Nem itt, a latrinában, hanem otthon, kedves falujában, gyermekfejjel találkozott Kovács Izsák először a halállal. Makrancos folyó a Küsmöd, szárazság idején szunnyadozik, lappang, de felhőszakadáskor megbolondul, kicsap a medréből, sárgásbarna, mocskos vize mindent elsodor, alig győzik a gazdák a falu végén csáklyákkal, kampókkal, hosszú nyelű horgokkal kihuzigálni a tűzifát, a félig kifaragott szántalpakat, lajtorját, ágyat, szekrényt, kanapét, de állatokat is, borjút, kutyát, disznót, tyúkot, pulykát, kakast, juhot, bárányt.
Izsákról mondogatták a faluban, hiányzik egy kereke, vagy eggyel több van neki, pedig csak hancúrozni szerető, csintalan gyerek volt, átkiáltott a szomszédba legjobb barátjának, Geréb Mózesnek:
– Gyere, Mózsa, mutassuk meg, hogy hajós nép a székely, üljünk bele a disznógebesztő tekenyőbe, s ereszkedjünk le a Küsmödön a Küküllőbe, s onnan, ha lehet, tovább, lássunk világot!
Geréb Mózesnek sem volt jobb a híre, mint a barátjának, átugrott a deszkakerítésen, s már húzta is ki a két izmos kölök a bű nagy teknőt a szín alól, hátra a csűrkertbe. Ott már hömpölygött a zavaros víz, két kalangyakarót ragadtak, s miután beugrottak a csónakká előléptetett teknőbe, löködték magukat a fősodrás felé, ami úgy zúgott, bőgött, morgott, mint egy vadállat.
De ez a gyermekkori emlék éppen csak megvillant az agyában, s nem csoda, hogy megvillant, mert itt is, ott is veszélyben forgott az élete, bár Küsmödön, a faluvégen csáklyát akasztott Mátéffy Kerestély, a keresztapja a teknőjükbe, s partra húzta, így maradtak életben, arasznyira voltak a haláltól.
Itt, a latrinában a rettenetes büdösség elkábította, percekre el is ájult, szerencsére az oldalfalat téglákból rakták ki, az töredezett, hézagos volt, meg tudott kapaszkodni egy résben, nem bukott alá. Csak a lábujjaival érte el a betontalapzatot, ezzel volt szerencséje, így éppen a nyakáig ért a szörnyű lé, úszkáltak az arca előtt a keményebb gombócok, amelyek még nem oldódtak fel a vízben.
Ezerféle népet zsúfoltak össze a nácik Buchenwaldban, volt ott cseh, lengyel, román, szlovák, magyar, szerb, horvát, kommunisták, cigányok, zsidók vegyesen. Kovács Izsákot fiatal, erős szervezete, izmos testalkata, erős csontjai mentették meg a biztos haláltól. Szőrtelenítés és fürösztés után SS kommandósok járták végig a sorfalat, s kiválogatták a munkára képes férfiakat, nőket. Legtöbben hadigyárakban dolgoztak, tizenkét órás volt a műszak, enni éppen csak annyit kaptak, ami munkaképessé tette őket.
Izsák bírta az éhséget, otthon, Bözödújfaluban megszokta a kóser kosztot, a böjtölést, a szombatosok véteknek tartották a zabálást, a jóllakottság, a tele has bűnös gondolatokat ébreszt, mondták, az ima, a megrendült lélek, a meditáció segítségével emelkedik a földi halandó Jahve magasságába.
Mivel biztos volt abban, hogy sohasem fog kikerülni innen, bele fog nyuvadni a latrina mocskába, engedett a vágynak, bűnös sóvárgásnak, a szülőfalu fölötti dombokat, szelíd hegyeket idézte föl, a Tilalmas meredélyét, a Pirító lejtőjét, ahol télen szánkázni szoktak, távolabb, észak felé a vápákat elválasztó, csipkés erdőket. Onnan, a bükkfás oldalból ereszkedtek le az apjával azon a végzetes napon, farukon csúsztak be a lovak, ők kötéllel húzták visszafelé a terű fát, így szerencsésen beértek az aljba. Nem emiatt volt végzetes ez a nap, máskor is csúsztak a lovak a farukon, hanem mert a kapujukban szekér állt, mégpedig a sakter lófogata, azon ült már az anyja, a két húga, Geréb Mózsi a szüleivel, s két kakastollas csendőr parancsolt rájuk kemény szóval, dobálják le a fát az udvarra, mert kell a szekér: hozzájuk van beosztva még két zsidózó család, indulni kell Vásárhelyre, a vasútállomásra.
Számítottak rá, a rémhír már hetek, hónapok óta ott keringett fölöttük, összeszedik s deportálják a zsidókat, hiába székelyek ők, a judaizmus miatt osztozni kell Ábrahám fiainak sorsában.
De ez csak villanás volt az agyában, tudta, el fog gyengülni a borzalmas emlékektől, ezért kényszerítette a gondolatait, állapodjanak meg Deborah alakjánál. Minden erejét összeszedte, hogy lássa szép, keskeny kreol arcát, a szénfekete szemét, hosszú haját, amellyel őt annyiszor betakarta, ha csókolóztak este, szürkületben a Küsmöd partján, az óriás koronájú fűzfa alatt. Jegyben jártak, a rokonság készült a lagzira, a szülők már gyűjtötték a pénzt az építkezésre, a lucernáskertben akartak házat építeni a fiatal párnak.
De nem lehet a léleknek parancsolni, Izsák erőt akart gyűjteni a szép emlékekből, s kiderült, elgyengítették azok. Kókadozott a feje, arca beleloccsant a lébe, iszonyatos hányinger tört fel a gyomrából, öklendezett, ez még undorítóbb volt, savanyú szaga lett a latrinának.
Már bánta, hogy beleugrott ebbe a gödörbe. Az Appelplatzra parancsolták a kommandósok a foglyokat, már nem voltak sokan, többségüket korábban elszállították, mert közeledtek az amerikaiak, de valamit kellett csinálni a resztlivel, ők nevezték így a maradékot. Izsák hirtelen betuszkolta magát az emeletes ágyak alá, alig fért be, s onnan nézte a lábakat, amint futnak teljesíteni a parancsot.
Miután megszűnt a lábak dobogása, iszonyatos gépfegyverropogás hangzott fel, golyószórókkal lekaszálták az utolsó szálig a deportáltakat. Sok, nagyon sok gyerek és asszony is volt köztük.
Azután – mivel gyanakodtak, hogy benn, a barakkokban maradhattak elbújt foglyok –, azokat is elárasztották gépfegyvertűzzel. Az emeletes ágyak kivédték a golyókat, Izsák sértetlen maradt.
S akkor felhangzott a vérebek csaholása! Ez volt az SS banditák utolsó biztosítéka, hogy nem marad élő tanú, ha elfoglalják a győztesek a haláltábort. Akit nem kaszált le a golyószóró, megtalálják a kutyák, arra vannak kiképezve, hogy átharapják az áldozat torkát.
Kovács Izsák legősibb ösztönei moccantak meg. A székely faluban százszor, ezerszer őrzött lovat éjszaka, a majorhoz is beszegődtette az apja a juhok mellé, tíz-tizenkét éves volt akkor, megtörtént, farkasokkal verekedtek, hatalmas kavarodásban gomolygott az éjszakai holdvilágon ember, kutya, farkas, juh, erre gondolj most, Izsák, morogta, ne engedd, hogy megbénítson a veszély! Hirtelen kimászott az ágyak alól, végigrohant a hosszú barakkon, ki az udvarra, annak a bütüjében volt a latrina, s beleugrott.
Ott már érték volna utol a farkaskutyák, de a latrina szélén szűkölve megtorpantak. Nem lehet tudni, valójában mi állította meg őket, de a szag még borzalmasabb lehetett nekik, tizenkétszer jobb a szaglásuk, mint az embernek. Négyszögletes, alacsony kávát eszkábáltak a latrina száda köré, így egyszerre többen végezhették a dolgukat, mert gyakori volt a hasmenés, mellső lábukkal arra álltak fel a kutyák, felhúzták az ajkukat, vicsorítottak, foghúsuk félelmetesebb volt, mint a fehér fogsor, de lassan elbizonytalanodtak, levették lábukat a káváról, és földre nyomott farokkal eloldalogtak a latrinától.
Füttyszó hangzott, ahol jöttek, végig a barakkokon, visszaloholtak gazdáikhoz, autók, motorkerékpárok búgtak fel, távoztak a gyilkosok.
Senki nem gondolt közülük arra, hogy a halálraítéltek latrinája életet mentett.
Hat óra telt el így. Rosszabb volt a csend, mint a kiabálás, a halálsikoly, a kutyaugatás. Pislákolt benne halvány remény, mert a távoli puskaropogás és ágyúzás hangja pillanatra sem szűnt meg.
Ő déltájban ugrott a pöcegödörbe, az amerikai katonák estefelé özönlöttek be a tábor területére.
Kiabálni már nem tudott, a nyöszörgését hallotta meg egy katona, aki dolgát végezni lépett be a helyiségbe.
Kiabált, hívta a társait, hárman, négyen nyújtották le a puskatust, abba kapaszkodva mászott ki a halálgödörből Kovács Izsák. Kint összeesett, senki kézzel nem nyúlt hozzá, vedrekben hordták a vizet, loccsantották rá, amíg annyira megtisztult, látni lehetett az arcát, orrát, fülét, a lábujjait.
A sok veder víz, ami lemosta róla a mocskot, patakká formálódott, elindult az enyhén lejtős téren, Izsáknak az áradó Küsmöd rémlett fel, amelynek árján világgá akart indulni a barátjával, aztán elájult.
Napok múlva tért magához a hófehér hadikórházban. Gondos kezek igazították a párnáját, takaróját, tudós orvosok hajlottak föléje.
Évekig nyomozott, tudni akarta, hol, mikor pusztultak el a szülei, a húgai és a menyasszonya, Deborah.
Soha nem bukkant egyikük nyomára se.
