A könyveidben könnyedén hidat építesz a mai racionális életünk és a mágia világa közé. Nem nehéz a misztikum és a mai tizenévesek között kapcsolatot teremteni? Vagy éppen fordítva, szomjazzák az olvasóid a csodát?

Úgy látom, hogy az ilyen regények olvasása az utolsó lehetőség arra, hogy a tizenévesek, mielőtt felnőnek, megtanulják, hogyan legyenek majd boldogok. Annyi felesleges információval tömjük az iskolában a gyerekek fejét, de arról, hogy hogyan találják meg a boldogságot, nagyon kevés szó esik. Az irodalomóra, illetve az olvasás (meg persze más művészeti ágak is) kinyithatják azt a kaput, ami mind a hétköznapok, mind az ünnepek varázsának megéléséhez szükséges. Ha pedig ez a „kapu” nyitva van, akkor gondoskodni kell arról, hogy ne is záródjon be. Szerintem túl sok a „realista” elem mostanában, az emberek szomjazzák a mágiát, a különleges és szép hangulatokat. A kreatív energiák megélése, a pillanatokba való belefeledkezés mindenképp kellenek a boldogsághoz. (Persze sok minden más is, de ez is fontos.)

A hetedik Égbolt az írónő tetralógiájának második része

 

Lichtenberg Hajnal egy olyan világba csöppen Piliscsudán, ahol, ha a hajszáladra három csomót kötsz és a hátad mögé hajítod, akkor, aki mögötted jön, nem tud követni, egy olyan világba, ahol a gyógynövényekből varázsitalok keverhetők ki. Persze

többről van szó, mint puszta babonaság,

a világfa, a sámánizmus hagyománya, a népi varázslás olyan szimbólumokat rejtenek, amelyek legtöbbször pontosabban beszélnek a lelkünkről, mint a legmodernebb pszichológiai tanulmányok.

Felhővattacukor, robbanócukorkára emlékeztető fények, a madarak vegyes házassága, számtalan példa a játékosságra a könyvedben, mennyire fontos a gyermeki én az írás szempontjából?

Ha az ember elveszti a játékosságát, gyakorlatilag élőhalottá válik. Ez tulajdonképpen egybecseng azzal, amit az előző válaszomban is mondtam. Az egyik megtapasztalható csúcsélmény létünk során a kreativitás, az, hogy tudunk teremteni, létrehozni dolgokat. Valamilyen formában

mindenkinek szüksége van a kreativitásra, legyen ez főzés, lakberendezés, kertészkedés, írás vagy egy jó könyv olvasása, vagyis saját fantáziájával való megjelenítése, újraalkotása az elméjében…

Egyébként érdekes módon épp a könnyedén születő alkotások sikerülnek jól, a művészethez sokszor a lazaságon, a „hülyéskedésen” keresztül vezet az út.

A Covid megjelenése a történetben, amit mindannyian megéltünk, nagyon maivá és élővé teszi a történetet. Hogyan látod a szerepét az életünkben, átok vagy lehetőség?

Most épp egy súlyos lefolyású, több hónapig tartó Covid-fertőzésen vagyok túl, úgyhogy épp meglepődve tapasztalom, hogy a mai napig milyen nagy befolyással bír a vírus az életünkre, pedig reméltem, hogy lassan sem a mindennapok, sem az irodalom szempontjából nem lesz róla érdekes beszélnünk. Egyébként, mivel a Hajnal öröksége sorozat írásakor azt reméltem, hogy idővel majd elfelejtjük a világjárványt, csak egészen kicsit csempésztem be belőle A Világfa kilenc ágába, történetesen a járvány miatt költözött Hajnal az apukájával Piliscsudára, és emiatt tudtam „kiemelni” nagyvárosi közegéből és magányossá tenni, hogy aztán új barátokat, társakat és egy fantasztikus, mágikus, természetközeli világot adhassak neki helyette. A második kötetben, A hetedik Égboltban pedig egyáltalán nem is esik szó a Covidról.

Figyelembe veszed-e az olvasói visszajelzéseket a folytatásnál, vagy már készen van a fejedben a harmadik és negyedik rész is? Kinek a véleményére hallgatsz az írás során?

A harmadik résszel kapcsolatban már nagyon sok részlet megvan a fejemben, de, hogy a fő konfliktust, a problémát hogyan fogom megoldani, azt nem tudom. Ha tudnám, mi lesz a végkifejlet, akkor nem írnám meg a könyvet.

Amikor írok, nem tudom, hogy minden szereplő életben marad-e, vagy tényleg meg tudja-e oldani a nehézségeket.

Persze remélem, mert a szereplőimet viszont úgy ismerem, mintha élő személyek lennének, és a jellemvonásaikból, képességeikből azért tudok következtetni egy-két jövőbeni eseményre. De az írás akkor működik, ha a szöveg kiveszi a kezemből az irányítást, ha olyan mozzanatok is belekerülnek, amikre az elején nem is számítottam.

Majoros Nóra, a szerkesztőm kitűnő partner ebben, rendkívül logikus tanácsokat ad, kiszúrja az esetleges logikai buktatókat, ugyanakkor nem szól bele tartalmi vagy stiláris kérdésekbe.

Az olvasói visszajelzésekből pedig mindig igyekszem tanulni.

Mik a további terveid, milyen könyvek ötlete született már meg benned?

2025-ben, ha minden jól alakul, akkor nemcsak az ifjúságiregény-tetralógia harmadik részét tarthatják kezükben az olvasók, hanem egy új verseskötetet és egy novellákat és esszéket tartalmazó válogatáskönyvet is.