Már maga a címadás is frappáns: Sziszüphé nem más, mint Sziszüphosz női megfelelője.
A keménytáblás borító Szentes Zágon munkája, amely különös, Mikiegér-fülű róka-nő figurájával, a szürke háttérben a szabálytalan hegyvonulattal, felette pedig a Föld kék üveggolyóhoz hasonló ábrázolásával szellemesen tükrözi a kötet atmoszféráját. Emellett gyermekkorom kedves emlékét idézi fel bennem, Réber László mesekönyv-illusztrációit.
Vajon tanulunk-e igazán a hibáinkból? Kellőképpen megbecsüljük-e azt, amink van, és azt a személyt, aki lehorgonyoz mellettünk? Képesek vagyunk-e áthágni saját, „mesterséges határainkat”? Feláldozzuk-e a boldogságunk lehetőségét a vélt biztonság miatt? Beleléphetünk-e másodszor is ugyanabba a folyóba? Meddig van erőnk újrakezdeni, ha az életünk sziszifuszi körforgásba kerül? Elsősorban e kérdések köré épül a kötet négy versciklusa (Nézőpont, Amikor túlhevül az ég, Sziszüphé, Süt a nap, vihar lesz), amely száztizenhat oldalon kilencvenhárom költeményt tartalmaz.
Szeder Réka fiatalosan pajkos, helyenként vitriolosan szarkasztikus, máshol filozofikus komolysággal mutatja be hétköznapi játszmáinkat, gyakran alkalmazva a klasszicizáló formákat:
„Lapot húzott huszonegyre,
és azt szajkózza, ő nem érti,
nincsen itt már semmi jel se,
s azt mormogja, persze, persze.”
(Miben hisz, aki – részlet)
Érdekesség, hogy a költőnő eredetileg biológia szakon diplomázott a Szegedi Tudományegyetemen, és a szóképek, metaforák használatakor előszeretettel nyúl vissza korábbi tanulmányainak szakzsargonjához, mesteri módon ötvözve a mai szlenggel:
„Te vagy a glükóz a spanglimban,
a fruktóz a feketémben,
a szénhidrát egy paleós sütiben,
a fehérjém, ami képtelen expresszálódni.”
(Netovább – részlet)
Továbbá kiemelném azt a megkapó ritmizáló technikát, amikor a vers első sora egyenes folytatása a címnek (Vadászni indultál, Amikor hazaértél, Van egy pont, Akad).
Szeder Réka naturalisztikus stílusától távol áll az öncélúság vagy a hatásvadász alpáriság. Az antikizálás nemcsak formailag, hanem tartalmilag is tetten érhető: a mitológiai alakok is felbukkannak, igaz mai, profán környezetbe emelve; az ismert mitikus helyszínek, történések is profanizálódnak (Itt jártak ma éjjel az angyalok, Tenyérjós, Szavak a Tajgetoszon, Fortuna; ez utóbbiban utalást találunk az ókori, állatok beleiből történő jóslásra). Mindez egyfajta toposzként észrevehető más neves kortárs magyar alkotóknál (vö. Nagy Márta Júlia: Elígért lány; A. Túri Zsuzsa: Madárhangon; Siska Péter: A rend, amiről a tárgyak beszélnek).
Persze az antikizálás mellett megjelenik a modernitás is, neoavantgárd szabad versek formájában, erre kiváló példa a főhajtás Pilinszky előtt (Hommage à Pilinszky), valamint a címében önironikus kicsengésű Egy kortárs versen ügyködöm.
Szeder Réka költészete egyszerre lenyűgöző és sokkoló. A Sziszüphé szellemi boncasztal és mikroszkóp is egyben. Reflexió és önreflexió. Szerteágazó, érzelmi honlaptérkép. Egyidejűleg vallomás, valamint felénk, az Olvasó felé fordított tükör, amelyre nem haragudhatunk.
A szerző sebészi alapossággal és kíméletlenséggel hajt végre bemetszéseket mondat-szikéivel emberi sorsokban, szülő-gyerek viszonyában, párkapcsolatokban. Többek közt arra keresve a választ, miképpen válhatnak életek „helyben járó örökmozgókká”?
A versek képi világa szürrealista kaleidoszkóphoz hasonlítható, amelyben mintha bizarr kollázsként elevenednének meg Bosch, Goya, Dalí, Frida Kahlo, Vasarely, Moebius vagy Munch víziói (Fekete köd, Szilánk, Fél hét múlt, aludni kéne), amelyet ellensúlyoz a költemények életszagúsága.
A Sziszüphé ígéretes kötet, a maga tömörségével, gondolatiságával. Ígéretes költői pálya első mérföldköve.
Szeder Réka: Sziszüphé, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021, 116 oldal
