A játékkockák szétgurulnak.
Senki össze nem rakja őket.
Állingálunk néma vigyázzban.
Őrjítenek az inga évek.
Ötvenöt elmúlt. Mi jöhet még?
A sivatag is körém zárult.
Másképp is történhetett volna?
A látóhatár ki nem tárult
időben. Köd volt. Cseperészett.
Fejünk fölött hold úszott némán.
Átkozott erdélyi szemerke.
Hát ez lett belőlünk. Ne nézz rám!
Itt mindennek ára volt, ára.
Tapicskoltunk híg, hazug sárba.
Törésvonalak című könyvének kapcsán beszélgettünk Losonczy Attilával, aki amellett, hogy író, művelődészervező és a József Attila Emlékhely szakmai vezetője is.
A nőket eléggé jól ismerő férfiak hosszan tudnak mesélni arról, hogy a hölgyek, akikkel életük során dolguk volt, milyen nagy arányban vallják magukat boszorkánynak. Erre ők maguk – hallgatóságukkal együtt – csak mosolyogva legyinteni szoktak.
Emléktáblát helyeztek el Marsall László (1933–2013) Kossuth-díjas költő, akadémikus egykori lakóhelyén, Budapesten, a XII. kerületi Schwartzer Ferenc utca 4. számú házon, szeptember 10-én. Ám a szerző írása mélyebb és több, mint puszta tudósítás.