki nem fejlődött
idegpályával. A rongyok áznak a Vörös-tengerben,
csak én hiszem, hogy autogén tréning nélkül is
átkelhetek rajta, arra ítéltettem, hogy magas falak
között haladjak: vizet izzadnak, én vért
már évtizedek óta a tanult tehetetlenség börtönében.
Végtére elég egy telefon a szerelőnek, tanácsára
liter ecetet öntünk a gépbe, majd újraindítjuk.
Új teremtődés és flow-élmény. Holnapra felszárad.
Nők egymásról
Valószínűleg igaza volt
a jezsuita atyának,
aki szerint a konkolynak is joga van
élni, ha már egyszer megteremtetett.
Színes selyemzsinórként fojtogatja
a búza derekát, ez a dolga.
Csillog, ahogy márciusi hó a Grappa csúcsán,
szintetikus parfüm lengi körbe, illatot
hazudik, hogy a rothadást elfedje,
vörösen göndörödik a haja és megtévesztőn táncol
a keze. Duse* is sokat játszott a kezével,
de az maga volt a költészet, iskolát teremtett,
és nem fulladoztak miatta a gabonakévék,
csak egy-két rivális színésznő lett rosszul
a pulykaméregtől, az öltözői tükrök repedésig
tartották a titkot, azóta össze is törtek.
Valószínű, a konkolynak is joga van élni,
ahogy a csótány is alanyi jogon van jelen
a romok között, és vidáman futkos
halott háztömbök bélrendszerében, és ahogy a légy
szemtelen fölénnyel kínoz tehenet és lovat,
úgy a konkoly éneke is magabiztos bűvölet:
félő, a búza is meghajlik előtte.
Kísért a gondolat, fogjak-e sarlót.
