Emlékeztetőül a kerettörténet

Sahriár szultánhoz hűtlen lett felesége, aki ezért nemcsak kivégeztette őt, hanem a Prófétára esküdött, hogy minden éjjel nőül veszi birodalma egyik érintetlen hajadonját, másnap reggel pedig a hóhér elé viteti, hogy elejét vegye az újabb felszarvazásnak. Azonban Sahrazád (más néven Sehrezád vagy Seherezádé), a nagyvezír idősebb leánya, aki gyermekkorából még más természetűnek ismerte Sahriárt, apja kérése ellenére hozzámegy a szultánhoz, és csodálatos meséket kezd mondani neki. Amikor eljön a reggel, a szultán olyan kíváncsi a mese végére, hogy huszonnégy órával elhalasztja a lány kivégzését. A következő éjszakán Sahrazád elmeséli a történet végét, ugyanakkor belekezd egy másikba, amelyet megint nem tud időben befejezni, így hát a szultán egy újabb nap haladékot ad. Ez így megy ezeregy éjszakán keresztül, mialatt a szultán természetesen beleszeret Sahrazádba.

Keletkezése

Az Ezeregyéjszaka meséinek alapja két, egymásra épülő réteg: a bagdadi, más néven keleti, melynek kézirata a mamlúk kori Szíriában alakult ki, a kutatók szerint a XIII. század közepe és a XVI. század eleje között, és a kairói, vagy egyiptomi, amelynek rögzítése a XVIII. század második felére, a XIX. század elejére datálható. A kettőt összeköti, és homogén egységbe forrasztja a magas szintű muszlim városi kultúra a maga kereskedőivel, kézműveseivel és hivatalnokaival. Ez az európai kultúrától idegen gondolkodás a nyers erő, a gonoszság és a tudás összekapcsolódásán kívül a becsület, a szerelem és az önzetlenség példáiból gyúrja össze egyedi világát. Bár az egyes elemek külön-külön értelmezhetők számunkra, az Ezeregyéjszaka különlegessége éppen abban rejlik, hogy összefonódásuk etikai üzenete korántsem egyértelmű számunkra. Itt már attól joga lesz az embernek, hogy történettel rendelkezik, a bűnös megérdemelt halála előtt nem kegyelmet kér, hanem azt, hogy elbeszélhesse történetét. Mert élete tanulsága állítja helyre mindazt, ami jóvátehetetlenül tönkrement.

Ha elbeszélheti életét, az bármilyen volt is, már nem lehet hiábavaló és fölösleges, mert mások okulására szolgál.

Így kerül az igazságszolgáltatás sokszor következetes, ám barbár mivoltába az emberségesség.

Az Ezeregyéjszaka meséinek története még ezeregy éjszakánál is sokkal tovább, több évszázadon keresztül formálódott. Az arab mesemondás hagyománya azonban hasonlít más népek, így a mi népmeséink gazdag változatainak kialakulásához. A történetek szájról szájra terjedtek, ritkán jegyezték le őket, leginkább az asszonyok, a gyermekek és az alsóbb néprétegek szórakozására szolgáltak. Ráadásul a nyelvezetük sem a megkívánt klasszikus arab nyelv, az arabíya volt, hanem a sokkal köznapibb, számtalan perzsa és török kölcsönszót használó közép-arab. Ennek következményeként a klasszikus arab irodalom sokáig nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a gyűjteménynek. Ezért nincs a műnek megbízható kéziratos hagyománya vagy elfogadott kritikai kiadása. Az átültetések túlnyomó része pedig legalább annyi, ha nem több problémát vet föl, mint kétséges eredetije. Csak hogy egy példát említsünk, valamikor franciára fordított szövegek arabra visszafordítva, utólag kerültek bele az újabb arab kiadásokba.

Az arab irodalom

Az arab irodalom születése az iszlám keletkezésének és terjedésének köszönhető. A könyvvé szerkesztett Korán, mint az első irodalminak is tekinthető mű az arab irodalom további fejlődésére is hatással volt. A gyors, egymást érő hódítások következményeként az idegen kultúrákkal való érintkezés újabb elemekkel gazdagította az arabság szellemi életét; az arab irodalom és tudomány túlnyomó része az iszlám körébe vont nem arab (görög, perzsa) elemek átdolgozása. A kalifák, Hárún-ar Rasid (786–809), Mâmun (812–833), Mutaszim (833–842) pártolta egyházi és világi tudományok föllendültek, Bagdadba özönlöttek az értelmiségiek, a kalifák jutalmakkal ösztönözték az írókat, tudósokat, számos főiskolát és könyvtárat alapítottak. Az abbászidák uralkodása után a fejedelmek a görög filozófia és az egzakt tudományok művelésére fordították a figyelmet, melyeknek legnevezetesebb emlékeit szír tudósok segítségével fordították arabra. A teológia fejlődése is a görög tudomány hatásának volt köszönhető.

Az Ezeregyéjszaka az arab irodalomban

Hosszú ideig mély a szakadék tátongott a létrehozó közösség véleménye és az alkotás világirodalmi rangja között. A hétköznapi nyelven kívül az arab irodalom művelői által elvárt fikcióellenességnek sem felelt meg. A gyűjtemény történeteinek túlnyomó része a fikció világában mozog, nyelve, amely az 1200–1600 közötti időszakra volt jellemző, a maga a kollokviális jellegével, számos török és perzsa kölcsönszavával, pongyolább nyelvtani struktúrájával kizárta, hogy a klasszikus arab irodalom alkotásának fogadják el, amely az egyszerű nyelvezet ellenében a rímes, modoros prózát tekintette mércének.
Így az Ezeregyéjszakát sokáig nem is tartották számon a kultúra értékei között. Ez magyarázza kéziratos hagyományának, korai megbízható szövegének hiányát, s hogy az első komoly arab irodalomtörténeti munkát csak 1966-ban jelentette meg Szuhajr al Qalamáwí. Az Ezeregyéjszaka keletkezése, elterjedése és a IX. század utolsó harmadától a XVI. század elejéig kimutatható élő alakulása, az írásos lejegyzés hiánya miatt egységes és teljes szöveg voltaképpen nem létezik. Az összegyűjtött anyagon belül pedig igen nagy különbségek mutatkoznak a szöveg rövidebb vagy hosszabb verziója, s a nyelvi megfogalmazás szempontjából is.

Mitől különleges ez a történethalmaz?

Az Ezeregyéjszaka mesélője sohasem „kívülről” beszél, ő a mese világában él. Ezért nincs vége a történeteknek, mindegyikből új és új mese születik, mert maga a narráció nyitja meg az új mesét, nincs utolsó mesélő és utolsó hallgató. A mesélő azt is belépteti a történetbe, akihez beszél, így már a hallgatóról is szólnak a történetek… arról nem szólva, hogy legalább öt, helyenként még többszintű rétegződés hozza létre a meseszerkezetet. Az évszázadok alatt született mezopotámiai, görög, perzsa, arab, héber, indiai történetek minden irodalmi szabályt elsodró hömpölygése, a regények, állatmesék, hadi, úti és szerelmi kalandok és rémhistóriák páratlan társadalomtörténeti, vallástörténeti és tudományos kincseket rejtenek. A „mesés Kelet” kifejezést könyvnyi terjedelemben csakis Az Ezeregyéjszaka meséivel lehet leírni. Pompás, változatos, magával ragadó, a meseszerű elemek ellenére realista ábrázolása annak a színes és félelmetes világnak, amelyben az írott és íratlan erkölcsi szabályok betartása élet-halál kérdése.

 

Az Ezeregyéjszaka Európában és nálunk

A XVIII. században az Ezeregyéjszakát – főleg az orientalista Antoine Galland nyomán – a legtöbb európai nyelvre lefordították, s az átültetések újabb fordításaiból, átdolgozásaiból és utánzataiból a század végére már több mint 80 gyűjtemény született. Az Ezeregyéjszaka már a XVIII. századtól erősen hatott jelentős írókra, többek között(Montesquieu-re, Voltaire-re, Swiftre, Sterne-re, Herderre, Goethére…
A világirodalomnak kétféle formában váltak szerves részévé az Ezeregyéjszaka meséi. Gyermekeknek szóló szövegei sokszor leegyszerűsítettek, kerülik a véres vagy túlfűtött szerelem históriáit. A felnőtt olvasóközönség pedig elgondolkodtató történelmi elbeszélések, szerelmi történetek, vígjátéki betétek, versek, humoreszkek, csalimesék, szélhámos- és tolvajfabulák, muszlim vallásos mondák és legendák sorával ismerkedhet meg.
Az első magyar kiadás 1829-ben jelent meg Ezer Egy Éjszaka. Arab regék címmel. A kiadó a fordítót V. M. monogrammal jelölte, ezzel azt sugallva, hogy a fordítást az ismert költő, Vörösmarty Mihály készítette, aki hivatalosan soha nem vállalta magáénak a fordítást. A későbbi kutatások sem tudták egyértelműen igazolni vagy cáfolni Vörösmarty szerzőségét. Az eddigi legteljesebb Ezeregyéjszaka-fordítást Prileszky Csilla készítette 1978 és 1993 között a második kalkuttai kiadás alapján.

Végül is kihez és hova tartozik az Ezeregyéjszaka meséi?

A mesék között sok az indiai eredetű, amelyekbe az átdolgozások folyamán jellegzetesen arab vagy afrikai, sőt, zsidó mesékből is több elem belekerült. Az Qamar az-Zamán története valószínűleg egy perzsa tündérmese átdolgozása. Az Aladdin és a csodalámpa erős európai hatásokról árulkodik, csak a XIX. században fedezték fel. Néhány részlete valószínűleg egy újlatin nyelvű irat arab fordítása. A kávé szerepeltetése elárulja, hogy a történet aránylag új, és Egyiptomból származik. A másik híres mese, az Ali Baba és a negyven rabló szülőhelye a kutatások szerint Szíria, az Ali Baba név pedig török eredetű. Kéziratát csak a XX. században találták meg, de nyelvezete megegyezik az Ezeregyéjszaka legtöbb történetének stílusával. Az ébenfa paripa történetének alapmotívuma szintén indiai, de maga a mese Iránból származik. A zsidó–keresztény–muszlim kultúra találkozásának szép példája. A kígyókirálynő története és a benne foglalt mesék, Bulúqijá kalandjai és Dzsánsáh története. A kígyókirálynő története egyiptomi eredetű, a Dzsánsáh perzsa név, a Bulúqijá név pedig a kutatók szerint megegyezik a bibliai Hilkijával.
Az Ezeregyéjszaka meséi kicsit olyan, mintha ezeregy nép ezeregy éven át írta volna a kollektív emlékezet nyomán.

Hiszen minden különbözőségünk ellenére mégiscsak létezik egy mindenki számára elfogadható, egyetemes nyelv. A meséé.