Nehezen hisszük el, ugyanis a kötet versei a szerzőre oly jellemző módon olyan lírai mélységekből szólnak hozzánk, hogy a külső szemlélő számára megalkotásuk jóval több időt feltételezne. Rövid, szikár, enigmatikus, olykor a távol-keleti vallásfilozófiák minimalista versformáira emlékeztető költeményeiben Halmosi ebben a könyvében is az emberi lét örök kérdéseire keresi a választ, és elsősorban olyan titokzatos német ajkú költők nyomán jár, mint Hölderlin, Rilke, vagy Paul Celan, és persze ugyanabba a költészeti hagyományba is illeszkedik, mint a magyar líratörténetben Pilinszky János. A meditatív, a lehető legkevesebb szót a lehető legmélyebb jelentéstartalommal felruházó prózaversek elsősorban mintha Istennel kezdeményeznének párbeszédet, ám nem egy másik beszélőtől várják a választ, hanem maguk igyekeznek összetett, nehezen értelmezhető, gondolkodás-
ra késztető válaszokat adni a maguk által feltett kérdésekre. Az olvasónak nincs könnyű dolga e rejtélyes, filozofikus költészettel, ugyanakkor mindenképpen megéri a szellemi fáradságot, hogy a kötet elolvasásával közelebb kerüljünk ne csupán az emberiség nagy létkérdéseinek válaszaihoz, de önmagunkhoz is.