Nem sokáig maradhatott Petőfi Bem közelében. Még 1849. február 3-án megírja kitűnő tudósítását a vízaknai csatáról, de a tapasztalt tábornok hamar észreveszi, hogy a költőnek nem a harctéren van a helye, ezért már február 8-án futárként Debrecenbe küldi. Petőfi 14-én innen írja Aranynak a családi boldogságról szóló, ismert levelét. Ennek a hazalátogatásnak termése a Négy nap dörgött az ágyú című vers és egy haditudósítás.

Nyakravaló nélkül

Ám, hogy ez a debreceni látogatása se maradjon felhőtlen, a Hadügyminisztériumban ismét kellemetlensége támad. Mészáros Lázár miniszternek február 15-én adta át Bem tábornok jelentését. A miniszter jóformán szóba sem állt vele, ő is csupán szabálytalan öltözetét kifogásolta, s így megismétlődött a korábbi eset. Ezt nevezi azóta a Petőfi-irodalom a „nyakravaló-afférnak”. Mészáros Lázár ugyanis

a merev tiszti gallért és a nyakkendőt hiányolta.

Petőfi sem hagyta szó nélkül az értelmetlen formalizmust. Mészáros elzavarta, de másnapra visszarendelte magához a költőt, és szigorúan számonkérte előző napi viselkedését. Petőfi pedig írásban lemondott tiszti rangjáról, s feszülő öntudattal jól beolvasott a tisztikarnak: „Én tettem már annyi szolgálatot a hazának, hogy nekem meg lehetne azt engedni, hogy a hazát nyakravaló nélkül védhessem…” Mészáros Lázár még aznap odaadta a levelet a Közlöny szerkesztőinek, s az meg is jelent másnap, február 18-án. Petőfi nem maradt adós a miniszter indiszkréciójáért, hanem megírta a Nyakravaló című epigrammáját, amely már február 20-án a Március Tizenötödike hasábjain megjelent. Ezzel azonban még mindig nem ért véget az affér.

Megkezdődtek az állásfoglalások a sajtóban, ki Lázárt védte, ki pedig Petőfit.

Csernátony Lajos, az újság egyik szerkesztője, aki Kossuth titkára volt, s Petőfi is jó barátjának tartotta, mindkét felet hibáztatta, de Petőfit egy kissé jobban. Az újság másik szerkesztője, Pálffy Albert elhatárolta magát Csernátony véleményétől, s bejelentette, hogy szerkesztőtársa megválik a laptól. Február 21-én Mészáros Lázár hivatalosan elfogadta Petőfi lemondását, s mind az egyenruha, mind pedig a tiszti fokozat használatától eltiltotta. Az ügy másik vesztese pedig Kossuth titkára, Csernátony Lajos lett. Az eset miatt Petőfinek nem volt maradása Debrecenben. Ismét kérte Aranyt, vegyék magukhoz Júliát, a gyermeket és a dajkát is.

A költő február 23-án indult vissza Erdélybe.

Civil ruhában utazott, három hivatalos futár mellett amolyan félhivatalos kormányfutárként, de március 16-án már ismét Debrecenben látjuk. Kolozsvárról érkezett. Csak egy éjszakát töltött a Bika fogadóban, de még este fölkereste Vörösmartyt, s nála találkozott Sárossy Gyulával és másokkal, de Berde Mózesnek, akitől levelet is hozott Debrecenbe, mégis ezt írja: „Úgyszólván senkivel sem beszéltem az egész Debrecenben.” Március 17-én kora reggel pedig Nagyszalontára ment, hogy családját meglátogassa.

Tiszti rangjáról való lemondása, illetve megfosztása után meglepetésnek számít, hogy május 3-án Bem őrnaggyá léptette elő Petőfit. A kinevezéshez a kormány jóváhagyását kérte, s levelét Petőfivel küldte Kossuthoz. Arra kérte Kossuthot, tartsa maga mellett a költőt, mert egészsége nem engedi meg a harctéri szolgálatot, és többet használna a hadseregnek is a központban, mint csapattisztként.

Utoljára Debrecenben, 1849 májusa

Petőfi, útban Debrecen felé ismét meglátogatta családját Szalontán. Itt tudta meg, hogy a kormány még Debrecenben van, s úgy gondolta, hogy odaviszi Júliát is pár napra, a gyerek és a dajka addig Aranyéknál marad. Május 6-án érkeztek Debrecenbe, s csak itt értesültek Petőfi apjának március 21-én bekövetkezett haláláról. Másnap indulni is akartak Pestre, s ezt gyorsan tudatta levélben Aranyékkal. Ezután ment Kossuthoz, aki nagyon szűkszavúan a hadügyminiszterhez utasította. A hideg fogadtatás okát csak Klapka Györggyel, az ideiglenes miniszterrel folytatott beszélgetése során értette meg. A kormányban az a tévhit élt, hogy ő írta és önkényesen tette közzé azt a Vécsey Károly tábornok ellen igen terhelő véleményt, amelyet még áprilisban Bem megbízásából fordított magyarra az április 23-i lugosi haditudósítás keretében. Klapka, Petőfi becsületszavára sem hitte el, hogy mindez Bem parancsára történt. Petőfi május 17-én részletesen beszámol az esetről Bem tábornoknak: „Íly jelenet után az az egyetlen, mit tehettem, az volt, hogy újra lemondjak, minthogy nem akartam s nem is tudtam volna egy oly hadsereg tagja lenni, melynek minisztere nem hisz egy tiszt becsületszavában.”

Írásban is beadta lemondását őrnagyi rangjáról, megromlott egészségére hivatkozva.

Klapka nem is tartotta Petőfit őrnagynak, mivel nem ismerte még pontosan a kinevezési ügyrendet. Másnap, május 7-én Debrecenben még megírja az Egy goromba tábornokhoz című versét, s tervének megfelelően elutazik Júliával Pestre. Nagyon bánthatta Klapka bánásmódja, mert még út közben, Szolnokról is „vulkánikus” levelet ír a tábornoknak, amelyben pontokba szedi sérelmeit. Klapka 10-én kapta kapva meg a levelet, s felháborodottan följelentette Petőfit a Pesten tartózkodó tényleges hadügyminiszternek, Görgei Artúrnak, aki Petőfit elfogatja Pesten, kihallgatja, majd szabadon engedi. Petőfi pedig így összegzi szomorú tapasztalatát: „Íly jutalmakat kapok hazámtól hét évi szakadatlan fáradozásimért! s kik adják? nyomorult sehonnaiak, akik még semmik voltak akkor, amikor én már valami voltam, s akik megint semmik lesznek, amikor én még mindig valami leszek.”

Ennyi debreceni kudarc után nem csodálkozhatunk azon, hogy júliusban, amikor Mezőberényben hét hónapos fia életrajzát írja, ironikusan fogalmaz: „Így érte szegény fiamat az a szerencsétlenség, hogy Debrecenben született. Debrecenben és ami több, pénteki napon. Azaz jobban mondva: pénteki napon és ami több Debrecenben! mert Debrecen még a pénteknél is veszedelmesebb, elannyira, hogy ha a magyar függetlenség balul üt ki, azt nem másnak köszönhetjük, hanem annak, hogy Debrecenben kiáltatott ki. Micsoda gondolat is volt az, egy nemzet függetlenségét olyan városban proklamálni, hol a házak kapujára ez van írva: Aki bejön az udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó. Legalább annak a háznak a kapuján, hol fiam született, ez állott.” Kevéssé mentheti Debrecent az a körülmény, hogy Petőfinek a nyomorból, megaláztatásból, sikertelenségből máshol is bőven kijutott.