Részlet a Magyar Szemle írásából

Írásbeli manifesztációja alapján a litteratura croatica, metaforikusan, háromágú sípként definiálható, így három szólamú nyelvi hangszerelésben van jelen Európa irodalmi palettáján a középkortól napjainkig. Koronként váltakozva. Különböző korszakokban, e három nyelvi formációban, egy-egy kiemelkedő író, költő világirodalmi szinten reprezentálja a bő évezredes horvát írásbeliséget. A reneszánsz és a barokk virágzásakor Isztriától Dél-Dalmáciáig a ča dialektusban, a barokk ragyogása és pompája idején, Dubrovnikban és a báni Horvátországban, valamint a mai Szlavónia területén, majd a romantika és a 19–20. század évtizedeiben már a što idióma az uralkodó, végül a Zágráb-Varasd-Szlavónia határolta térségben, a 16. század végétől a nemzeti ébredés (narodni preporod) koráig, a kaj dialektus prosperál. (Az elnevezések a mi kérdő névmás változatain alapulnak.) Mindhárom dialektus kidajkálta a maga reprezentánsát: a ča irodalom Marko Marulićot, a ŝto Ivan Gundulićot, a 20. században Matošt, a drámaíró Vojnovićot és Begovićot, s lírikusok sorát. És a 20. század közép-európai klasszikusát: Miroslav Krležát.

A sors úgy hozta: tavaly és az idén is jubileumi ünnepet köszönthetett a horvát irodalom. A múlt évben Krleža halálának 130. évfordulóját ünnepelték, most az 500 éve elhalálozott Marko Marulićra emlékeztek.

Krležát – immár évszázados magyar recepciója nyomán (Bajza József, Fejtő Ferenc, Németh László írásai jelentették a recepció kezdetét) – a múlt század harmincas-negyvenes évtizedeitől világirodalmi reprezentánsként tartja számon egész Európa irodalomtörténet-írása.

Sajnos, Marko Marulićról idehaza csak a „szakmabeliek” ejtenek szót olykor – noha kora legnépszerűbb tudósainak, költőinek egyike volt. Tudós és költő! Poeta eruditus. Műveit az európai nyelvek majd mindegyikén olvasták – sőt japán fordítása is ismert. Írt latinul, horvátul és olaszul egyaránt. Kora Magyarországán is ismert és népszerű hittudós volt. A veszprémi püspök és törökverő hadvezért, Beriszló Pétert tudta barátjának. Judit című eposzának egy káprázatos költői leírása – a zárai Karnarutić Barna közvetítésével – a Szigeti veszedelem kompozícióját is motiválta.

Marulićot hazájában a horvát irodalom atyjaként aposztrofálják (otac hrvatske književnosti) – hagyományosan. A megtisztelő titulus a horvát ajkúnak született, de a latin és az olasz nyelv művészeként a mediterrán térség, sőt Közép- és Nyugat-Európa is a magáénak érezte. A tudós Európa a 16–17. század legkiválóbb latinistáinak egyikeként és legnagyobb morálteológusaként, keresztény gondolkodóként tartotta számon. A horvát irodalmat európai szinten reprezentáló epikus művei (Judit, Zsuzsánna, Imádság a török ellen, Jeruzsálem városának panasza) ma már magyarul is olvashatók.

Marko Marulić 1450. augusztus 18-án született Dalmácia szellemi centrumában, Spalatóban, azaz Splitben, meghalt ugyanott 1524. január 4-én (5-én?). Életpályája tehát egybeesett az európai reneszánsz kiteljesedésével. Korábbi méltatói gyakran és szívesen emlegették a középkori keresztény hagyományok konzervatív folytatójaként, ma – az újabb Marulić-kutatások fényében – a tradicionális keresztény eszmerendszerből is építkező reneszánsz költőként és tudósként méltathatjuk.

Emberi, tudósi, költői habitusát a kortárs Franjo Božičević ekképp írta le: Marcus Marulus Spalatensis (Dalmata) istenfélő és erkölcsös férfi és horvát hazafi volt, aki szigorú rend szerint élte mindennapjait; „darócruhában”, szent könyvek mellett, „a múzsákkal együvé zártan”, az éjszakát is gyakran a munkának és az imádságnak szentelve. Ájtatosság idején „a templomba […] elsőként lépett be, és utolsónak távozott onnan”.

Mai életrajzírói, életművének méltatói módosították ezt a szakralitás jegyében rajzolt képet. Műveinek mai olvasata és interpretációja bizonyítja életművének reneszánsz poétikai alapvetését, életmódjában a reneszánsz mentalitást. Műveltségének tüzetes vizsgálata is a reneszánsz iránti vonzalmára utal. A humanista erudíció befogadásában spalatói tanítómestere, Tideo Acciarini éppúgy szerepet játszott, mint padovai stúdiuma, ahol vélhetően Firmiani Collo és Janesio Picentin Hieronymus voltak mesterei. A néhai Mirko Tomasović vélelme szerint itt elsősorban jogot tanult, amit később a városi bírák egyikeként hasznosíthatott.

Padovából hazatérve műveltségének további forrása a korabeli Velence fennhatósága alá tartozó Spalato szellemi közege lesz. Élete végéig az önművelés megszállottja. Ennek bizonyítékaképpen elég könyvtárának spektrumát szemügyre venni. Két műveltségi szint, az egyházi és a világi auktorok sorakoznak itt, képviselve a teológiát, filozófiát, geográfiát, históriát, grammatikát, retorikát, asztronómiát, agrárismereteket, valamint gazdagon szépirodalmat is. Sokoldalú munkássága tudományos jelentőségének megértéséhez és megítéléséhez nélkülözhetetlen e könyvtár anyagának szerzőire legalább egy futó pillantást vetni. Szent Ágoston, Szent Jeromos, Cyprianus, Órigenész, Tertullianus, Lactantius, Euszebiosz, Baszileiosz, Aranyszájú Szent János opusai bizonyítják egyház- és vallástörténeti, dogmatikai jártasságát, a vallásos szféra szépirodalmi igényű munkái közül pedig az V. század keresztény latin költői (Sedulius, Arator), valamint az evangéliumok IV. századi megverselője: Iuvencus. A reneszánsz gyermeke lévén – a medievisztikát reprezentáló szerzők mellett – az antik auktorok műveit is ismerte. Tékájában Arisztotelész, Platón, Hérodotosz, Thuküdidész, Plutarkhosz, Vergilius, Horatius, Iuvenalis, Martialis, Sallustius, Titus Livius, Cicero, Plinius, Valerius Maximus munkái egyaránt ott sorakoztak. Az pedig már csak természetes, hogy az újkort képviselő szerzők között a kor humanistái, tudósok, költők, prózaírók is jelen vannak, így például Lorenzo Valla (Laurentius Valensis), Ivan Tortelli, Poggio Bracciolini, Guarino Veronese (Janus Pannonius tanítómestere), Petrarca, Boccaccio és természetesen Pietro Bembo.

Ez a gazdag spektrumú műveltséganyag – kiváltképp a keresztény latin szerzők művei – bizonyítottan hatott rá, különösen a két olasz klasszikus, Dante és Petrarca, de az utánuk jövő nemzedékek is. Marulić három nyelv birtoklója, számára nem lehetett probléma eldönteni, hogy mikor, melyik nyelv a legalkalmasabb mondanivalója kifejezésére. Tudós morálteológusként értelemszerűen döntött a latin mellett, nemzeti érzülete kifejezésekor a horvát „népi ékesszólás” eszközét: a lingua croatica ča változatát használja. Mintája is volt: a középkori horvát írásbeliség: a glagolita keresztény irodalom, de a latinicával írott szakrális és világi tematikájú művek is.

A Marulić-életmű latin és horvát nyelvű szegmenséről értekezni ma már a teljesnek tűnő életmű birtokában lehetséges. (Ami nem zárja ki még lappangó textusok lehetőségét. Néhány éve például Londonban kerültek napvilágra latin nyelvű Marulus-versek.)

Marko Marulić latin nyelvű morálteológiai és krisztológiai œuvre-je – miként említettük – világsiker volt. Első vonatkozó munkája, a De institutione bene vivendi per exempla sanctorum (A helyes életre való tanításról a szentek példái alapján) a korban tudományos bestseller, s népszerűsége még a 17. század végén sem lankad: 1506 és 1700 között mintegy hatvan kiadása jelent meg latin, német, francia, spanyol, portugál, olasz és cseh nyelven, bergamoi, bázeli, kölni, solingeni, dillingeni, augsburgi, párizsi, duaini, antwerpeni és lisszaboni kiadók gondozásában. Evangelistariuma is népszerű volt, s talán nem érdektelen tudni: példányai a kortárs magyar könyvtárak polcaira is felkerültek. A pozsonyi és a kassai jezsuiták éppúgy fontosnak tartották megszerezni, mint gróf Pázmány Miklós veszprémi főkapitány, vagy a nyitrai püspök, Mossóczy Zakariás, sőt, még a protestáns Miskolczi Csulyak István is magával hozta két kiadását Németországból, Thököly Miklós nevelőjeként A Biblia katolikus fordítójaként ismert Káldi György vaskos prédikációs köteteiben pedig már (A vasárnapokra való prédikációknak első része, Pozsony, 1631; Az ünnepekre való prédikációknak első része, Pozsony, 1631) egy-egy, a De institutione… lapjairól származó exemplumot is felfedezhetünk.

Miként az Institutio, a, Quinquaginta parabolae (Ötven parabola) is sikerkönyv volt, ám amíg előbbi megalkotásában elsődlegesen tudományos szempontok vezérelték a szerzőt, addig utóbbinál a gyakorlati hasznosság volt az ösztönzőbb.Úgy vélte: az erkölcsi tanításokat példázatok segítségével könnyebben befogadja az egyszerű, teológiailag iskolázatlan hívő. Munkáját „a mi Urunk, azaz Krisztus példáját követve” szerkesztette meg, az evangéliumi tanításokra hagyatkozva.

Humanista latinitás, keresztény morálfelfogás, a nemzeti nyelvű poézis melletti elkötelezettség, a reneszánsz nemzettudat – íme a litteratura croatica korai kiválóságának habitusát, tudós arcélét formáló tényezők. De hogyan lett a valláserkölcs európai hírű tudora horvát nemzeti költő? A választ a korabeli geopolitikai körülmények magyarázzák. Vessünk egy pillantást a Balkán, közelebbről Dalmácia oszmán fenyegetettségére.

A teljes írás a Magyar Szemle 2024/11-12. számában olvasható.