Falkutatás
A sóderes cement feladta, szerte-szét
pattogó kavicsok fedik fel a kapu
régi helyét. Az első pillér még mindig
tartja a homlokzatot, a felrakott tégla-
fallal nem is volt kötésben. Csak a vakolat
fogta egybe a régit az újjal. Akkor hinni
kezdtem, a háznak tényleg szelleme van,
aki kivárásra játszik, meg akarja őrizni
magát a változó időben. Megértetni,
hogy csak rajta keresztül léphetsz be e földre.
A szomszéddal közös dolgainkról
omlik a szomszéd ház faláról a vakolat,
szürke rétegek tűnnek elő a betonmugli
salétromsárgájáig. Tisztára, ragyogó fehérre
meszelt falakat piszkol az idő, a lábazaton
araszol fölfelé a moha zöldje, terpeszkedik
az elmúlt nyarak délutánjain leperzselt
barnálló telepein túlra, ha ömlik az eső
a tetőről, hozza az avart, a hullám-
pala medreiben érkezik évelő őszök
hordaléka, szárba szökkent cickafark,
a betakarításban szétgyúrt makkos cipő,
üres műanyagpalackok. Itt nem a kőzetlemezek
mozognak, a szél és a víz rövidíti a távolságot
a telkek között. Az ő szemete az enyém is.
