Déli harangszó cammog a kitaposott ösvényen, túl a nap felén én is indulok – túl az életem felén, feléd tartok. Frissen született gondolatok lötyögnek pókfonálon: születni, vírustól pusztulni, eltemetni. Temetetlen emlékekre senki nem borít koszorút.
Sírni a parton, sodorjanak a gondtalan percek, órák, csak a semmire gondolni. Kisóhajtani a lélekre tapadt foltokat, vagy súrolni, míg át nem lyukad. Átnézni a résen, keresztül a volton, keresztül a légüres ígéreteken. Szerelmet zsarolni, érintést, húsba húst hazudni pénzért, meggyónni minden egyedül töltött éjszakán. Állni a parton, nézni, ahogy dinnyehéjon úszik át a szerelem a túlsó partra. Ott egy elkapott pillantás, földre pergett szavakból tűpárna. Feküdj rá, talán nem öl meg egészen, csak kifolyatja az elfáradt vért. Alvadt, vörös tükrön korcsolyázom, bámulom, ahogy foltokban hámlik a harag a szemközti tűzfalról. Csak a vízen látom lábnyomod, emlékeket léptél: ágy mellett felejtett maradékot egy születésnapi tortából.
Meghalni könnyű, élni nehezebb – veled vagy nélküled. Keresem a sodrást a megfagyott pillanatban. Párolog a csend, ha rád emlékezem. Keresztet vetek minden sötét gondolatra, keresztet vetek erre a napra, erre az évre, járványcsendre az Andrássy úton. Fényekből álom, ünnepzúzalék, second hand szeretet. Folttisztítóval menthető. Jó lesz holnapra, újracsomagolva, felcímkézve rég látott rokonoknak a nagy vízen túlra. Olyan jó, hogy velem vagy…, hogy elmentél messzire. Minden ottfelejtett szóban lakik egy másik, kopogtatásra ajtót nyit. Csomagból kettőt is hoztak, ígéretből egy félbe vágottat. Merre lakik az Úr?, kérded. Felelet helyett újabb kérdés, egymásra rakódó kíváncsiság, gyenge tákolmány. Szórd szét, amit tegnap zsebre tettél, szórd a frissen szántott földbe, tartsd távol a varjakat szemgödrödtől. Sötét üregben születik a hallgatás, jó lesz másnapra is, vagy harmadnapra feltámadni, csak nevetni, nevetni. Vízparton keresni az ottfelejtett boldogságot, marni, ha kell, ölni, hogy újra úgy, mint akkor. Emlékszel? Szaladtak a levelek, nevettél, kacajod szétgurult a kockakövön. Letérdepeltünk, arcunk összeért – de ezt csak képzeltem. Fogd meg a kezem, legyél start és cél egy új világban.
Három petty szédeleg egy leeresztett gumilabdán. Három ottfelejtett mondat apámtól, amit sosem mondott ki. Öreg, kérges tenyerében összeszorított bűnei rést keresnek. Megindulnak a bűnök, ráperegnek a labdára, folynak széjjel, lecsorognak a világ széléről. Anyám lyukas kaskát tart, és belegyűjti, amit apám hazudott. Állunk a parton, nálunk nincs labda, se kosár, messzire nézek, egy angyal piruettezik balettcipő nélkül. Mezítlábas angyal, smink nélkül, pluszkilókkal. Jó lenne belopódzni a Mennyországba, hogy meglessük, amikor alszik. Mosolygok, és kérdem, a te angyalodon van cipő? Értetlenül nézel, toporogsz, cipősarkad kérdéseket sürget az aszfalton.
Karácsonykor elloptam egy gondolatot, eldugtam a könyvek mögé, a fehér polcon. Elé tettem a Bibliát és egy olyan író könyvét, akit nem ismerek. A nevét sem jegyeztem meg. A könyvet születésnapomra kaptam egy rokontól, aki utoljára tízévesen látott. Eddig csak a helyet foglalta az a vaskos, fura kötet, de most már paraván a titkaimhoz.
Tegnap betakartam egy álmot meleg, puha pokróccal. Néztem, ahogy becsukja a szemét. Egyenletesen szuszogott. Ma egészen közel fekszel hozzám, arra gondolok, ha sóhajtanék, eltűnnél. Nagy levegőt veszek, benntartom. Holnap temetésre megyek. Sírok között felejtett üzeneteket gyűjtök, zsebre teszem őket, otthon meg díszdobozba, ha útközben ki nem szórom őket a lyukas kabátbélésen át. Varrható holnapok, hímezz bele monogramot, jó lesz stafírungnak. Tulipános ládába penészedett múlt, fehéríts, keményíts, vasalj, hozd helyre anyád életét. Csak genetikai hulladék maradt a kórházi szemétkosárban, fájna újraéleszteni, összerakni sem érdemes. Harmadnapra feltámadni egy kukából, erőt gyűjteni megszületni, kérni, hogy bocsásson meg, mert neki az könnyű. Holnap felhívlak, hogy menjünk a partra. Szép ruha lesz rajtam, és könnyű leszek, akár egy hópihe. Te elém futsz és átölelsz, addig ringatsz, amíg elreped a csend. Sosem hagysz majd a repedésben, és kitalálsz egy kedves történetet, ha félek otthon egyedül. Vagy átjössz és teát főzöl egy csipetnyi bűntudattal, hogy tegnap hazavitted azt a másik lányt. De kedves leszel, és én csak azt veszem észre, ahogy a ráncok kottába rendeződnek a homlokodon. Elfogytam, nem érdemeljük meg a bűnbocsánatot tucatvasárnapokon sem.
Szonettet írnék, ha tudnék verset írni, belélegezném a lüktetést, ritmustalan gondolatokat csomagolnék fekete dobozba. Üzennék, ha itt az idő: jöhettek, kész a vacsora! Az asztalt Jézus terítené, te nem ismernéd meg, és visszafordulnál a damaszkuszi úton. Szonettet írnék, ha lenne elég időm, hogy elmondjam, ami száz éve nyomaszt, ha lenne merszem letépni az égről azt a csillagot. Nincs bajom senkivel, kivéve, akivel van. Verssorok ömlenek egy lyukas felhőből, belefolynak a Balatonba. Nem tudok úszni, csak apám ereit tágítottam, ott kapálóztam fakó vérében. Verslábak állják utamat, amikor elfutnék, jambusok, daktilusok gáncsolnak, kiröhögnek mindannyian. Valaki üzenetet kopog a fal túloldalán. Nem szól, csak üti a ma este ritmusát. Gyereksírást köt kévébe, holnap összegyűjti és elteszi a jövő hétre. Higgyél bennem, ha magadban nem hiszel. Kopjafákra faragott művelet: te meg én egyenlő… gondolkodom, de nem merem leírni, amit szeretnék. Ez egy ismeretlenre végződő egyenlet.
Gyere, sétáljunk a parton! A tél csendesen pihen, lassan befagy a tó és korcsolyázhatunk. Nézem, ahogy botladozol, te pedig megszámolod a bőrömre öregedett szeplőket. Közben utolér a mezítlábas angyal. Télikabát van rajta, csíkos sál és sapka. Azt mondja, sajnálja, hogy anno nem vigyázott ránk, de szerelmes volt és titokban lelépett a Mennyországból. Ne áruljatok be, mondja, és kacag. Szerintem vicces és jó fej. Arcon csókolom. Megfogom a kezed és elmagyarázom, hogy nem lesz semmi baj, mert téged és engem már egyformává koptatott a tegnapelőtt.◼
