Izzad
Rád izzad a város,
menekülni akarsz.
A hőtágulás
fordítva érvényesül.
A természetben
még kapni levegőt.
Ha időd engedi,
oda szabadulsz.
Rád folyik a naptej,
egybeolvad izzadságoddal,
mint szódával a bor.
Nyomja a föld
a csípőcsontod.
A hátadra fordulsz,
szemedbe süt a nap.
Rád másznak
hangyák, szúnyogok, kullancsok,
férfiak.
Törölközővel takarod magad,
hasad leégett.
A lángosra ráizzad a fokhagyma.
A vízben kapsz levegőt.
Halak térnek ki előled,
az iszap köréd taknyosodik.
Letérdelsz,
fojtogat a vízszint.
Vagy hátadon lebegsz,
feletted, körülötted kék,
füledbe zúg
a kagylók hangja.
Hasad kilóg a vízből.
A semmit is
tenni kell.
A parton ülsz,
szemedben az izmok
a túlpartig nyújtóznak.
Mindig az odaát.
Hekket eszel,
pedig nem szereted a halat.
Papucsod lábadba vág,
rászoktattad magad,
hogy ne érezd.
A vécén ülve
bugyidban iszapot találsz.
Kiskorodban ilyenkor azt hitted
Poszeidon környékezett meg,
mosolyogsz az emléken.
Nem baj, ha vizes lesz.
A fejed is ledugod
a víz alá.
Van idő megszáradni.
Keresztrejtvényt fejtesz,
újságot vásárolsz,
vizet iszol.
Aztán megszáradsz,
összepakolsz,
elindulsz.
Vissza a városba,
önként,
ruhákkal takarod magad,
nyomja a szék
az ülőcsontod,
nem kerülnek ki,
köréd taknyosodnak,
rád másznak,
kilógsz,
piros leszel,
le fogsz égni.
A semmit is.
Fagy
Harisnyát veszel
a nadrág alá.
Ha rést talál,
bekúszik a hideg.
A sál összekócolja hajad,
zsebedben zsebkendők,
egymásba ragadnak.
Kesztyűben nem érzékel
a képernyő,
nem tudsz semmihez
hozzáérni.
Sapkád koponyádhoz nyomja
a füled,
gondolataid odafagynak
csontjaidhoz.
Csúszik az autó,
a lábad,
a meeting,
megfoghatatlan
a nap haladása az égen.
Sötétben kelsz
és fekszel,
a nap tompán nevet
ebéded felett.
Hosszú kések az éjszakák,
felnyitják hasad.
Ujjaid rágörbíted
a bögre falára,
fizeted a gázszámlát.
Átrendezed a gardróbod,
narancsot veszel és bort.
Nézed a naptár lassú folyását,
sodródsz.
Síelni mész,
hogy értelme legyen a hidegnek,
lefelé csúszol,
a felvonóról nézed
a pálya melletti fakereszteket.
Minden megváltó
megszületett már.
