Valami unalmas, utazás előtti nyári reggel lehetett, amikor egy vidéki iparváros áruházában álltam sorba, kezemben üdítővel a pénztárnál. Véletlenül hallottam a közelben álló két dolgozó beszélgetését, melynek fő kérdése az volt, vajon káros-e a műkörmöket lerágni. Hosszas tanakodás és vita után jutottak arra, hogy a műköröm műanyag, és műanyagot enni egészségtelen, ahogy azt a tévéből is tudjuk.
Kifele menet a fájdalmas kiáltás jutott eszembe egy edzésről, amikor egy fiatal lány rosszul fogta meg a súlyzót, amitől a körme visszahajlott, félig le is szakadt. Azóta én, ha fizetnének se rakatnék fel magamnak ilyet. De persze megértem, akik igen, hiszen szép. Mármint szép a még nem lenőtt, nem lerágott, ízlésesen – ami sajnos egyre ritkább – díszített műköröm. Tudom azt is, hogyha lenő, könnyebb eltávolítani, ezért hagyják sokan, hogy a körömágynál előtűnjön a valódi. A lerágást viszont sosem értettem. (Arra végképp nem gondoltam, hogy valaki megeszi a lerágott műkörömdarabokat.) Minek csináltatja meg, ha úgyis tönkreteszi? Ráadásul az egyenetlen körömvégbe beleakad a haj, kihasítja a harisnyát, a ruhát, felkarcolja a bőrt és könnyebben beszakad, elfertőződik a körömágy. Ismeretlen világot láttam ebben a beszélgetésben. Mi lehet a mélyben, ha a felszínen a műköröm lerágása a téma? Vákuumszerű sötétség vonzását éreztem meg, vágyni kezdtem beszélgetésbe elegyedni a két nővel, de sietni kellett.
Este írók, költők társaságában fogyasztottam alkoholt s cigarettát. Ők arról vitatkoztak, vajon Pilinszky Apokrif című verse vagy József Attila Ódája a magyar költészet csúcsa, de szóba került Freddie Mercury és Nietzsche is, egyszóval a szokásos művészbeszélgetések egyike volt, semmi különös. Én figyeltem, hallgattam őket sután, a reggeli és esti beszélgetés közötti szakadékban lebegve. Mi a magyar kultúra alapja a gyakorlatban (elméletben bőven akad, ami felsorolható)? Mi az az identitásképző, létjogosultságot adó tudás, ami mindenkiben megvan, aki magyarnak vallja magát? Mit jelent a magyarság annak, aki a műkörömrágásról vitatkozik? És milyen magyar művészet az, ami képtelen elérni az alsóbb műveltségű rétegekhez. Az írás-olvasás még most is az elit kiváltsága? A régi magyarok népi kultúrája Pilinszky és a műköröm közötti szakadékba zuhanva szörnyethalt, vagy legalábbis haldoklik, ez nyilvánult meg nekem annak a napnak az emlékében most.
Talán igaza van a húgomnak, amikor azt mondja, hogy a jelenkori hungarikum nem a néptánc, a népzene vagy Petőfi Sándor, hanem az a Balaton partján üldögélő, sörhasú, kopaszodó férfi „asszonyverő” trikóban, aki langyos Kőbányait kortyolgat, káromkodva drágállja a lángost, miközben a mellette lévő hűtőtáskából előkerül a fasírt, a zsemle meg a paprika.
Illusztráció: Sz. Eszteró Anett
