Kivonulás
Lassan lemerülök, és a tüdőm sem bírja.
A pipát, a csendet, a hegyi levegőt.
Elmúlik mind, ha továbblépsz.
Lélektrágya, mondják.
Ezek már csak ilyenek.
Könnygázzal itatod a hajnali legelőt.
Légzés
Metafora, mi néha túl erős.
Lebegő pont, végtelen.
A kultúra vége, és a redő,
csak félig lehúzva. Lávamezőn
járunk, ez adja a metrumot.
A kettő között a nagy mell
és a nagy arc. Menekülünk.
A hivatkozási pontok szubsztanciája,
hogy hivatkozni lehet rájuk.
Mint a közönséges bakszakáll.
A kauzalitás mindig bájos.
És végletes.
Ami több, az mi lehetnénk.
Ami kisebb, az mind igaz.
A drukk mögött a világ.
És a bűn, a mindig eredő.
Kistotál
Biológiai fegyverek vagyunk. Sújtás.
Aranykalászos gazdák a magyar ugaron.
Süket szimfónia
A sokadik merítés kritikai csendjében,
a nagy verekedések után, határvillongások
nappali fényében, hazátlanul. Süket
világ, süket mesterek, néma viperák
kora. Mindenki igénybe veszi.
Kurta és kegyetlen
Tett helyre visz. Emeled a fényét.
Kurta és kegyetlen.
Nem beszél.
A nyelveden feni az élét.
Pathetique simphony
Mit is mondanánk egymásnak az utolsó
órán? Mennyit hallgatnánk, míg lepereg?
