A női cipőkről rengeteget lehetne mesélni, mert olyan téma, ami egyszerűen kimeríthetetlen. Persze előfordulhat, hogy valaki vállat ránt ilyenkor érzéketlenül, szenvtelenül, de szerencsére a többség beleborzong, ha rátekint vagy ha csak rágondol egy női lábfejre, ami ügyesen, pajkosan belebújik, belecsúszik egy szép, piros, finom, karcsú, magas sarkúba.

Azok a nők, akiknek ilyen kellékeik vannak, foggal-körömmel ragaszkodnak minden szép darabhoz, okkal. Nem ezt az okot firtatnám jelen esetben, mert erről is rengeteget lehetne írni, hanem azt, hogy mi történik, ha egy politikus önnön érdekből ezt kihasználja. Tegyük fel, hogy a női szavazóknak szépen becsomagolva küld egy fél, gyönyörűséges, piros cipellőt, mint ahogyan ez meg is történt egy országban. Ne félcipőre gondoljanak, melynek a szára bokáig ér, hanem egy pár cipőből az egyikre – azzal az üzenettel, hogy a másikat is megkapja majd, ha reá szavaz. Ilyenkor a hölgy először megharagszik, hogy miért fél és miért nem egész, hiszen a cipőt csak párban használják. Olyannyira dühös lesz, hogy legszívesebben földhöz vágná, vagy kihajítaná az ablakon. Amíg eszelősen gondolkodik, hogy melyik megoldást válassza, az is eszébe jut, hogy ha dobálja, megkarcolódik, és akkor nem tudná hordani, majd ha megkapja a társát is. Ezért önmaga csillapítására elkezdi nézegetni a szépséges darabot, mintha a Hamupipőke aranytopánkája lenne. Hirtelen még királyfit is lát közeledni, látja magát mások által csodálni. Nyilván, hogy felpróbálja. Elbiceg benne a tükörig, vizsgálgatja a lábát jobbról is és balról is. Fotót is készít a csinos látványról. Elemez. Meggyőződik, hogy ilyen szépen még egy lábbeli sem állt neki eddig, és csak erre, csakis erre lenne szüksége a boldogsághoz. Látja magát felöltözve így meg úgy. Látja magát korzózni és shoppingolni. Látja magát díjátadón, bálban és konferencián. Mindenhol ő a központ, a cipője, a piros cipője, ami még mindig nem teljesen az övé. Meg kell szereznie a társát! – dönti el hirtelen. Bármit megad érte, azt sem bánja már, ha a lelkét kérik cserébe, vagy ha az életével fizet érte. Holnap jelzi a küldőnek, illetékes politikusnak, hogy reá fog szavazni, csak postázza már gyorsan a párját a cipőnek.

Politikus visszaválaszol: csak akkor kapja meg, ha fotóval bizonyítja, hogy reá szavazott.

Vigyázat emberek, közelednek a választások!