A hastingsi csata előestéjén, 1066. október 13-án, Jones Small közlándzsás nem érezte jól magát. Kissé félrevonult a sorsdöntő összecsapásra készülő csapattársaitól és megmérte a vérnyomását. Magas volt, 168/97. Jones Small ezen még jobban felhergelte magát, mert erre a dologra nem létezett észszerű magyarázat. Ugyanazt ette, ugyanazt itta, amit a többiek, de velük ellentétben neki már napok óta rossz volt a közérzete. A tábori felcser szerint pánikbetegséget kapott, amire legjobb orvosság az ürmös főzet meg az öldöklés. Az utóbbit Yorknál lelkiismeretesen be is tartotta, ám az ürmös főzetet kiöntötte a pocsolyába. Még csak az kellett volna, hogy függővé váljon tőle!

Miután ott fönt, északon tönkreverték a vikingeket, azonnal menetparancsot kaptak, hogy irány dél, mert ott meg a normannok fenyegetőznek. A mozgás jót tett a kedélyállapotának, mert egészen múlt hét szerdáig nem volt semmilyen panasza. Ez az émelygős rosszullét néhány napja jött elő, de azóta tönkreteszi az életét. Ha rágondol, hogy így kell holnap kiállnia a normannok ellen, már most kavarogni kezd a gyomra. Pedig rendszeresen szedi a vérnyomáscsökkentő bogyókat, amit még otthon írt föl neki a javasasszony. Lehet, hogy hozzászokott a szervezete, vagy mégis pánikbeteg? A fene tudja.

Megivott egy korsónyi cidert és lefeküdt a sátorban, de csak forgolódott. Azt figyelte, merre, milyen utakon bujkál a testében a vérnyomás. Biztosan front van, nyugtatgatta magát, de tudta, hogy ez csak önámítás. Sosem volt frontérzékeny, miért most lenne az? Abban bízott, hogy holnap a mozgás majd helyrehozza. Reggel suttyomban megint megmérte a vérnyomását, de most is magas volt, 148/92. Ilyen korán ez nem jó jel, bár a füvesemberek szerint éjjel a test egy kissé kiszárad, aminek következtében reggel mindig magasabb a vérnyomás. Ideges vagyok?, kérdezte magától.

A szóbeszéd szerint a normannok valami új fegyverrel, a nehézlovassággal fognak támadni, de ez nem okozott számára traumát. Harold király ravasz ember, tudja, hogyha dombtetőn állítja föl a gyalogos sáncot, a lovasok rohama nem sok kárt tehet bennük. Milyen furcsa is az élet: a cimborák legalább olyan kövérek, mint ő, két pofára tömik magukba a koleszterines kaját, és olyan piros a képük, hogy a vak is látja: nem lehet alacsonyabb a vérnyomásuk 170/98-nál, még sincs semmi bajuk. Neki meg zúg a füle, és hol itt fáj, hol meg ott. Ha nem kéne csatába mennie, legszívesebben bejelentkezne maródira, bár az sem kizárt, hogy kihívná magához a mentőt. A jó múltkor már megtette ezt, akkor egy sötét lötty elfogyasztása után különösen magasra, 190/105-re ment föl a vérnyomása, de a mentősök befújtak a nyelve alá valami kutyapisaízű permetet, és attól negyedóra alatt helyrejött. Bárcsak lenne most is kéznél ilyen kutyapisaízű spraye!

A gyülekezésre szólító kürt rövid időre elterelte a figyelmét a gondjairól, de amikor elfoglalták a helyüket a dombon, megint előjött az a kellemetlen érzés. Mintha gombóc lett volna a torkában, és ha csak rágondolt valami ételre, máris elfogta az émelygés. Most bezzeg megitta volna azt az ürmös főzetet, sőt mást is, de mert fontos helyet kapott a sorfalban – éppen Harold király előtt állt, így a pajzsával gyakorlatilag őt védte – nem mutathatott magán bizonytalanságot.

Aztán a normannok nekilendültek, és megkezdődött a viadal. Üsd, vágd, nem apád alapon csépelték a dombra fölkapaszkodó, tátott szájjal lihegő ellenséget, és ez a torna határozottan jót tett a vérnyomásának. Már a jókedve is majdnem visszajött, úgyhogy dupla erővel, tripla elszántsággal küzdött. Ha ez nem viszi le a vérnyomásomat, akkor semmi, legalábbis a diasztolés értéket, merthogy a szisztolésnak valami más oka van, az hétszentség. Lehet, hogy egy makacs, lappangó koszorúérgörcs, ami nem akar elmúlni. Több C-vitamint kéne ennem, gondolta, miközben egy üvöltve rárohanó normannt kettévágott.

Ezt követően az ellenség visszavonult, hogy rendezze sorait, neki pedig az a remek ötlete támadt, hogy cipőpertli-bogozást mímelve előveszi a kis oldaltarisznyájából a vérnyomásmérőjét, és gyorsan elvégez egy tesztet. A mellette állók majd azt gondolják, megsebesült, és rögtön összezárnak fölötte a pajzsokkal, úgyhogy az egész föl sem fog tűnni, viszont – tisztán csak pszichológiailag – nagyon jó lenne, ha kijönne, mondjuk, egy 130 körüli szisztolés és 80 valahány körüli diasztolés érték.

Le is hajolt, ám a körülötte állók kissé elbambulhattak, mert nem zártak össze azonnal. Éppen csak annyi időt hagytak, hogy a pajzsfalon keletkezett résen áthatoljon egy normann nyílvessző. Egyetlen vacak vesszőcske volt, ám az hajszálpontosan Harold király szemébe fúródott. Az uralkodó abban a minutumban holtan rogyott össze. A csata elveszett.