költözési misztérium
A költözés mindig átlényegít,
ez a lényeges,
mondom a szekrényt cipelve.
A fiókok táncot járnak kezem alatt,
mert valóban egyfajta dance macabre
elhagyni a megszokott falakat,
és új falakat húzni képzeletünkkel,
teremteni egy új édent,
ahol, ahol…,
és mindig ez a hogyan folytatás a kérdés:
mennyiben csordogálnak el ujjaink között a dolgok,
vagy leszünk, mint hamiskártyások,
akik cinkelt lapokat osztanak az életultiban,
és milyen lesz az új játék,
ezen a most vett játszótéren?
Ezt a kérdést látom szemedben
megállás nélkül,
mint egy örökmozgó mókuskereket,
és miképp mondhatnám,
hogy ne forgassuk tovább lábainkkal,
hiszen van hinta és mászóka is,
nemcsak egy dolgot kell kipróbálni,
igyekszem magyarázni
már kint az erkélyen,
ahol egy pohár bort iszunk.
Folyik az alkonyat
megállás nélkül,
de nem leszünk vámpírok,
hiába világítanak fogaink a kávésötétben,
bár majd bálra kell készülnünk,
felavatni a házat,
felszentelni, saját szentenciákkal.
Energia elmaradás törvénye
Mert szálak nélkül hová jutnánk?
Mi tartana össze, mint kabátot a cérna,
gondolom, miközben épp
felteszed a gázra a makarónit.
Gyakorlottan engeded a lábasba a tésztát.
De akkor miért nem szőjük mi is szorosabbra,
amit lehet?
Közben kifut a víz,
így szaladunk egymás elől,
vagy egymás mellett,
mindig irigyeltem a szinkronúszókat,
talán uszodába kéne járnunk,
s megtanulni egymáson az életmentő technikákat,
de tudod, hogy műszaki érzékem oly csekély,
még egy biztosítékot se,
miközben pont ezt követeled,
de én a gyertyát is szeretem,
ha az este épp elveszti arányait,
mint az árnyékok, és a zajok,
és a láng fényének imbolygása
valahogy mégis megfoghatóbb,
mint a ledek egyenletes,
energiatakarékos fénye,
mely rávetül itteni napjainkra.
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán by Copilot
