Csempebéke
folyadéktaréjokon lebegsz
könnyű a test
nehezebb a lélegzet
zihálsz és fröcskölsz
az első néhány hossznál
homlokodra úszósapka szorítása
rajzol vörös vonalat
a klóros víz vérereket színez
a szemedben
a kartempó ritmusában elsüllyed
a bevásárlólista a teendők sora
az ízületi gyulladás sajgása
a mi lett volna ha lüktetése
a gyárszalag monotonitása
a visszhangzó veszekedés
csak kong a füledben
megnyugtatóan
bálnaénekszerű morajlás
földöntúli közeg
akárha meditálnál
csapás csapás után
ütemesen
haladsz
milyen jó így itt
szinte súlytalanul a két lebegő
műanyag korlát között
csempebéke ringatásában
szinte olyan mint a boldogság
pedig utoljára
anyád medencéjében voltál
igazán boldog
Folyót szeretnék, nem vihart
Folyót szeretnék, nem vihart,
lassan hömpölygő víztömeget,
kavalkádot rejtő mélységet,
alján hínárt, iszapot, köveket,
halakat, csigákat, sötét
és olykor veszélyes örvényeket.
Békanász neszét a partokon,
kérészek tragédiáját
a csillámló felszínen.
Mint gyanta az illatos fenyő kérgén,
csússzon át ódon városok színes testén
keresztbe-kasul kanyarogva,
kettévágva kerületeket,
vagy csak a partokat simogatva,
megcirógatva a háztömbök oldalát,
kéjesen nyaldosva a külvárosok bűzös homlokait.
Folyót szeretnék, nem pedig
hatalmas robajjal fákat kidöntő vihart,
ami az utcákon izgágán tekereg végig,
fut, akár egy fürge gyík,
tajtékozva dühöng, mint részeg apák,
szemetet és holttesteket görget lomhán,
mint frontvonal mögötti takarítóbrigád,
közönyös arcú, mederben csoszogó utcaseprő.
