Sára Sándor rendezőként és operatőrként következetesen törekedett a történelem viharai által kikezdett táj és emberi arcok bemutatására. Illés György műhelyében szerzett tudása alapján „dramaturg-operatőrként” tevékenykedett, tehát jelentős szerepe volt a vizuális koncepció és a forgatókönyv kidolgozásában. Formanyelvének alapelemei az ember és a táj kapcsolatát ábrázoló totálképek, valamint az arcportrék. Bár a Gaál István rendezte Sodrásban nem történelmi film, de egyetlen totálképben érzékletesen láttatja a vidékre erőltetett „szocialista modernizáció” következtében eltűnő történelmi parasztság végzetét. A vízbe fulladt unokáját gyászoló Anna néni a kép középterében kiveszi a holttest-keresés balladai rituáléjához készített cipót a kemencéből, míg a háttérből füstölgő gyárkémények látványa nehezedik rá. A forradalom szó kimondása és a téeszbe belépő paraszthős öngyilkossága miatt két évre betiltott Kósa-film, a Tízezer nap földosztás-jelenete beszédes totálképben vetíti előre az 1945 utáni tragikus átmenetet a rosszul működő demokráciából a kommunista diktatúrába. Sára egy interjúban elmondta, a forgatás előtt fellocsolták a talajt, hogy a főszereplők térdig a sárban álljanak. A mindent ellepő, járhatatlan sártenger ellenpontozza a földszerzés örömét, és baljóslatú ómenként előre jelzi, hogy a Rákosi-rezsim a saját földjükkel fogja terrorizálnia parasztokat.

Sára Sándor első nagyjátékfilmjében, a pesszimista befejezése miatt egy évig dobozban tartott Feldobott kőben,a főhős földmérő eszközén, a kamerához hasonló teodoliton keresztül nemcsak a tájat látja fejjel lefelé, hanem azoknak a parasztembereknek szomorú, dühödt és barázdált arcát is, akiket a diktatúra nevében megfosztanak földjeiktől. Egy másik Kósa-filmben, a Horthy-korszakban játszódó Nincs időben Sára a börtönrácsokon keresztül közelít a kommunista elítéltek besúgására kijelölt, lázadóvá váló, köztörvényes Kallós megrendült arca felé, amikor az szembesül az éhségsztrájkoló politikai foglyok meghurcoltatásával. Ugyanez a megoldás látható a Tűzoltó utca 25-ben: a náci kollaboránsok által lemeztelenített Mária dühödt arcára közelít a kamera. Az asszony „Mindenki szégyellje magát!” felkiáltása nemcsak a terror képviselőinek és a szemtanúknak, hanem az utókornak is szól. A Sára Sándor által rendezett történelmi kalandfilmben, a 80 huszárban a császári haderővel és a természeti erőkkel szemben alulmaradt katonák megrendült, de méltóságteli arcát pásztázza végig a kamera felelősségre vonásuk alatt, ezzel állítva emléket hősiességüknek. Külön tanulmányt érdemelne Sára Sándor együttműködése Szőllőssy András zeneszerzővel, akinek az említett filmekhez készített zenéje hűen közvetíti a szerzők üzenetét.

 

„Kérd számon a történelemtől az embert, s igazad lesz” – mondja a Feldobott kő főhőse, aki Sára Sándor alteregójának is tekinthető. Ebben a szellemben készültek a rendező-operatőr dokumentumfilmjei is, amelyekben kötelességének érezte megszólaltatni a történelem hallgatásra kényszerített szemtanúit. Sára egyre letisztultabb módon viszi színre a történelmet, amely filmjeinek egyetlen állandó főszereplője. A Krónikában, a Nehézsorsúakban és Aki magyar velünk tart című alkotásaiban a riportalanyok személyes tapasztalatain keresztül elevenedik fel a közelmúlt magyar történelme. A rendező szóhasználatával „belső mozizásnak” nevezett élmény mellett ezekben a filmekben is hangsúlyosak a közelképek a megkérdezett történelmi szemtanúk arcáról, hiszen a ráncok, a visszaemlékezés közben felszínre törő érzelmek, a harag, a bánat, a könnyek legalább olyan sokat mondanak, mint maguk a történetek.

Az 1982-ben forgatott, huszonöt részes Krónikában a tragikus sorsú II. magyar hadsereg traumatizált, a kommunista diktatúrában hallgatásra ítélt, esendő, sérült lelkű veteránjai első ízben vallhattak a doni katasztrófáról. Amíg a Kádár-rendszer történettudománya hadseregünk kollektív felelősséget hangsúlyozta, Sára Sándor a nagypolitika bűnei mögött meglátta és bemutatta a frontvonal ártatlan áldozatait, az egyszerű magyar katonákat. A cenzorok a sorozatot már az ötödik rész után le akarták venni a műsorról azzal az ürüggyel, hogy „a nézők unják”. Sára Sándor interjúban mesélte el, hogy az egyik cenzor így esett neki a Krónika miatt: „Hogy gondolja, hogy huszonöt részes filmet forgat a fasiszta Horthy-hadseregről, amikor a magyar munkásmozgalomról sem készült ilyen hosszú film?!” A sorozatot előbb áttették a 2-7es csatornára, majd a tizenhetedik epizód után megszakították a sugárzását.

Sára Sándor ebben és a többi alkotásában is szenvedélyesen kereste az igazságot a valóságot meghamisító „szocreál” propagandaképekkel szemben – turai szülőfalujában készült legelső fotóitól kezdve a romák nyomorát bemutató Cigányokon és a tanyasi elszigeteltséget leleplező Vízkereszten át történelmi monumentális nagyjátékfilmjeiig. A Feldobott kő ars poetica-szerű mottója: „Feledheted-e ezeket az arcokat?” minden Sára-film fő kérdése.

 

/Sára Sándorról  a felvétel a Láthatatlan filmtörténet című könyvsorozat bemutatóján a budapesti Toldi moziban készült 2018. szeptember 5-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd /